A legjobb magyar autó?

Mercedes-Benz A 200 7G-DCT automata teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Negyedik generációjával már hazánkban, Kecskeméten is készül a Mercedes-Benz A-osztály. Nagyon erős pályázó a felvetett címre.


Erősen rágyúrt az egységes arculatra a Mercedes-Benz is, de ügyesen is csinálják. Hiába emlékezetet az új, immár negyedik generációs A-osztály a szintén idén érkezett, amúgy harmadik nemzedékénél tartó CLS-re, mégis önálló karakter, de még milyen! Az 1997-ben tömzsi, szendvicspadlós egyterűként debütált ős, vagyis az első A-osztály után a második generáció még annak sémájára készült, a harmadik azonban már egy teljesen hagyományos prémium kompakt lett, persze már azért is lehetett rajongani, az új pedig egészen megdöbbentően állakat ejtő.
Sajátosak az arányai, hiszen elődjéhez mérten leginkább tengelytávja nőtt, az már 2,73 méter, ami azt jelenti, hogy a 4,42 méteres karosszériának egészen a hátuljára került a hátsó tengely független felfüggesztésű kerékpár, s elöl is elég szerény a túlnyúlás. Ennek ellenére döbbenetesen jól manőverezhető az autó, de a kormányműnek nem csak az a különlegessége, hogy elég jól kitekerhetők a kerekek. Erről azonban kicsit később! Időzzünk még a karosszériánál: a mai mercedeses hűtőmaszk természetesen kaphat króm berakásokat, de azok nélkül sem buta, az ajtók szolid ívelése és a hozzá társított élre vasalt övvonal nagyon kecses vonalakat ad a krómkeretes ablakokkal, amikből egyébként többet kapunk, mint az elődnél, így jobb az átláthatóság, illetve a kilátás.
Hirdetés

