Miket tört össze mostanában az Euro NCAP?

19 autót törtek össze - ismét bevetésen az Euro NCAP

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

19 autóból 15 is 5 csillagot kapott az Euro NCAP legutóbbi töréstesztjein. De lássuk, ki hogyan teljesített a roncsderbin!

A legutóbbi Euro NCAP töréstesztekkel foglalkozó cikkünk óta újabb 19 modellt tett tönkre a biztonságtechnológiai szervezet, és a kínálatban volt mi szem-szájnak ingere. Minden szívbaj nélkül tönkrevágtak például több Tesla Model 3-at, de az Audi A1 és a Mercedes-Benz CLA sem úszta meg a kíméletlen bánásmódot.
Egyébként mondhatjuk, hogy a mostanság vizsgázott 17 modell egész jól teljesített a vizsgán. (A címben is említett 19-es szám úgy jön ki, hogy mind a KIA Ceed, mind a DS 3 Crossback egy-egy alapmodellel, valamint egy-egy biztonsági csomaggal ellátott modellel is indult a versenyben.)
Hirdetés

Mindössze 4-en kaptak 4 csillagos minősítést: a már említett DS 3 Crossback és a KIA Ceed alapverziója, valamint a Jeep Cherokee és a Peugeot 208-as. Az eredményeket nézve ezeknek a modelleknek főként a gyalogosvédelemmel, és a baleset-elkerülő rendszerekkel gyűlt meg a bajuk. A gyalogosvédelmet tekintve a maga 52%-os teljesítményével a KIA Ceed teljesített a legrosszabbul, míg a balesetelkerülő rendszereket vizsgálva a DS 3 Crossback alapverziója hozta leggyengébb, mindössze 63%-os formáját.
Szépen teljesített ugyanakkor a BMW Z4, a BMW 3-as sorozat, a második generációs Mercedes-Benz CLA, az ülés- és a fejtámla módosításának köszönhetően az egyik legbiztonságosabb családi autóvá avanzsált Ford Focus, valamint a Skoda Scala is - mindannyian megkapták az 5 csillagos minősítést.
Ahogy egyébként a Tesla Model 3 is, ráadásul valamire Elon Musk különösen büszke lehet: a Model 3 94%-os eredménnyel végzett a balesetelkerülő rendszerek kategóriájában, messze megelőzve ezzel az eredménnyel többi idei versenyzőt. A Tesla Model 3 balesetelkerülő rendszereivel ugyanis csak az Audi A1 tudta felvenni a kesztyűt, de még így is 14%-os a lemaradásra - "csak" 80%-ot ért el a német modell a versenyben.
Az Euro NCAP legutóbbi töréstesztjeinek eredményei
Euro NCAP eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Balesetelkerülő rendszerek
Audi A1 5 csillag 95% 85% 73% 80%
BMW 1-es sorozat 5 csillag 83% 87% 76% 72%
BMW 3-as sorozat 5 csillag 97% 87% 87% 76%
BMW Z4 5 csillag 97% 87% 91% 76%
DS 3 Crossback alapverzió 4 csillag 87% 86% 54% 63%
DS 3 Crossback biztonsági csomaggal 5 csillag 96% 86% 64% 76%
Ford Focus 5 csillag 96% 87% 72% 75%
Jeep Cherokee 4 csillag 80% 78% 56% 69%
Kia Ceed alapverzió 4 csillag 88% 85% 52% 68%
Kia Ceed biztonsági csomaggal 5 csillag 88% 85% 68% 73%
Mercedes-Benz B-osztály 5 csillag 96% 90% 78% 75%
Mercedes-Benz CLA 5 csillag 96% 91% 91% 75%
Mercedes-Benz EQC 5 csillag 96% 90% 75% 75%
Mercedes-Benz GLE 5 csillag 91% 90% 78% 78%
Peugeot 208 4 csillag 91% 86% 56% 71%
Skoda Kamiq 5 csillag 96% 85% 80% 76%
Skoda Scala 5 csillag 97% 87% 81% 76%
SsangYong Korando 5 csillag 88% 85% 68% 74%
Tesla Model 3 5 csillag 96% 86% 74% 94%

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?