Millió kátyú okozhat százezres kárt – minden autósnak

A kátyúk miatt akkor is szívsz, ha épp nem kapsz defektet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most a legrosszabb helyzet útjainkon kátyúk tekintetében, de hamarosan állítólag megkezdődik a harc ellenük.


A csapadékos és fagyos tél alaposan megtépázta útjainkat. A Bárdi Autó közleménye szerint hazánk 200 ezer kilométernyi úthálózatán napjainkban akár egymillió kátyú is lehet, amelyek többsége potenciális veszélyforrás autónk futóműve és kerekei számára. A hatalmas szám oka, hogy egy-egy fagyos, csapadékos hét után kátyúk ezrei jelennek meg a hazai utakon, és ezek akár százezres nagyságrendű kárt is okozhatnak autónkban. A javítás megkezdését március második felétől várhatjuk állítólag, mostanság azonban mindannyiunk rémálma, hogy olyan kátyúba hajtunk, ami miatt ott helyben defektet kapunk, s azonnal kell kereket cserélnünk. Ugyanakkor utólag, a szervizben is kiderülhet, hogy egy kátyú túl nagy csapást mért autónkra, pontosabban annak futóművére. Hiába vezetünk óvatosan, próbáljuk kerülni a kátyúkat, mivel sokszor víz vagy hó borítja a lyukakat, így teljesen elkerülni őket gyakorlatilag lehetetlen. A legtöbb esetben a gumi vagy a felni sérül, de ennél problémásabb és költségesebb a futómű rejtett hibája, mert sokszor csak később derül ki, hogy egy nagyobb zökkenő komolyabb kárt tett benne.
Bosszantóbb, de talán mégis egyszerűbb, ha mindjárt a helyszínen intézkedünk. Ilyenkor ugyanis legalább megvan az esélyünk arra, hogy a kárunkat megtéríttessük a közút kezelőjével vagy a biztosítóval, amennyiben a káresemény körülményeit megfelelően dokumentáltuk. Fontos tudni, hogy még a külön kátyúbiztosítással rendelkezőknek is csupán a fele kap kártérítést amiatt, hogy nem vagy nem megfelelően dokumentálták a történteket. A biztosító ugyanis pontosan ugyanolyan részletes dokumentálást (rendőrségi jegyzőkönyvet) vár el, mint a közút kezelője, hogy a kárt akár bírósági úton be tudja hajtani.
Hirdetés

A kátyúk kapcsán egyébként mindenképpen komoly kárt szenvedünk, ennek oka pedig a futómű fokozatos elhasználódása. A kátyúk, nyomvályúk, gyűrődések ugyanis folyamatosan igénybe veszik a futómű elemeit, így azok idővel elkopnak. A Bárdi Autó szakértői szerint ilyenkor árulkodó az úthibákon, fekvőrendőrökön jelentkező kopogó hang, amely leggyakrabban az elkopott gömbfejek következménye, de a szilentek is okozhatják a futómű kopogását. Míg azonban utóbbiakat hallani lehet, a lengéscsillapító csendben megy tönkre. Sok tulajdonos ezért nem is foglalkozik a lengéscsillapítóval: ennek meghibásodása ugyanis egy folyamat. Szép lassan romlanak a kanyarjellemzők, illetve megnő a fékút is, ezt pedig normál közlekedésben nehéz felismerni.
Pedig a lengéscsillapító hibája akár a fékút 20 százalékos megnövekedését is eredményezheti, ez pedig már elegendő ahhoz, hogy vészhelyzetben a gépjárművünk ne álljon meg időben és baleset történjen. A keréknyomás szintén rendszeresen ellenőrizendő, ahogyan a kerekek állapota is: egy szálszakadt gumi vagy egy kissé megütött felni az általa keltett rezonanciákkal ugyanúgy tönkreteheti a lengéscsillapítót és a toronycsapágyat, mint a nem megfelelő abroncsnyomás.
Ahhoz, hogy utunk során mindig a legnagyobb biztonságban legyünk, ajánlott évenként vagy 20 ezer kilométerenként szervizben ellenőriztessük a futóművet és az abroncsokat. Ilyenkor a szemrevételezés mellett különösen fontos a vizsgálópadon történő ellenőrzés is, amely során a lengéscsillapítók állapotára is fény derül.
Ha az utak állapotán ugyan nem is tudunk változtatni, a későbbi problémákat azért elkerülhetjük: körültekintő vezetéssel (a kátyús szakaszokon a sebesség jelentős csökkentésével) minimalizálhatjuk a kátyú okozta károkat, az időszakos átvizsgálással pedig időben kicserélhetjük az elhasználódott alkatrészeket. Ha mégis megtörténik a baj, akkor nem árt, ha van a csomagtartóban pótkerék, amelynek felszerelése után folytathatjuk utunkat a legközelebbi szervizig. Új autót vásárolva tehát mindenképp érdemes arra költeni, már ahol van egyáltalán mód azt választani a manapság egyre inkább terjedő és kátyús (oldalfal-szakadásos) defekt esetén semmit sem érő javítószett helyett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.12. at 15:24
    Permalink

    Az első kép a Bláthy Ottó utcában készült, ahol már nagyjából 25 éve nem jár villamos 🙂

    A második akár bármelyik autópályánkon is lehetne, ha nem tudnám, hogy az út szélét nem macskakővel burkolnák..

  • 2018.03.13. at 00:30
    Permalink

    szégyen, komolyan mondom, valahogy összefoghatna ez ellen az autós társadalom, mert kurv$ sok bőrt lehúznak rólunk és semmit sem csinálnak ezek a ….. inkább nem mondom ki, hogy micsodák. ja, oldaltól függetlenül, ezek előtt sem voltak rendezettek az utak, de most sem….sőt.

    a csatornafedeleket se felejtsük el megemlíteni, h b.szák meg azokat is, és akkor mindenki bociszemekkel pislog, hogy miért tart ott az ország ahol, ilyen összefogásra képtelen igénytelen néppel, jóhogy….

Vélemény, hozzászólás?