Hirdetés

Milyen autókat tilt a szmogriadó? Ki ellenőrzi őket? Mutatjuk!

Csak a koros autókat érinti a szmogriadó, egy részüket tévedésből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindenképp több mint 15 évesek azok az autók, amelyek nem mozoghatnak a szmogriadó riasztási fokozatában Budapesten.

Általánosságban elmondható, hogy 15 évnél fiatalabb autóval nem kell attól tartani, hogy azt sújtaná a szmogriadó riasztási fokozatának korlátozása, ám vigyázat, a járműpark harmada mégis érintett!

Miként arról beszámoltunk, hétfőtől riasztási fokozatába lépett Budapesten a szmogriadó. Egyelőre nem történt javulás a levegőminőség tekintetében. Ám miként arról Tarlós István főpolgármester beszámolt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, remélhetőleg csütörtökön enyhíteni lehet a magas szállópor-koncentráció miatt Budapest közigazgatási területére elrendelt közlekedési korlátozáson. Hiába ugyanis, hogy a szmoghoz messze nem csak a közlekedés tesz hozzá, egyedül az autókat érinti kézzel fogható tiltás: az Euro 3-asnál rosszabb emissziós besorolású (forgalmi engedélyük V.9-es mezőjében 5-nél kisebb számot mutató) autók nem közlekedhetnek Budapest közigazgatási területén belül. Több vidéki városban is szmogriadó van érvényben. Szegeden például a nagyobb teherautókat tiltották ki a belvárosból, ugyanakkor a személyautókból ingyenessé tett tömegközlekedéssel kívánják kivenni az embereket. Humánusabb megoldás.

Hirdetés

Bár nem csak a járművek a szmog okozói, a szilárd anyagok eltüzelésén alapuló fűtés mellőzésére és csökkentésére csak kérés létezik

Vajon mely autók számítanak Euro 3-asnál rosszabb besorolásúnak?
Komoly mankó, hogy az említett standard már 2000-ben kötelező volt az új típusbizonyítványokhoz (új modellek bevezetéséhez), míg az újonnan forgalomba helyezett (magyarán minden eladott autó) esetén sem sokkal később, 2001-ben lett kötelező előírás. Ha tehát 2001 utáni autónk van, akkor elvileg nem kellene félnünk. A gyakorlat persze mást mutat. Előfordulhat, hogy bár autónk 2001 után lett forgalomba helyezve, forgalmijában mégis mondjuk 4-es érték, azaz Euro 2-es norma teljesítése szerepel. Ilyen esetben érdemes megkérdezni a forgalmazót/a gyártó hivatalos hazai képviseletét, hogy az adott alvázszámú/motorkódú autó milyen normát teljesít. Ha megvan az igazolásunk, akkor – idén januártól – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatóság hatósági műszaki vizsgaállomása keresendő fel, ott kaphatjuk meg ugyanis azt az adatlapot, ami alapján aztán kérhető az okmányirodában a forgalmi engedély cseréje.

Pórul jár, aki koros autójával nem jöhet be Budapestre a szmogriadó korlátozása miatt, ráadásul a tömegközlekedés számára sincs ingyen

Hány autó érintett a szmogriadó riasztási fokozatának forgalomkorlátozása?
Bár a hazai autópark átlagos életkora 13,7 év (KSH, 2015 év végi adat), a több mint 3 millió példányos hazai járműállomány több mint harmada 2000 előtt gyártott (a DATAHOUSE adatbázisa szerint), tehát a szmogriadó riasztási fokozatában több mint egymillió hazai autó nem jöhet be Budapestre, nem vehet részt a forgalomban ott. Persze az aktívan használt járműparkban nyilván szerényebb az ennyire koros autók aránya, a Használtautó.hu több mint 92 ezer példányos hirdetési állományának 82 százaléka 2001 utáni gyártású, azaz a szmogriadó által (elvileg) nem érintett. Sőt, jó eséllyel még nagyobb arányuk, ugyanis számos modell már a kötelező bevezetési időpont előtt is teljesítette az Euro 3-as normát.