Nem csak a megjelenés minőségi, a legtöbb részlet is. Például nem csak a menetfény vagy a hátsó lámpák, a főfényszórók is LED-esek, van is fényük rendesen. A kulcs nélküli nyitórendszerhez az összes kilincshez tettek nyitó és záró érintőfelületet - apróság, de hasznos, s ilyen kényeztetés nincs sok helyen. Még nagyobbat ámulunk, ha végre bejutunk az utastérbe. Az S-osztálynál kezdett, majd az E-nél és a CLS-nél is bevetett dupla kijelzős műszerfal itt a leginkább kecses. Végre nem nagyméretű paneles, hanem kecses, lapos, de széles kijelzőket kapunk, amelyeknek felbontása és képe is untig elegendő. Szabadon konfigurálhatjuk, stílusokat állíthatunk be, turbónyomás- vagy épp olajhőmérőt is lapozhatunk, de például az utastéri LED hangulatvilágításnak sem csak a fényereje, hanem a színe is állítható, úgy 64 ezer árnyalatból. Itt is elérhető már a hangvezérlés a "Hey, Mercedes" parancsszóval, aminek mondjuk túl sok értelme nincs, pláne úgy, hogy például a napfénytető nyitására rendszerint csak az árnyékolóját tolta hátra, s ha addig épp le volt halkítva a zene, akkor minden esetben visszahangosította egy picit. Jobban járunk a hagyományos gombokkal, amiből szerencsére van a legfőbb funkciókhoz, így például a klímához is, ráadásul nagyon finom billentyűkkel.
A navigáció és a teljes információs rendszer érintőpaddal, vagy az érintőkijelzőn keresztül is vezérelhető, ahogy csak tetszik, a tapipadhoz pedig kéztámaszt is kapunk. Jutott még jó sok zongoralakk borítású felület középre, hiszen a váltókar, pontosabban az előválasztó csak egy apró bajuszkapcsoló. Az elv jó lenne, kár, hogy a hátramenetre rendszerint nem reagál elsőre. Nem tetszett még, hogy a kormánykerék egy kicsikét nagynak tűnik, az üléseknek pedig elöl, legalábbis az ülőlapnál elég gyér az oldaltartása, hátul pedig az egész ülőlap minimális támasztást ad, szinte csak a tövénél érintkezik vele a felnőtt ember fara. Viszont az a döbbenet, hogy maga a kormányzás olyan precíz és élénk, a menetmódokkal is hangolható, adaptív csillapítós futómű olyannyira stabil és mellette még 18 colos kerekekkel is jó csillapítást adó, a fekvőrendőröket jól simító, hogy mindezek ellenére óriási élmény az A-t vezetni.
A 163 lóerős A 200 a kezdetben a belépő volt, ám ma már a kínálat harmadik lépcsőjét jelenti, s valójában ugyanaz a hajtáslánc dolgozott az A-osztályban, amit nem is olyan rég a Renault Grand Scenicben is vallattunk. Igaz, a 163 lóerős 1,33 literes turbómotor itt hengerlekapcsolást is tud. Az itt 7G-DCT névre keresztelt duplakuplungos automata alapvetően ügyes, de elinduláskor azért kell rá várni egy kicsit, s a céges mélygarázs 15 fokos felhajtójánál ő is képes volt második fokozatba kapcsolni lassú kihajtásnál, ami nem a legbölcsebb dolog. Viszont a hajtás mentségére szóljon, hogy míg ebben a helyzetben számos erősebb autó (például a Skoda Octavia RS) dadogásba kezd, az A egészen szépen kijött.
Összességében tehát a dizájnhoz hasonlóan elismerést érdemel a hajtáslánc is, ám negatívumként elmondható, hogy a motor hangja gyorsításkor mindig erősen hallható, s nem is túl szép, még a közvetlen gázreakciója és sportautós futóműhangolása miatt imádható sport üzemmódban sem, a többiben pedig kifejezetten kelletlen. Ha valaki a fogyasztására kíváncsi, a gyári vegyes érték 5,6 l/100 km, ami higgadt vezetéssel, országúton nyilván hozható, viszont az A-osztály van annyira vérpezsdítő, hogy nem fogjuk higgadtan vezetni. Amennyiben kóstolgatjuk gyorsulását (100-ra kereken 8 másodperc), akkor 9-10 literes étvágyat kapunk, ami nem szerény, de a teljesítményhez mérten talán még fájdalomküszöb alatti.
Ha szeretnénk egy kicsit javítani, van Eco mód (az alap Comfort, a futóművet és a kormányzást is egyértelműen keményítő, a váltási pontokat kitoló Sport és a minden szempontból személyre szabható Individual mellett), de még fontosabb, hogy gyakorlatilag nincs olyan kanyar, ami előtt lassítani kellene, az A-osztály be fog kanyarodni. Hibátlan az egyenesfutás is, így autópályás utazóautónak ugyanúgy remek az A-osztály, ahogyan városi szaladgálósnak is. Igaz, hangját szokni kell, s az A 200-ast azért itatni is. Jó hír, hogy szintén Renault-féle, 1,5 literes dízellel is megvehetjük, ráadásul ugyanezzel a váltóval. A rövid távon már az A-osztályban is próbált 1.5 dCi ebben az autóban minden eddiginél jobb arcát mutatja, persze élményautózni jobb a benzinmotor. Az új A-osztály tesztautó nem csak az "eddigi legjobb magyar autó" címet érdemelte ki nálam, az elmúlt évek legkellemesebb meglepetése is volt számomra és még számos ismerősöm számára a Mercedestől. Az apróbb hibák, hiányosságok ellenére is annyira kerek, sokoldalú és minőségi kompakt lett, hogy az egészen meglepő. Persze tudja mindenki, hiába kecskeméti (már), valójában sosem lesz a mi autónk az A-osztály, amiből a próbált A 200 automata váltóval csaknem 9 millió forint, a konkrét, távolságtartó tempomatot, elektromos ülésállítást vagy head-up display-t nélkülöző példány pedig már több mint 13 millió. Aki viszont megengedheti magának, nem szerény árát azzal együtt ítélje meg, hogy 4 év/120 000 km ingyen karbantartás és még vezetéstechnikai tréning is jár hozzá - a sofőrsegédek mellé.
Értékelés
Pozitív
Élénk, közvetlen kormányzás, kicsi fordulókör, egyenesfutás, rugózás, élénk motor
Negatív
Szerény oldaltartású ülések elöl, rövid ülőlap hátul, nem túl nagy csomagtér
Árak
Tesztmodell alapára
9 998 940 Ft (2018.09.20.)
Tesztautó ára
13 112 750 Ft (2018.09.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.00 s
Végsebesség:
225 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4419 mm
Szélesség:
1796 mm
Magasság:
1440 mm
Saját tömeg:
1375 kg
Össztömeg:
1885 kg
Tengelytáv:
2729 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
345 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
250 Nm 2750 1/min-nél
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
225 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.00 s
CO2-kibocsátás:
128 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,0 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.20. at 17:21
    Permalink

