Minden, amit a gyerekülések szabályzásáról tudni érdemes

Ezekre figyelj, ha biztonságosan és szabályosan szállítanád a gyerekedet!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A KRESZ egyértelműen fogalmaz, mégis kevesen látják át teljes mértékben a gyerekülések használatára vonatkozó előírásokat, segítünk eligazodni!

Ahogyan minden közlekedésbiztonsági kérdés, a gyerekülések használata is olyan téma, amit akkor is érdemes időről időre elővenni, ha már foglalkoztunk vele. Nem lehet róla eleget beszélni (vagy akár írni), ha csak néhány új olvasó számára adunk új infót, már akár életmentők is lehetnek a soraink, de tudjuk, jóval többek számára fogunk tanácsot nyújtani.
Hirdetés
Szóval gyerekülések, az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, közismertebb nevén a KRESZ elég egyértelműen fogalmaz: "A gépkocsiban vagy a mopedautóban - a (8) bekezdésben foglalt kivétellel - 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni. A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell."

Gyerekülésre, ami a gyerek méretéhez illeszkedő kell legyen, tehát szükség van, azokat előírás szerint kell az autóban rögzíteni, s az is előírás, hogy 3 évnél fiatalabb gyerek - kivételt nem ismerve - csakis gyerekülésben szállítható a személyautókban.

A gyerekülésnek nem csak a megléte kötelező, hanem az is, hogy a gyerek méretéhez passzoló kell legyen. Ahogyan arról már korábban is írtunk, a gyerekülések besorolására napjainkban az ECE-R 44 szabvány szerinti osztályzás a leginkább elterjedt. Amelyik ülés ilyen besorolással rendelkezik, az egyben az "E"-betűs tanúsítványt is magáénak tudhatja, ahogyan az ECE-R 129-es szabvány szerint osztályozottak is. Utóbbi a gyermekek magassága, előbbi pedig tömege szerint ajánl ülést. Az ECE-R 44 szerinti 0-ás kategóriába a legfeljebb 10 kilogrammos tömegig használható hordozók, a 0+ osztályba pedig az akár 13 kilogrammig használható, de szintén hordozó jellegű ülések tartoznak. Az I-es kategória a 9-18 kilogrammos gyerekeknek ajánlott (és való), jellemzően saját övvel rendelkező üléseket jelenti, a II-es a már nagyobb, háttámlával rendelkező, de akár már csupán az autó biztonsági övét használó üléseket jelöli, persze utóbbiakból is vannak olyanok, amelyek Isofix csatlakozóval az autó vázszerekezetéhez csatlakoznak, s ezek jellemzően biztonságosabbak is. A III-as kategória azok az ülésmagasítók, amelyek már inkább kiegészítők, mint rendes gyerekülések, ezek között találunk olyanokat, amelyek akár 36 kilogrammos gyerekek számára is alkalmasak. Mi az az Isofix?
Egységes gyerekülésrögzítő rendszer, ami 2014 óta minden, az EU-ban eladott (forgalomba helyezett) személyautó esetén kötelező a hátsó üléseken, számos modellben megtalálható az első utasülésen is (kikapcsolható légzsákkal kombinálva). Az egymástól 28 centiméternyire lévő horgok által a gyerekülés az autó karosszériavázához illeszkedik, ezért sokkal jobb biztonságot ad, főként a kisebb korosztályok üléseinél, amelyeknél az ülést külön kell az autóhoz rögzíteni. Kiegészítésként felső feszítő és támasztóláb is tartozhat az isofixes ülésekhez. Ha van rá mód, érdemes Isofixes ülést választani, de fontos az is, hogy az ülés ép állapotú, balesetet nem szenvedett és ne túl koros legyen, ugyanis a gyereküléseknek is van ajánlott használati idejük, utána már nem nyújtják gyári jellemzőiket - a semminél persze mindenképp jobbak.
Hirdetés
A gyerek elöl is utazhat!
Legyen szó bármilyen korú, méretű gyerekről, megfelelő ülésben és megfelelő rögzítéssel utazhat elöl is, egyetlen kitétel, hogy menetiránynak háttal fordított ülésben csakis akkor, ha előtte nincs, vagy kikapcsolt állapotban van a légzsák. Mikor hagyható el a gyerekülés?
A hátsó ülésen utazó gyerekek esetén már 135, elöl 150 centiméteres testmagasság felett elhagyható a gyerekülés, az utóbbinál alacsonyabb felnőttek pedig szintén kiegészítő nélkül utazhatnak elöl is. Van néhány kivétel, ami esetén szintén elhagyható a gyerekülés, például, ha olyan autóval utaztatjuk a 3 évesnél idősebb porontyokat, amelyekben nem megoldott a gyerekülések rögzítése (például veterán modelleknél), ám fontos, hogy ezekben is csak hátul ülhetnek a gyerekek. Nem előírás, de persze ajánlott a taxikban a gyerekülés használata hátul is (elöl kötelező!), s logikusan nem kell gyerekülés a rendvédelmi szervek gépkocsijában vagy a mentő gépkocsi betegellátó terében.
Hirdetés