Európában 2000-ben lépett piacra a Toyota Prius, nemhogy az akkortól kötelező Euro 3-as, már rögtön az Euro 4-es emissziós normát is teljesítette

Sok olyan autó érkezik, ami már nem megfelelő!
Bár akár úgy is tűnhet, hogy a szmogriadó riasztási fokozata sem ad kellő korlátozást, hiszen az Euro 3-as dízelek is gond nélkül közlekedhetnek ilyenkor is, sokak számára így is számít ez a korlátozás is. Azoknak is például akik a tavalyi több mint 140 ezer importált használt autó 15 évesnél idősebb ötödrészét vásárolták. Hiába hívogató ugyanis sokszor egy jó állapotú 20 éves autó, akár a múlt héten használttesztben bemutatott Renault Laguna is elvérzik ilyenkor. Az Euro 3-asnál gyengébb besorolású autókkal tényleg tiltott a közlekedés a szmogriadó riasztási fokozatában.

A forgalmi engedély V.9-es mezője árulja el, hogy autónk milyen környezetvédelmi besorolású. Figyelem, az ott olvasható szám nem egyenlő az Euro-normával. Magyarázat korábbi cikkünkben

Ki látja, ha útra kelünk?
Mivel tavaly óta nincs sem a műszaki vizsga érvényességét, sem az emissziós besorolást jelző plakett a rendszámokon, azt gondolhatnánk, hogy könnyű megúszni a bírságot. Azonban nem csak az esetleges rendőri ellenőrzéssel, azzal is számolni kell, hogy a VÉDA rendszer okos kamerái nem csak autónkat, a központi nyilvántartás adatbázisát is látják. Jöhet az akár 150 ezer forintos bírság, amennyiben autónk rendszámához 4-esnél rosszabb környezetvédelmi besorolás van hozzárendelve. 15 évnél idősebb autónál mindenképp ajánlott a forgalmi engedély V.9-es mezőjének ellenőrzése. Legyen egyébként akármilyen autónk, akár még elektromos is, mindenképp jót teszünk a környezetnek, ha kevesebbet használjuk, még akkor is, ha a szmog nem csupán a közlekedés, hanem a szilárd anyagok tüzelésének is káros következménye. Ugyanakkor a szabályzás nyilvánvalóan nagyon sok sebből vérzik. Nincs menekülési lehetősége annak, aki kórházba, orvoshoz megy, nem nézi a szabályzás azt, hogy egy autó hány főt szállít. Márpedig jó lenne, pláne úgy, hogy a tömegközlekedés járműveire a szmogriadó forgalomkorlátozása sem vonatkozik.

Tavaly óta nincs környezetvédelmi plakett a rendszámokon, ám ez ne tévesszen meg senkit, nem csak a forgalmi engedély, a VÉDA kamerákkal összekapcsolt központi adatbázis is megmondja, hogy autónk milyen besorolású, pontosabban azt, hogy milyen besorolással szerepel a rendszerben

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Majd ha a magyar tarka…is elolvasná a JOBBIK programját amelyben EU béreket adnának /és rá szavazna/
    akkor nem kellene strajkolni…Igaz nem lenne olyan fizetésük mint Felcsút polgármesterének /napi 4.6 millió/
    de kenyérre biztos !!

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    [b][/b]M[b]ercedes kecskeméti és a Győri Audi gyárába hatalmas munka sztrájk tört ki 2016 novemberbe , Tiltakozás a nevetséges aprópénzes fizetések miatt Majd pofátlan módon a műszakvezető ki küldte a sztrájkolókat a fagyos hideg udvara[b][/b][/b]

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    A magyarok ha nem is értenek a dolgokhoz de kritizálni tudnak !!
    Szóval mint cég képviselője nem vitázik a vevőkkel, de azt el kell magyarázni hogy nem gyári hiba hanem
    a túl sok kén okozta az adagoló hibáját….az meg hogy ki vagy be csak egy dolog a lényeg hogy itt nagyon
    sok a kén aránya az anyagban /de mint írtam kritizálni…/

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Te is elhitted, hogy az üzemanyagtól van, vagy a tulajokkal való vitázás volt a feladatod? A VW motorok egy része más országokban is igen alul teljesített, ld. megbízhatósági felmérések és társaik.
    A ként nem belenyomják, hanem elvonják, kénmentesítenek. Az ukrán határtól nyugatra már jó ideje nem lehet tankolni (találni sem) 10 ppm-nél nagyobb kéntartalmú üzemanyagot.

