Michelisz futamot nyert, Muller világbajnok

Norbi Japánban mutatta meg, milyen jó a Honda. Ha ő vezeti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Honda-pályán Honda-győzelem született a szuzukai első WTCC-futamon, ráadásul Michelisz révén. A másodikon Norbi már a rajtnál összeakadt a negyedik vb-címét bebiztosító Mullerrel.


A 19. és 20. futammal Japánban folytatódott a túraautó-világbajnoki sorozat, szokás szerint és sajnos csak a szuzukai kis körön, az F1-pálya egy részén. A második verseny a WTCC 200. versenye volt, s ezt a jubileumi meccset Coronel nyerte. A rajtnál Michelisz és Muller ütköztek, s mindketten kiestek. De ez annyira már senkit nem szomorított el, hiszen az első futamon Norbi diadalmaskodott, rettegett Yvan meg bebiztosította negyedik vb-címét.
Hirdetés

A Zengő Motorsport pilótája első idei és első hondás győzelmét aratta elképesztő fölénnyel, nyilván a pole-ból. Tehát az edzéselsőség is az övé lett a Honda hazai pályáján (a gyári versenyzőkre újfent rápirítva). Karrierje során harmadszor állhatott a pódium legfelső fokára (korábbi győzelmei: 2010/Makaó/SEAT, 2012/Hungaroring/BMW), összetettben feljött a hatodik helyre. Folytatás Kínában, Sanghajban, november első hétvégéjén, hogy aztán november 17-én Makaóban érjen véget a 2013-as évad.

Az első futam végeredménye (élcsoport)
  1. Michelisz (magyar, Honda Civic S2000 TC) 23.58.613 p
  2. MacDowall (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) + 4.832 mp
  3. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) + 5.149

A második futam végeredménye (élcsoport)
  1. Coronel (holland, BMW 320 TC) 23:56.929
  2. Bennani (marokkói, BMW 320 TC) + 2.259
  3. Monteiro (portugál, Honda S2000 TC) + 9.935


A vb állása (élcsoport)
  1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 360 pont, már világbajnok
  2. Tarquini (olasz, Honda Civic S2000 TC) 211
  3. Chilton (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 183
  4. Nash (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 181
  5. Nykjaer (dán, Chevrolet Cruze 1.6T) 180
  6. Michelisz (magyar, Honda Civic S2000 TC) 156



Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?