Milyen téli gumit használ a tesztelő? Lehet-e spórolni rajta?

Abroncsválasztás tudományosan, de azért pénztárca-kímélően

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén télen már a harmadik gumitesztünket végeztük el. Eddig mindegyik után vásároltam egy új garnitúrát. Vajon kóros a jelenség?

Idei téligumi-tesztünk után következzék egy kis coming out, nem titkolom, hogy eddig mindegyik teszt után vettem egy-egy új abroncsgarnitúrát, pedig alapvetően spórolós vagyok. Nyilván ezért is van hétüléses, 1.5 dCi motoros Renault Grand Scénicem, hiszen ha megtöltjük nagy ritkán utasokkal az autót, akkor mesésen alacsony egy főre vetített üzemanyagköltség adódik. A tavaly használtan, elkopott gumikkal vásárolt autóra az előző évi teszt és a téli körülmények között azon mutatkozott kedvező jellemzők alapján Kleber Quadraxer abroncsokat vásároltam egy évvel ezelőtt. Lutri volt, hiszen nem ismertem még nyári jellemzőit, aztán a nyári tesztünkön megismertem, elég gyatrák lettek. Később adódott is olyan szituáció, amikor már a saját autómban is megijesztett a Quadraxer - hőmérséklet emelkedésével növekvő - fékútja. Be kellett látni, hogy bizony nincs olyan abroncs, ami télen és nyáron is tud kellően jó jellemzőket mutatni, olyanokat elvárva a mi éghajlatunkon sajnos nem lehet megúszni két gumigarnitúra vásárlása nélkül az autózást. Meg kellett hozzam a döntést, hogy az abroncson bizony nem lehet spórolni. (Hacsak nem olyan szerencsés valaki, mint olvasónk, aki a minap a tesztünk szerinti legjobb garnitúrát nyerte meg.)
Megvettem hát nyárra az akkori tesztünk győztesének számító Bridgestone garnitúrát. Ezen lépés már önmagában sugallta, hogy érdemes lenne megválni a négyévszakos Kleberektől. Ősszel meg is hirdettem az Autóalkatrész.hu oldalon. Volt néhány érdeklődő, de mindenki próbált alkudni a mindössze 3000 kilométert futott, újonnan csaknem 25 ezer forintos, egyévesen 15 ezerért hirdetett abroncsok árából. Aztán jött az idei teszt, ahol szintén nem remekelt a Quadraxer. Addig gondolkoztam, hogy ha nem viszik el 15 ezerért, akkor visszarakatom azokat, de a teszt eredményeit látva nem nagyon akartam. Óriási mázli, hogy két nappal később hívott egy vevő, kellettek neki a gumik, ő ugyanis olcsó megoldást akart. Én pedig a sok-sok vészfékezés után talán túlzottan is nagy figyelmet fordítok az abroncsokra.
Hirdetés

Mondjuk nem tesztünk győztesét vettem meg, hanem a legjobb tudás/ár arányúnak hirdetett Firestone Winterhawk EVO 3-at. Ebből a nekem kellő, pontosabban a gyári 205/60 R16 helyett felrakható 205/55 R16 méretű alig több mint 24 000 forint a nonstopgumi.hu kínálatában, 205/60 R16-os pedig sajnos még nincs az EVO 3-ból. Az ideális persze a tesztelt 195/65 R15-ös lett volna, ám a 15 colos felni sajnos egészen egyszerűen nem megy rá a Grand Scéncire. Aki viszont sima Scénic II-vel rendelkezik, az rakhat olyat is autójára, s igazából ajánlom is, hogy azt, azaz a ballonosabb, télre optimálisan keskenyebb abroncsot tegye autójára, akár külön vásárolt felnivel. Spórolni úgy még lehet, másként nem ajánlott a téli gumin! Bár kevés kilométerre, és így összességében kevesebb rizikóval megteheti a négyévszakos abroncs (a teszteltek közül a Kleber Quadraxer), ám az télen és nyáron sem fog igazán jó jellemzőket adni, mikét az évszaknak nem megfelelő abroncs sem megfelelő. Nyáron a télivel még csak-csak el lehet lenni (természetesen csak szerény futás mellett, a fokozott kopás tudomásul vételével), ám télen a nyári legfeljebb csak száraz úton, fagypont felett lehet elnézhető. Aki nem hiszi, nézze meg téligumi-tesztünket, ahol a nyári abroncs a jeges útfelületet modellező műgyantán a téliekhez mérten háromszoros fékutat adott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:00
    Permalink

    Mosolygok a szerzőn. Nem azért, mert valami nagy tudású gumis szakember lennék, hiszen nem. De a (régi) HI-FIsták jutnak eszembe róla, akik reszelgetik készülékeiket plusz ketyerékkel, majd hirtelen egy más szempontot hallva kezdik elölről. Szóval a legjobb ár-értékű téli gumi! Az milyen? Persze, értem én. Magam is egy Nokian WR G3-at vettem múltéven, mivel még belefért a legjobbak csapatába az ADAC teszten 2012-ben, és 205/55 R16-osban 22 500 forintért megkaptam. Na ja, de ha még rá szánok 6 ezret akkor a legjobbat is megvehetem, ami talán értelmetlenné teszi az ilyen spórolást. Kivétel ha belenézek a pénztárcámba. Akkor meg minden kis szalmaszálat felnagyít az ember. Pedig a különbségek átlagos szinten kicsik az élbolyban és a középmezőnyben. Vagyis mindenhol vannak kompromisszumok.

Vélemény, hozzászólás?