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Összességében ez az egész egy “vicc”.
    Hogy miért?
    Mert nem lesz környezetszennyezőbb pl. egy 1999-es Ford Puma 1.7-es, egy 2009-ben (vagy msákor) gyártott, ipari szenny, magyar tucat kétezres dízelnél, pláne úgy, ahogy azt itthon csinálják egyes patkányok, akiknek az arcába lépnék.
    Ott bukik el a sztori, hogy ezeket karba is kéne tartani, például a Mazda 6 eleve arra van kitalálva, hogy Európát utazzál vele, ne pedig városi autónak használd!
    Na már most hamar vissza nyal a fagyi, mert szépen eltömődik a különböző méregdrága szűrő a dízelben (de a benzines sem szereti a csak városi utakat, főleg 1300-tól fölfelé), és jöhet a javítás.
    A magyarok nem tudják kifizetni a saját marhaságukból bekövetkezendő magyar fizetésekhez mérten (de a közpénzt mindennap megdézsmáló geciket is idevehetem) bődületes összegű szerviz költségét.

    A másik “kedvenc” típus meg az, aki direkt távolítja el ezeket az autójából , azt hiszi a béna, hogy a gagyi autója talán még kemény 2 Kw-tal erősebb is lesz talán …
    Szóval szerintem az igazságosság egy állapottól független, azonnali bevizsgálás lenne, ami alapján el lehet dönteni, ilyenkor
    melyik autó jöhet be, és hova.
    Ha már itt tartunk, meg nem csak az autók a ludasak, hanem a buszok!!!!, kamionok!!!, és a fával tüzelő személyek, na meg a gyárak!!! …
    A fával tüzelést még meg is értem, mert nem mindenki teheti meg, hogy mindennap az Alpokba menjen síelni hétköznap … (gondolom érthető volt) 🙂

    És mielőtt jönnek a névtelen, arcukat fel nem vállaló emberek, számítógép és egyéb elektronikai eszközök mögé bújt marhaságaik, Nem, nem megyek bele fölösleges “F.sz méregetésbe”, főleg nem úgy, hogy nincs a szemem előtt az illető 🙂
    Ja, és nem gyűlölöm ezt az országot, csak látom (22 éves vagyok), hogy ebből az ugarból még 40 év múlva se lesz semmi. (Ady már 1900 elején megírta, és milyen igaza volt ..)
    És ez nemcsak a politikusoknak köszönhető, hanem a beletörődöm gagyi emberekbe is, akikkel kb. mindent meglehet csinálni.
    Nade, ez már másik sztori, és a cikk nem erről szól.

    Csak leírtam a vélemény, mindenki vonja le a következtetést …
    Szép estét!

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Ez igaz..minden dizel motort legalább a személyautóknál ..ma már az anyag drágább mint a benzin és
    a javításuk meg sokkal drágább .

    DE nem is az autók hanem maga az üzemanyag a hibás. Magyarországon sokkal több ként “nyomnak” bele
    mint más országokban !!
    Míg a Porsche- Hungáriánál dolgoztam mint vevőszolgálat vezető sok gondom volt a dizel-lel. Már a garanciális
    autóknál “elmentek” az adagolók. A tulajokkal kellet vitázni hogy nem gyári hiba…

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    “Minden dízelt ki kellene tiltani egészen egyszerűen ez a helyzet. euro2 felett minden dízelt kitiltanék, nem csak szmogriadókor.”
    Bocsáss meg, de ezt a mondatot nem tudom értelmezni, kifejtenéd mit is akarsz mondani vele?
    eu2 alatt nem szennyezik a levegőt?Valamiből kimaradtam?
    Manapság szerintem nincs más előnye egy dízel autónak, mint a nagyobb hatótávolság ezért kicsit okafogyott is a dízel, kvázi ki is lehetne vezetni a gyártásból.

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Megint valami nagy “okos” találti ki e igazságtalan tiltást !! Máskülönben is Pesten már az új és az öreg autók aránya …..az a pár öreg autó meg elenyésző a szennyezésben. ÉS ..akkor minek mérik a gázokat a műszakin ??? Nekem is van 3 “öreg”autóm és nem a gázok hanem az évjárat miatt degradírozták! A mérésen még jobb adatokat produkálnak mint sok új autó, igaz kevés kilométer van bennük-újszerűek de az évek !!

