Minden harmadik taxi elhasalt a BKK ellenőrei előtt

Folytatódik a BKK taxis razziája, éjjel sincs menekvés a renitenseknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Drasztikus számokat mutat az elmúlt két hónap a taxisok ellenőrzései kapcsán: a minősítő vizsgálatokon minden harmadik autó, a próbautazásoknál csaknem minden második taxis szabálytalannak bizonyult.

Miként arról már korábban is írtunk, a szeptember 1-től hatályos új budapesti taxirendelet szabályainak betartása, illetve betartatása kapcsán már rögtön szeptemberben razzia indult a fővárosban. A Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezőjeként eljáró Budapesti Közlekedési Központ taxiellenőrei két hónap alatt 845 taxi minősítő ellenőrzését végezték el, és sajnálatosan minden harmadik ellenőrzés során találtak szabálytalanságot - írja a BKK.hu. Az ellenőrök összesen közel 1700 próbautazásos taxiellenőrzést végeztek el, és közel minden második esetben találtak szabálytalanságot, leggyakrabban a nyugtaadási kötelezettség elmulasztását, illetve az előírt fix tarifánál drágábban fuvarozást. A szabálytalan taxisok engedélyeinek bevonása kapcsán a BKK intézkedett.
A taxik ellenőrzését elsősorban a pályaudvarok, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros taxiállomásai vagy frekventált helyei közelében végezték az ellenőrök, és állítólag az utaspanaszokat is figyelembe vették, hogy mind könnyebben csaphassanak le az előírtnál magasabb díjakat alkalmazó fuvarozókra.
A vizsgálatok részletei
A taxiállomás-használati szerződés megkötése előtt a taxik komplex ellenőrzési minősítő vizsgálaton esnek át, ahol a jármű külső és műszaki jellemzőit, a klímát, a bankkártya-elfogadást, a műszaki megfelelőséget ellenőrzik. Szeptemberben és októberben 845 taxi minősítő vizsgálatát végezték el a szakemberek. Ezek során 593 autó felelt meg az előírásoknak, 249 esetben hiánypótlásra, javításra volt, illetve van szükség, 3 kocsi esetében pedig véglegesen elutasították a kérelmet, azokat javíthatatlanul alkalmatlannak találták a taxiközlekedésben való szolgáltatásra.
A taxiszolgáltatást közvetítő és fuvarszervező cégek működési feltételeinek előzetes vizsgálata is a BKK feladata. A vizsgálat során az ellenőrzés kiterjed a szolgáltató pénzügyi megfelelőségének vizsgálatára, az infokommunikációs eszközeire vonatkozó műszaki előírások teljesítésére, diszpécseralkalmazásának megfelelőségére, valamint védjegyoltalom alatt álló szabadjelzőjének jóváhagyására. Budapesten korábban 21 fuvarszervező társaság tevékenykedett, amelyek közül 13 társaság kérelmezte előzetes minősítését.
Október 31-éig:
  1. tíz társaság minősítése volt sikeres, és kapta meg a BKK előzetes hozzájárulását;
  2. két társaság minősítése folyamatban van, miután felszólították őket hiánypótlásra, minősítésük rövidesen befejeződhet;
  3. egy társaság pedig a hiánypótlásra felszólításnak nem tett eleget, ezért előzetes minősítést nem kapott.

Minősített és regisztrált fuvarszervezőként tevékenykedhetnek az alábbi társaságok:
  1. a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt.;
  2. a Taxi Plus Europe Kft.;
  3. a Reklámtaxi Fuvarközvetítő Kft.;
  4. az RT5 Taxi Holding Kft.;
  5. a Taxi4 Kft.;
  6. a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet;
  7. a Városi Taxi (Centrum Taxi Szolgáltató Kft.);
  8. a 6X6 Taxi Közlekedési szolgáltató és Kereskedelmi Kft.;
  9. a TOP Taxi-2000000 Kft.;
  10. és a Tele 5 Taxi Hungary Kft.

