Minden idők legerősebb Golfja érkezik a 20. R évfordulóra

20 éve dobták piacra az első Golf R-t, ennek apropóján különleges kiadással ünnepel a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igaz, sokban nem tér el a hagyományos Golf R-től, de éppen annyit hegyeztek rajta a német mérnökök, hogy megfontolandó ajánlat legyen, ha az ember Golfban gondolkodik.

Az új modell a hagyományos Golf R-re épül, de az EA888 2,0 literes turbófeltöltős motort tovább húzta a Volkswagen 329 lóerőre, ami 13 lóerővel nagyobb teljesítményt ígér, mint a most kapható európai modell esetében. Az autóban egy hétsebességes, dupla kuplungos váltó dolgozik, és ahogyan minden eddigi Golf R, most is összkerékhajtással érkezik a 20 éves kiadás is. Az Autocar szerint az autó hátulján egy Akrapovic titáni sportkipufogó felel a hangélményért, amire a Volkswagen a források szerint külön figyelmet szentelt: egy kifejezetten erre a modellre szánt rajtprogram egészen 2500-as fordulatig pörgeti a motort elindulás előtt. A DSG váltót is az élmény fokozása gyanánt szabták át, állítólag az új Golf R-ben "jobban érzi az ember a váltásokat".
Hirdetés
A Golf R 20 Years kiadás két színben, fehér és kék színben lesz elérhető, a fényezésnek megfelelően pedig kék és fekete felnikkel érkezik majd az autó, a gumiabroncsot pedig a Michelin szolgáltatja a Pilot Sport Cup 2 személyében. Küllemre nem sokat változik az eredetihez képest a 20 éves jubileumra épített Golf R, ellenben az autó szinte minden pontján elhelyezték a 20-as logót. Annyi már biztos, hogy az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Európában is kapható lesz, a hírek szerint június 2-től lehet előjegyezni, mennyiségbeli korlátozás nem lesz, de mindössze egy évig gyártja majd a Volkswagen. Állítólag 22 millió forintról indul majd az ára, szemben a sima Golf R 19 milliós árával.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?