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    van azért baj a fejekben. a nox-hoz, szállópor koncentrációhoz igencsak keveset tesz hozzá a benzines állomány…szóval, ez teljesen felesleges kitiltás. Ami hozzátesz az a dízel, de ha azt nézzük, akkor a dízel kamioonok,buszok többet tesznek hozzá, mint az autós állomány. Minden dízelt ki kellene tiltani egészen egyszerűen ez a helyzet. euro2 felett minden dízelt kitiltanék, nem csak szmogriadókor.

    meg lehet nézni az időképet, brutál most már estére kelve a szállópor koncentráció,

    [url]https://www.idokep.hu/szmog[/url]

    északon brutális, 400-800% között van…MOST éjje, nem pedig csúcsforgalomban !!!! akkor? most mi van? a fosszilis/döglöttmacskával/gumicsizmával fűtés brutális szerepet játszik ebben és a gyárak is. Ezeket kellene fejleszteni…..gázra támogatást adni, gyárakat jobban ellenörizni…..dehát tudjuk vannak fontosabb dolgok az országban, völgyhíd,stadionok…stb. de a döntéshozok is kretének, mert ugyanazt a rossz minőségű levegőt lélegzik, mert impotensek jó döntéseket hozni…de ennyi eszük van.

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    A szegedi tiltás igazságosabbnak tűnik.Nem beszélve arról,hogy gépjármű adót mindenki fizet,nem is keveset.
    Ráadásul a legkeményebb kormozók a sokat futott dízel kis és nagy teherautók.Megint sikerült a csórókat jobban szívatni mint a tehetősebbeket. Szerintem, ha már muszáj korlátozni hatékonyabb a páros-páratlan rendszám napi váltakozásban történő tiltása.

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Ja és azt se értem hogy miért kell egész Budapestre elrendelni a szmogriadót mikor csak 3-4kerület az érintett többnyire? ! A külső kerületekben simán lehetett volna közlekedni egész héten majdnem !

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Még egy-két korlátozást azé beletennék a rendszerbe ! Az 1600cm3 feletti magánautókat se engedném közlekedni ilyenkor meg az összes dieselt se ! Amit meg nem értek, hogy egy 96-as diesel autó hogy eshet ugyanabban a környezetvédelmi osztályba mint egy 2000-es évjáratú benzines !!!???

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Nekem meg az a véleményem,hogy mindenki vegye ki a részét a szmog riadóból ne pedig a gazdagok kandallóval fűtenek és röhögve mennek a méreg drága nagy dzsipókkal,mert ez mindenkit érint . Régen igazságosabb volt az egyik nap páros a másik nap páratlan autó közlekedett. Nincs anyagi megkülönböztetés pláne, hogy nem is az autók a hibásak.

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Az érdekessége az egésznek az, hogy a szállópor koncentrátum magas, nem a járművektől származó káros anyag kibocsájtás. Szerintem minden autó kipufogója ugyan úgy kifúj ill. forgatja a port. MIRŐL IS BESZÉLÜNK ????
    Akkor most ismét hülyére veszik az embereket ?

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    Az elmúlt években nagy mennyiségű öreg autót hoztak be nyugatról, miért nem korlátozták az EU normát, hogy csak 4-től felfelé lévőket lehetett volna honosítani, sokat nyomott volna a latba a smog kérdésben.
    Lehetett volna a V9-et is korlátozni 4-től felfelé legyenek honosítva.Ezeket miért nem vezették be?Nem igaz, hogy nem látták mi folyik az autó piacon.A motorkerékpároknál már kitalálták, hogy a nem EU-s motort csak EU6 norma felett lehet honosítani úgy hallottam,de ez nem tuti.A kiskapukat is be kellene már zárni!!!(Feketén kereskedők).

  • 2017.10.27. at 22:24
    Permalink

    A 900 cm3-es katalizátoros benzinessel nem közlekedhetek ezért EURO 5-ös 3500cm3-es diesel teherautóval járok, mivel hajnali kettőkor elég nehézkes tömegközlekedéssel bejutni tömegközlekedéssel. Este 10-ig meg nem vagyok hajlandó várni a telephelyen, ha 15.00-kor végzek. Ez van……

Vélemény, hozzászólás?