Michelisz a fél karját adta volna érte – interjú

Mindenki jegyezze be a naptárába június 5-ére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha minden Michelisz elképzelései szerint történik, most nincs meg a két keze, az egyiket a túraautó vb-ért adta volna oda, a másikat a hazai futamáért.

„Húú, ezért a fél karomat odaadtam volna” – lelkendezett Michelisz Norbert a telefonban, miután elnézést kért, hogy nem tudta azonnal felvenni, és csak egy óra múlva hívta vissza szerkesztőségünket. (Hiába, Norbi amellett, hogy világklasszis, még úr is!)
„Az egyik álmom az volt, hogy a túraautó vb-n versenyezzek, a másik meg, hogy ezt egyszer hazai közönség előtt tehessem. Mind a kettőért odaadtam volna a fél karomat.”
Szerencsére erre nem volt szükség. Június 5-én így is szurkolhatunk Norbinak a Hungaroringen, ami, ha vonalvezetésében nem is a magyar versenyző kedvence, azért nagy előnyt jelent számára.
„A pálya már zsebben van, bár nem hiszem, hogy ezen a szinten a pályaismeret az első szabadedzés után sok előnyt jelentene. Azért van a Hungaroringnek egy-két buktatója, amit talán nem lehet egyből elsajátítani. A vonalvezetése miatt nem tartozik a kedvenceim közé, de ez most nem számít. Előny lesz az, hogy az első szabadedzéstől kezdve az autóra tudok majd koncentrálni, és nem kell a féktávokat, a kanyaríveket keresgélni.”
És hát a közönség ugye!
„Én az a fajta versenyző vagyok, akit nagyon motivál, ha szurkolnak neki a pályán. Brnoban is éreztem és minél több magyar zászló lesz kint, minél többen fognak szurkolni nekem, annál jobban fogok versenyezni.”
Akkor tehát mindenki most írja be a naptárába: június 5., Hungaroring, szurkolás Michelisz Norbinak. Addig meg tessék beszerezni a magyar zászlókat!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?