    A legjobb magyar autó?
    Ülései nem jók, csomagtere inkább kisebb az átlagosnál, hangutasítás-ostoba, sokat fogyaszt (nagyon sokat), mitől ez a legjobb? Az áráról nem is beszélve.

  • 2018.09.20. at 19:02
    Permalink

    Fele ennyiért, Renault emblémával és nagyobb, minőségibb beltérrel jöhet. Még akkor is, ha úgy már nem a “mi autónk”. Nem hogy nem tudok a címmel egyetérteni, de sajnos erősen gyanús, hogy jelenleg az A-osztály a leggyatrább hazákban gyártott személyautó – az Ignis gagyibb, de a többi Suzuki és Audi modell mind kínál olyan felszereltségi szintet, amely élhetőbbé teszi a típust, még ha egy-két technikai mutatvány hiányzik is belőle. Ez a cucc közelében sincs mondjuk a konkurens BMW 1/2-nek.

    • 2018.09.20. at 21:30
      Permalink

      Nem azoknak talaltak ki akinek Renaultra van penze. Ha all mar otthon egy-ket Merci anyanak meg apanak, akkor el fognak mennk es megveszik a kislanynak, vagy hasonlo helyzetek. Aki mercit akar es van ra penze nem fog renaultot nezegetni.
      Az 1-es bmw se nagyobb durranas ugyanezert a penzert, de a 3-as belsoter minosegetol se dob hatast az ember, max akkor ha feltolja a potmetert a 20 millas arsavba.

      • 2018.09.21. at 14:21
        Permalink

        Egy percig sem kételkedem abban, hogy megveszik az újgazdag családok női tagjainak – de meddig folytathatja egy autógyár azt a stratégiát, hogy 6 milliós ársávba eső modellt 13 M-ért árul? Szerintem a következő válságig – amikor is a Merci tulajok is összehúzzák a nadrágszíjat és ha fogvicsorgatva is, de átülnek valami kevésbé menőbe, Kecskemétből meg rozsdaövezet lesz. S most ne a magyar piacból induljon ki senki, hiszen itthon még a kommersz márkák kereskedései is kiürültek, de bizony egy Daciának kevésbé kell tartania az ínséges gazdasági helyzettől, mint a Mercinek.
        S vajon miért választja ezt az árazást a Daimler? Talán ha oda pozicionálnák a terméküket, ahova ár/érték arányban való lenne, akkor nem tudnának versenyképes terméket előállítani? Ez is ugyanolyan autóipari tucat alkatrészekből épül fel, mint egy KIA, Renault vagy Suzuki – Bosch, Valeo, Mahle, Continental: tényleg nem tartalmaz semmi olyan egyedi megoldást, ami racionálisan növelhetné a hasznosságát, a többieknek is készen veszik le ugyanezeket a technológiákat a polcról.

