Michelisz Norbi e hétvégén Szlovákiában mérkőzik

WTCC, Szlovákia: Michelisz Norbi ismét jó esélyekkel indul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szlovákiában ismét temérdek magyar néző előtt rendezik a WTCC 11. és 12. idei futamát.


Negyedik alkalommal látogat el Szlovákiába, az 5922 méter hosszú Slovakiaringre a Túraautó-világbajnokság mezőnye. Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője a 6. helyen várja a folytatást. Michelisz 2012-ben nagyon gyorsan fölvette a Slovakiaring ritmusát és életében először megnyerte a kvalifikációt; 2013-ban és tavaly pedig a dobogó harmadik fokára állhatott, mindkétszer, az első futamon.
A Honda korábbi öt fős családjából továbbra is csak négy autó indul, mivel a Proteam Racing bejelentette, hogy a csapat kivonul az idei évi szezonból. Változás történt a Nika Racingnél is, ugyanis az argentin Nestor Girolami veszi át a svéd Rickard Rydell helyét. Egyelőre két versenyhétvégére szól a megállapodás, a második a portugáliai Villa Real lesz.
Hirdetés
A szlovákiai futamon rajthoz áll a szlovák Mato Homola a Campos Racing színeiben egy Chevrolet RML Cruze volánja mögött. Úgy tűnik, hogy a holland Nicky Catsburg számára sikeres volt az oroszországi bemutatkozás, hiszen most is a Lada Vestát fogja vezetni, így a gyári csapat teljesnek tűnik (Huff – van Lagen – Catsburg).
A FIA Túraautó-világbajnokságot továbbra is az argentin José María López vezeti (199 pont), megelőzve két francia csapattársát Yvan Mullert (164 pont) és Sébastian Loeböt (135 pont). A Citroënek és a Hondák 60, a Chevrolet autói 50 kilogrammos pluszsúllyal kell versenyezzenek Szlovákiában.
Michelisz Norbi második hazai pályaként tekint a Slovakaringre. Elárulta, hogy nagyon közel áll szívéhez, hiszen rendszeresen rengeteg magyar szurkoló látogat ki. "Ráadásul itt szereztem meg első pole pozíciómat a WTCC-ben és álltam dobogón az elmúlt két évben. Az elmúlt versenyek eredményei után egyértelműen az erős pontszerzés a célunk Szlovákiában is. Ez ugyanakkor nem lesz egyszerű, ugyanis az előző versenyhétvégék hondás sikerei következtében a maximális ballasztsúllyal kell nekivágnunk a versenyeknek." - nyilatkozta az összetettben hatodik, a privát versenyzőket mérkőztető Yokohama kupában élen álló versenyző.
A péntek délutáni félórás tesztet követően szombaton a szabadedzéseket követően 15-16 óra között lesz az időmérő, vasárnap 12:30-tól lesznek a futamok, melyeket az Eurosport élőben közvetít. 13:30-tól, a második futamnál már választani kell majd, ugyanis ugyanakkor a Duna TV-n kezdődik a Forma-1 Ausztriai Nagydíjának közvetítése. A Slovakiaringről videó már most látható, az alábbi felvételen Michelisz Norbi szokása szerint elárulja a legfontosabb tapasztalatokat az aktuális pályáról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?