Mi a helyzet a buszok esetén?
Menetrend szerinti járaton természetesen nem kell gyerekülést használni, s a nem menetrend szerinti járatokon sem, amennyiben az olyan autóbusz, amely álló utasokat is szállíthat. Ha azonban csakis ülőhelyekkel rendelkező (leginkább hosszú távú) különjáratról van szó, akkor bizony az autóbuszokon is kötelező a - mérethez igazodó - gyerekülés használata. Egységes és magától értetődő felmentés, hogy meghatározott orvos által kiállított igazolás esetén sem kötelező a gyerekülés használata, ám ez ritka kivétel. Összegzésül érdemes kiemelni, hogy a gyerekülés használata a legtöbb esetben kötelező, így aztán gyerekekkel akár repülős, akár vonatos utazáskor szükségszerű arról gondoskodni, hogy a célállomáson álljon rendelkezésre megfelelő ülés, amennyiben onnan autóval folytatjuk az utunkat. Ha a családban többen is szállítják a gyerekeket, akkor érdemes akár több ülést is beszerezni, nyilván annak megfelelő értékben és minőségben, amennyire sűrűn használjuk az adott ülést, használtan - pláne a mai üzemanyagáraknál - akár egy tankolás összege alatt kaphatunk már ülést - például a Jófogáson. Ökölszabály, hogy bármelyik, méretben passzoló ülés jobb, nagyságrendekkel komolyabb biztonságot adó lesz, mint annak hiánya, s a rendőr is csak akkor fog büntetni, ha nem tartjuk be a gyerekülés használatára vonatkozó, az első bekezdésben idézett főszabályt. Az ülés márkája, teszteredménye, kopottsága mára csak finomhangolás, ami persze vész esetben szintén sokat számíthat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.11.11. at 10:27
    Permalink

    “A gyerek elöl is utazhat!
    Legyen szó bármilyen korú, méretű gyerekről, megfelelő ülésben és megfelelő rögzítéssel utazhat elöl is,…”

    Ez így van, de maradjunk annyiban, hogy nem ajánlott. Nagyon kíváncsi lennék egy olyan töréstesztre, ahol elöl gyerek bábu van. Az összes töréstesztnél felnőtt emberre méreteznek, nem tudom, hogy egy rövid lábú gyereket hol és mikor kapna el a légzsák. Sokszor be se hajlik a láb 90 fokban térdtől lefelé(túl hosszú a gyereknek az ülés lapja), hanem előrefelé lóg.

      • 2021.11.13. at 02:47
        Permalink

        Igen, de erről nem szól a jogszabály, ki kell kapcsolni, ha menetiránnyal háttal van bekötve, de normál gyerekülésnél nem írja elő, és az autó kialakításától/gyerek méretétől/gyereküléstől/stb. függ, hogy miként viszonyul a légzsák. Még csak azt se mondanám, hogy minden esetben a kikapcsolt légzsák a jobb, de valószínű. Az se jó, ha nincs légzsák de a műszerfal túl közel van, ha meg van, de rossz helyen találja el a gyereket az is életveszély. Nekem is volt már elől szabályosan a gyerek, de ha tehetem, akkor jobb hátul vinni.

        • 2021.11.13. at 08:24
          Permalink

          Ja ja.
          Nem véletlen hívják anyóülésnek.
          Az ülésmagasító miatt hisztiztek anno gyerekeim, aztán egyszer kíváncsiságból beleültem.
          Basszus, rohadt kényelmetlen, gyárilag 2-3 mm szivacs volt rajta. Tuningoltam nekik 2 + ülésszivaccsal.

          • 2021.11.13. at 08:26
            Permalink

            anyósülés

Vélemény, hozzászólás?