  • 2018.09.20. at 19:17
    Permalink

    Kimaradt a cikk elejéből , hogy ” termékmegjelenítést tartalmaz ” ott az Orbit reklám . Azért mert a propaganda tévébe néha bevágnak szagértőnek amiken jókat mulatok” még a törvény az autonavigátorra is vonatkozik . Legközelebbi ilyennél megy is szépen a levél az illetékes hatóságoknak és lehet fizetni szépen a büntiket .. nem azért nézek fel ide hogy a pofámba vigyorogjon egy fos rágógumi reklám aminek mellesleg még az íze is full szar . Már a múltkor is volt egy kék Orbit reklám akkor nem szóltam most igen …

    Egyébként az autóról annyit hogy ez nem Magyar ” kisbetűvel a címben ” autó elvégre a Mercedes Benz nem Magyar cég hanem Magyarországon gyártott autó ami nagy különbség . Nem tudom milyen nem ültem még benne nem próbáltam , de ami elsőre meglepett , hogy egy általam konfigurált autó amit én megvennék 17 millióba került a végén 1.3 Renault motorral és egy full elavult duplakuplungos rángató DCT váltóval … ahogy a mondás is tartja a hülyének is megéri … de nekem nem 😀

      • 2018.09.21. at 11:13
        Permalink

        Én nem olvastam hogy termékmegjelenítést tartalmazna .. egyébként a címbe kell kiírni jó nagy betűkkel , hogy még mielőtt elkezded olvasni eldönthesd hogy egyáltalában belefogsz e az olvasásba vagy nem .. én nem olvasok el olyant amiben termékmegjelenítés van .. alapból X elem . Törvényileg az elején kell a cikkben kiírni nem a kép alá … ja megnézed a tv reklámokat ott is előbb bemondják hogy termékmegjelenítést tartalmaz és nem akkor mondják be mikor már ott a termék előtted … sajnos itt ezen az oldalon em ez az első eset következő ilyennél full felnyomom ezt az oldalt aztán elmehetnek a pxxxxba !

  • 2018.09.20. at 21:26
    Permalink

    En sem dobnam el ha hozzam vagnak. mindenbe bele lehet kotni,
    Persze a legjobb auto a vitara…. mert az fizetheto meg sokaknak….
    Itthon ha mar valakinek tobbre telik akkor azt mar utalni kell es annak ne legyen jobb…
    imadom

    • 2018.09.21. at 10:12
      Permalink

      Az is beteg, hogy neked egybol ez a demagog szoveg ugrik be.
      Itt arrol van szo, hogy a szokasos Autonavigatoros reszrehajlas tapasztalhato. Merci, nemet akkor az uber alles, es csoda minoseg. Aztan beulsz, es nem esel hasra tole, mert minosegre tucat belseje van, maximum Golf szintu, de itt-ott meg az se. Mennyiert is?

      • 2018.09.21. at 15:40
        Permalink

        Szerintem nem beteg és nem demagóg 🙂
        Nézz utána hogy mit jelent a demagóg !
        Létezik a golfon túl is világ , és most nem feltétlenül a németekre gondolok …
        Volt német autóm , jó volt , prémium volt szerettem .
        Most japán van , nem annyira prémium nem olyan gyors , ezt másért szeretem.
        De mondjuk 5-6 év után elég komoly minőségbeli különbség alakulhat ki a kettő között használtan.
        Ha neked a Duster a nyerő vegyél azt

        • 2018.09.21. at 20:14
          Permalink

          Tudom mit jelent, ha nem esik le, hogy melyik mondatodra irtam, az a te bajod.
          Ki irt Dustert?
          Ennyire nem tudsz olvasni? Vagy a szovegertessel van baj?

  • 2018.09.21. at 10:08
    Permalink

    Azért elég gáz egyik másik komment.
    A Prémiumkompaktok legsikeresebbjéről van szó, és bár a legjobb is hibázik, azért a Mercedes a legnagyobb presztizsű autógyár, és azért ez nem véletlen. Ha nem is feltételnül ők a legjobbak általában ők a mérvadók.

    Ez kocsi ráadásul most magyar gazdaságot erősíti, magyar jövedelmet termel és minket gyarapít. Akkor is ha nem a te kezedbe perkálják a pénzt, a németeknél azért képesek felfogni hogy az a pénz is része annak amiból neked jövedelmed lesz.

