Minden adatával ígéretes, a 2,5 milliós támogatásra is jogosult

Norvégiában már elérhető a kínai BYD hétüléses elektromos SUV-ja, a Tang

Hatalmas, kínai, hétszemélyes, tiszta üzemű, és 4,6 másodperc alatt gyorsul százra! Norvégiában már forgalmazzák a BYD legújabb elektromos járművét. Te megvennéd, ha itthon is forgalmaznák?

A BYD Europe bejelentette a Tang névre keresztelt hétüléses SUV modelljük 2021-es elektromos változatának Norvégiába szánt specifikációit. A Tang bevezetésével a cég már a személyautók piacán is jelen lesz Norvégiában. Az autókat az ország egyik legnagyobb kereskedőhálózata árulja majd. A modellen jól látszik, hogy messziről jött, üde színfoltja lesz a norvég SUV-kínálatnak. Az autó legnagyobb előnyét a sofőrt és utasokat körülvevő lehető legmodernebb technológiában és a kiemelkedő teljesítményben látja a BYD, ami az 505 km NEDC hatótávot, a 4,6 másodperces százas sprintet és a gyártó által "minden eddiginél könnyebbnek" nevezett "Blade Battery" 86,4 kWh kapacitású akkucsomagot tekintve nem tűnik alaptalannak.
Hirdetés
A kínai változathoz képest sokat fejlődik a bőrkárpitos beltér, mindkét első ülés fűtést és hűtést is kap, a hátsó sorban pedig forgatható infotainment monitorok segítik a hosszú utazások elviselését. A megfelelő mennyiségű fényről nappal panorámatető, éjjel pedig LED fényforrások gondoskodnak 31 féle különböző beállítási lehetőséggel. A Norvégiába szánt példányok gyártása már a második negyedévben megkezdődik, így a kereskedőhálózat már idén nyár végén szállíthatja az első kész példányokat a tulajdonosoknak. Hogy Magyarországra mikor érhet el egy ilyen kínai gyártó terméke, azt sajnos nem tudjuk. Már magában jó kérdés az is, hogy kereslet lenne-e rá. Szerintetek mennyivel kellene a konkurencia alá lőniük a BYD-nél a hazai árakat ahhoz, hogy széles körű népszerűségre tehessenek szert?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.04. at 16:11
    Permalink

    Szerintem ha a koreaiak alá lőnek 20% a valós ugyfelarakat (nem a listaárat mert az senkit sem érdekel) és adnának rá cégeknek flottatamogatast akkor igenis lenne esélyük. Persze kell mellé a szerviz háttér is.

  • 2021.04.06. at 09:43
    Permalink

    Én inkább előbb azt kérdezném, hogy ennek mi a közvetlen konkurenciája? Melyik az a villanyautó ami 7 személyes, ekkora és kb. ilyen kapacitású az akkumulátora? Sajnos nekem csak a Tesla Model X ugrik be. Attól meg biztosan olcsóbban adják. De Teslát általában nem csak ész érvek alapján vesznek, hanem masszívan benne van a divat is, mint az Apple-nél. Rolipoki írja, hogy a koreaiak alá 20%-val. Itt pontosan melyik koreai típusra gondolsz? Egyébként kínáéban már most is van jópár rendkívül versenyképes villanyautó, amiket ott ráadásul nagyon olcsón mérnek a tudásukhoz és az itt kapható hasonló paraméterekkel rendelkező típusokhoz hasonlóan. A kérdés az, hogy mennyire tudják tartani európában a kínai árakat. Én ha ilyen paraméterekkel rendelkező autót szeretnék akkor biztosan az elők között nézném meg. De szerintem hozzánk még jó sokára fog eljutni ez, vagy bármelyik másik kínai elektromos. Egyébként nem ez az egyeteln kínai amit Norvégiában már forgalmaznak, de eutópa többi részére még nem hozzák. Egyszerűen szerintem az európai piac túl konzervatív nekik. Itt nagyrész akinek van pénze az presztízst szeretne és első sorban a hagyományos márkákban gondolkodik, nem véletlen az sem, hogy a meglehetősen sok baki és a nagyon vegyes első vélemények után is milyen jól indult a VW ID3, pedig szeritem pl. egy Kia e-Niro szinten mindenben jobb nála. Európa nagy részén, de nálunk különösen még mindig tartja magát az a beidegződés, hogy ami kínai az csak valami silány másolat, ezért csak a szegények veszik meg nagyon olcsón (vagy a gazdagok, nagyon olcsón, ha úgy gondolják, hogy nem gond ha ki kell dobni de milyen jót lehet majd röhögni rajta). A villanyautó piac meg tiupikusan nem a kispénzűek piaca. Ezt bizonyítja az is, amilyen kommenteket a Dacia villanyautója kapott. Messze alálőttek az összes villanyautónak árban, mégis a legtöbben azt róják fel neki, hogy ennyi pénzért már rendes autót lehet venni, meg, hogy inkább vesznek annyiért egy 5-6 éves használtat. Én a magam részéről, megnézve pár kínai tesztet, ha lenne rá pénzem még azt is megnézném, hogy magán úton be lehet-e hozni egy NIO-t vagy egy Xpeng-et, mert ezek kb. azt tudják mint a Teslák teljesítményben, sokmindenben meg még jobbnak is tűnnek, viszont annyival olcsóbbak kint, hogy szerintem még behozva is a Tesla alatt lennének árban.

Vélemény, hozzászólás?