Minden harmadik német autó kilométerórája manipulált

Alsó-Szászország kötelezővé tenné az autók kilométeróra-rögzítését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Németországban is jöhet az autók központi óraállás-rögzítése. Állítólag minden harmadik autó kilométerórája manipulált, ami milliárdos nemzetgazdasági kárt okoz.


Mint arról vasárnapi cikkében az Automobilwoche.de beszámolt, alsó-Szászország német tartomány kötelezővé tenné a Hollandiában már évek óta alkalmazott és a manipulálásokat teljesen kiszűrő központi kilométeróra rögzítést. Ilyen mondjuk hazánkban is van, de nálunk csak a 2-4 évente esedékes műszaki vizsgákon és a tulajdonosváltásokkor rögzítik az óraállást (és nincs is semmi következmény, ha a korábbinál kisebb számot látnak). A követendő példa az összes szervizlátogatáskor, akár a gumicseréknél is rögzített óraállás, a később bármikor elérhető adatbázisba. A hírek szerint amennyiben a tartományi törvényhozás elfogadja a javaslatot, a tartományi kormányzat szövetségi szinten is fellép a kötelező szervizkönyv bevezetése érdekében, azaz egész Németországban várható a központi adatbázis felállítása, ami a jövőben a német használt autókat is rizikómentesebbé teheti. Hatósági adatok szerint jelenleg minden harmadik használt autó kilométerórája manipulált Németországban, ami nemcsak gazdasági hátrányt, de súlyos biztonsági kockázatot is jelent a tulajdonosoknak. Gondoljunk csak egy elmaradt vezérműszíj-cserére vagy bármilyen más karbantartási hiányosságra.
„Milliárdokra tehető az így okozott nemzetgazdasági kár” - jelentette ki Alexander Saipa, az SPD képviselője az alsó-szászországi tartományi törvényhozásban, megjegyezve, hogy szövetségi szinten meg kellene erősíteni a kilométeróra-átállítás hatósági üldözését.
Az alsó-szászországi tartományi törvényhozás különbizottságának javaslata minden új autó központi adatbankba történő felvétele mellett szükségesnek tartja a gyártók felé támasztott követelmények szigorítását is. Minél inkább megnehezítik ugyanis a gyártók az adatok utólagos módosítását, annál kevésbé lesz az kifizetődő üzlet a csalók számára. Jelenleg ugyanis a megfelelő elektronikus eszközök birtokában viszonylag egyszerűen át lehet állítani utólag a járművek futásteljesítmény adatait. Azt viszont, hogy az adatok módosítva lettek, már nem ilyen egyszerű feladat kimutatni. További nagyon komoly és a gyártók számára felróható hiba, hogy a gyártói adatbázisok bejegyzéseiből még az óraállásokat sem hajlandók elárulni - csakis a tulajdonosnak, ami körülményessé teszi a vásárlás előtti informálódást. A gyártók adatvédelmi szabályokra hivatkoznak, ami egészen egyszerűen érthetetlen, hiszen az óraállások a hazai KEKKH adatbázisból is elérhetők, csak épp nem elég gyakori adatfelvétellel.
Hirdetés
Az óratekerés tehát Németországban sem ismeretlen, a küzdelem viszont ellene talán jelentősebb, mint hazánkban. Bajorországban nemrégiben 90 vádlott, közöttük több autókereskedő ellen folytattak eljárást kilométeróra-állás manipulálása miatt. A nyomozás kimutatta, hogy az adatok módosítása olyan mélyreható beavatkozást jelent a járművek elektronikai rendszerébe, aminek biztonsági következményei is lehetnek, hatással lehet például a blokkolásgátló vagy a menetstabilizáló rendszerek működésére. A baleseti kockázat tehát nem csak az elmaradó karbantartások miatt beálló motorokra értendő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Lehet, mert volt már róla szó, hogy ilyen gps alapú dolgok kerüljenek az új autókba. Viszont majd ezt is átverik, csak idő kérdése. Igazából a cselekedetet kellene büntetni, ha kiderül, hogy haszonszerzés céljából belenyúltak az órába, hogy legyen következménye az egésznek. Amíg ez nincs meg, addig mindegy hogyan mérik, a rendszert mindig is ki fogják játszani. Viszont, ha egyre több ilyen csalót elkapnának akkor lehet meggondolnák, hogy megéri-e.

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Nem azért vesz használtat az egyszeri magyar, mert mindenki hülye és elhiszi a bűnözőkinézetű nepper előtörténeteit, hanem mert nem engedhetik meg maguknak az újat, vagy nem hétpróbás adóelkerülők, mint Kaller. Örülök, hogy te megteheted, de egy ilyen hozzászólás után kétségeim vannak, hogy tisztában vagy-e a magyar valósággal, vagy hogy lesétálsz-e a hétköznapi emberek közé.