    Az átlag magyar sajnos nem hajlandó az orránál messzebb nézni…

    • 2018.09.21. at 11:07
      Permalink

      A problémát én abban látom kedves Zöld , hogy pl a Magyar állam igen csak bőkezűen bánt a Mercedes Benzzel ” de az Audival sem bánt fukarkodva” mikor adókedvezményeket adott a Kecskeméti gyár indítására nevezetesen az ott dolgozóknak a gyárból 2 évig nem kell fizetni utánuk semmilyen járulékot továbbá kaptak vissza nem térítendő támogatást persze szintén a milliárdos Mercedes Benz . És ha mindez nem lenne elég a Merci egész egyszerűen átpumpálja a Kecskeméti gyár nyereségét más veszteséges gyártó vagy a fejlesztő részlegbe és huss már nincs is adózás előtti nyereség .. magyarán a munkaerő felvételen kívül amit adókedvezmények formájában mi állunk az adónkból más egyéb konkrét bevételt nem termelt a gyár … Persze örüljünk neki hogy idejöttek nagylelkűen és van egy ” Magyar” autónk amihez azon kívül hogy 1/4 annyi fizetést adnak Magyarban egy Merci munkásnak mint Németben egy szintén Mercinél dolgozó Török munkás semmi egyéb hasznot nem látok benne … ja de igen legális rabszolgatartást láthatunk Magyarországon … A probléma forrása az az , hogy a Magyar állam mikor megköt egy megállapodást nem köti ki hogy a forgalom után kelljen adóznia egy külföldi off-shore tulajdonú cégnek jelen esetben a Mercedes -Benznek és ne a hazudott nyeresége alapján adjon egy kis alamizsnát … Továbbá érdekes mód Magyar tulajdonú cégek nem részesülhetnek ilyen kedvezményekben mint amiben egy Mercedes szintű gyár részesül… és akkor most mégis a multikat pumpáljuk pénzzel ? Vagy ők most már Magyarok lettek mert idehoztak egy gyártósort ? 😀

      • 2018.09.21. at 22:21
        Permalink

        Mérhetetlenül szűklátokörű és ostoba hozzáállás. Amit nem a te kezedbe fizetnek arra nagy ívben tojsz.

        Az összes adó amit a munkavállalók vagy az alvállalkozól fizetnek azt mind a Mercedes fizeti. Idehoznak egy valag pénzt amivel magyar föld, a magyar munkaerő és a magyar megítélést erősítik. Közben pedig megemelik a GDP-t 10-20%-kal.

        A Mercedes többet tesz a magyar gazdasághoz, mint a teljes magyar mezőgazdaság… (ami mellesleg sokkal durvább, közvetlen támogatást kap, nem adókedvezményt).

        Az offshorozásod alapján pedig végképp nem vagy képes felfogni semmit. Azt sem tudod mit jelent a fogalom…

  • 2018.09.21. at 13:35
    Permalink

    Szerintem kifejezetten szép autó, de ha ilyet szeretnék, akkor inkább egy 308 GT 225LE-s benzinmotorral 35e€ körüli alapáron.

    Annyiért, amennyiért ezért a kis Mercedesért kérnek, márkán belül sokkal komolyabb gépet is el lehet hozni, például ezt: https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/mercedes-benz/c_220/mercedes-benz_c_220_d_9g-tronic_exclusive-12989763

    Ha ebben ülsz, tényleg nem úgy fog tűnni, mintha a sajátod helyett a feleséged autójával jöttél volna el dolgozni.

  • 2020.04.15. at 19:37
    Permalink

    Ha valaki egyedi formájú autót akar venni, akkor vegyen FIAT 500-t, FORD Mustang-t vagy MINI-t. A többi autó sajnos nagyon hasonlít egymásra. Aztán majd 10 év múlva kiderül, hogy milyen minőségű. A prémium sajnos nem egyenlő a tartóssággal.

Vélemény, hozzászólás?