Hirdetés
Az ellenőrök természetesen nem csak az autókat vizsgálták, hanem rajtaütésszerűen a fuvarosokat is. Összesen 1367 nyílt és 1695 próbautazásos ellenőrzést hajtottak végre szeptember 1-je óta a BKK munkatársai. Ezek során:
  1. 74 esetben kezdeményezték a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Hatóságánál a taxiengedély visszavonását, mert az ellenőrzött taxinak érvényes taxiállomás-használati engedélye nem volt;
  2. a próbautazások során 764 esetben tapasztalták – ez az ellenőrzések mintegy 45%-a –, hogy a szolgáltató a fuvarfeladat befejeztével nem ad nyugtát vagy számlát a fuvardíj átvételéről, melyről az illetékes hatóságokat hivatalosan értesítették;
  3. a próbautazások során 70 esetben tapasztaltak olyan mértékű árdrágítást, vagyis a rendeletben rögzített hatósági ártól eltérő más ár alkalmazását, a taxaméter mérésének külső befolyásolását, hamis számla adását, illetve a viteldíjmérő óra alkalmazása nélküli szolgáltatás végzését, aminek következtében a taxiállomás-használati engedélyt azonnali hatállyal felmondták, erről értesítették a Közlekedési Hatóságot, és kérték az árdrágító szolgáltató taxiengedélyének visszavonását. Párhuzamosan eljárást kezdeményeztek a Fogyasztóvédelmi Hatóságnál is a vásárlók megkárosítása miatt, azaz a lebukott taxisok igencsak sokat buktak.


Az ellenőrzéseknek nincs vége, a BKK taxiellenőrei továbbra is három műszakban, éjjel és nappal, munkanap és hétvégén folyamatosan ellenőrzik a taxisok tevékenységét, kiemelt figyelmet fordítva a hatóságilag rögzített ár betartására. Az ellenőrzéseket a BKK továbbra is rendszeresen a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel közösen végzi, így már nem csak a tömegközlekedési eszközökön utazóknak, a taxisofőröknek is van félnivalójuk a piros, illetve ma már leginkább kék karszalag láttán.
Forrás: bkk.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:37
    Permalink

    A lehúzással kapcsolatban itt is azt érzem, hogy a magyar ember csak rövid távon gondolkodik.
    A balatoni lángossütős is egy szezonban akar meggazdagodni.
    A tarifák már elég magasak ahhoz hogy az átlagemberek ne vegyék a taxit igénybe.

  • 2017.10.29. at 20:37
    Permalink

    Azért szépen vagyunk…
    Ez a sárgítás, meg rendelet marhaság…
    Csak arra megy ki az egész (már meg sem lepődöm), hogy minél több büntit be lehessen vasalni az emberen.
    A becsületes taxisról persze soha sem esik szó (mint ahogy “Gipsz Jakab” becsületes családapáról, aki reggel megy melóba, délután haza megy, adót fizet és gyereket nevel, mert az nem figyelemfelkeltő)
    Van jópár hiéna az tuti, de miattuk megpélyegzik az összes kollégát.
    Itt tartunk. Pesten nem hiszem el, hogy azokon a távokon nem elég a 280Ft/km tarifa (az eddigi 120-150Ft/km “versenyárak” után).
    A jó utas az elégedett utas, mert visszajön. Az átb*szott utas sose lesz elégedett, tehát nem jön vissza. Nekem több törzsutasom is volt amíg taxiztam, akik kimondottan az én autómat keresték a droszt közelében. Szerintem ez ezerszer többet ér, mintha túlárazok, és idővel mindenki aki taxival jár már az autóm hangját meghallva inkább felszáll a buszra.
    Visszatérve a “sárgításra”:
    Ha már “amerikázunk”, akkor a fizetések is legyenek már olyanok, hogy többen engedhessék meg maguknak, hogy taxival utazzanak, így talán mi, a “guruló koldusok” is becsülettel ki tudnánk termelni a rendelet betartásához szükséges pénzt (mivel a sága fólia se a fán terem).
    Ajánlanék egy cikket, melyben egy Bécsben taxisként dolgozó magyar úr említett pár hasznos dolgot (köztük a központdíj megfizetésének módját is, ami ott ugyanis a KÖZPONT ÁLTAL KIADOTT fuvarszámra megy, tehát a beszálló utasok után nem, és ezt a pénzt a telefonon rendelt fuvar ALAPDÍJA tartalmazza). Ha már mindenképpen a külföldet akarjuk majmolni (mindegy melyik országról beszélünk, az “amerikázás” csak a sárga szín miatt jutott eszembe), akkor ne csak a kollégáknak plussz terheket jelentő megoldásokat alkalmazzuk.
    Ja, a cikk: http://hallotaxi.hu/index.php?pg=news_8_3499

Vélemény, hozzászólás?