    Egyébként saját tapasztalat, hogy lehet normális használtat is venni, persze, ehhez nem az általad említett szerencse, sokkal inkább ráfordított energia és türelem szükséges.

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    facen nem rég volt egy hasonlóan értelmes hozzászólás. nem csak az cégesautók léteznek, hanem magánszemélyek is. akinek nincs 9 milliója újra, az miért ne vehetne használtat 2-ért? ha nem teljesen hülye hozzá, akkor fél millióból kijön gond nélkül és ott van 2.5 ért egy jó autóval…rosszabb esetben 3-ba belekerül azt annyi. de kisebb vállalkozásoknál is lehet ez opció, és spórol 5-6 milliót ezzel….ahelyett, hogy inkább adótcsalna…..az meg a másik kedvencem, pont ezek a nagypofájú adócsalók rázzák az öklüket, amikor a hazai úthálózat állapotáról, vagy egészségügyről van beszélgetés….ők nem raknak bele a közösbe tisztességesen és csalnak,lopnak, DE ELVÁRJÁK az 5 csillagos kiszolgálást….viccország.

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    A gyártókat meg lehet érteni, miért hápognak. Mert egy csomó európai gyártó (talán mind? nem néztem utána), csak 2-3 év garanciát ad az autóira.
    Utána mindenki oda viszi, ahova akarja, és olyan alkatrésszel javíttatja meg, amilyet csak talál. Ezek általában nem szakszervizben történnek és általában utángyártott alkatrésszel, amiből a márkának így semmi sem jut.

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Miért?
    Mert mindenki “okos”, és “tudja”, hogy csak és kizárólag neki olyan szerencséje van, hogy a “hülye” neppernél kifogott olcsón egy nagypapiautót.
    Ugyanez az alapja az összes átverésnek (nyugdíjasokat felhívnak, hogy az unokának pénz kellene és ők elviszik, vagy utcai csatorna “tisztításáért” kellene az utcában levő boltnak fizetni, stb.).

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Nem értem ki vesz manapság használt autót és miért érné meg … egy márka független flottakezelőnél az árengedmény 15-20% ” márkától függetlenül” ez nagyjából 1 éves használt 30.000 km et futott autónak az ára … valamint ha nem Magyar cégbe veszi az illető ” nem nevezem meg melyik uniós országban kell regisztrálni a céget ” nettó áron vásárolhat amit ” kis trükkel legálisan” magyar rendszámossá lehet varázsolni ergó kb a Magyar ár 40-45% -ért bele lehet ülni egy új autóba … Ez persze nem éri meg ha mondjuk pár millió forintos autóról beszélünk mert a költségei nagyobbak a cég fenntartásával ” 4 év amortizációval kell számolni ami azt jelenti hogy 4 évig működtetni kell a céget ha valaki legálisan szeretné ” de mondjuk egy 30 milliós autó esetén em mindegy hogy 18 at fizetnek érte vagy 30 at …

    Szóval én biztosan nem vennék semmilyen tekert kilométerórás használt autót ….

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Akkor nézzük a másik oldalt is: a gyártóknak vajon mi érdekük fűződik ahhoz, hogy valós futásteljesítménnyel legyenek értékesítve a használt autók? Hiszen a hasznuk egy tetemes része pont a szervizből származik, tehát – ad absurdum – nekik kifejezetten jól jönnek a javításra szoruló járművek. Ha például egy 400e km-t futott autóban 360e km-nél volt vezérléscsere, aztán visszatekerik 190e km-re és azt állítják, hogy ez a kocsi 10 e kmt ment a vezérléscsere óta, akkor jó eséllyel hamarosan az ebből adódó problémákat szervizelni kell, ami természetesen bevétel a szervízhálózat számára. Tehát nekik egyáltalán nem érdekük a pontos km-óra állás. Nekik végképp nem. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Ez biztosan így van, csak ahogyan te is írtad. A jó autó egyáltalán nem olcsó kint. Majd pont a németek akik a legspórolósabb népségek egyike fognak fillérekért eladni jó autókat.

  • 2017.10.28. at 00:03
    Permalink

    Az biztos, hogy föleg visszatekert autok erkeznek be az orszagba. Ha megkimelt, valoban nagyon keveset futott lenne, nem erne meg behozni, mert nem lehetne itthon annyiert eladni….nem lenne haszna a neppernek. De vannak kivetelek, mint mindenhol.
    Normalis helyröl kell venni. En 3-at vettem mar sajat reszre, es mindegyikben biztos vagyok, hogy annyit futottak, mint amennyit az oraban lattam. A hatranya, hogy többet fizettem ertük, mint a visszatekert romhalmazokert…de cserebe, azt kaptam/kapom tölük, amit el is varok az arert es a futasteljesitmenyert.

Vélemény, hozzászólás?