Mindent bele! Nissan Qashqai teszt
Nissan Qashqai DIG-T 160 Tekna+ teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idén frissült a második generációjával is már négy éve velünk lévő, kategóriaalapító Nissan Qashqai. Benzines csúcsverziójával megnyerő, de nem olcsó.
Félidős frissítésén is túl a második generációs Qashqai, és még mindig friss, még mindig kedvelt. Jól mutat az élénk kék szín
2006 óta van velünk a Nissan Qashqai, ami elhozta nekünk a crossover őrületet. Azóta a vevők vágya az emelt hasmagasságú, de valójában kompakt modell, azóta kíván mind több márka mind nagyobb piacrészt kihasítani ebből a még mindig dinamikusan növekvő szegmensből, ami már a hazai piacon is a leginkább meghatározó. A Qashqai első és második generációjával is bérletesnek számított a legnépszerűbb modellek 10-es listáján. A 2013-ban debütált második generáció idén frissült, mi pedig olyan modellt kaptunk, ami szépen fel is sorakoztatja az újdonságokat.
A Tekna+ 19 colos felnijei mögött parányinak tűnnek a tárcsafékek, az új lökhárítók 1,7 centiméterrel növelték a hosszt
Rajta a két új szín közül a valóban vérpezsdítőbb élénk kék árnyalat, a Tekna+ csúcsfelszereltség matt ezüst tükörháza, orrán pedig az aktuális Nissan egyenarc vonásain túl a remek fényerejű adaptív LED fényszóró. Új az embléma, ami egy hologrammisztikus plexilap, mögötte a ráfutásvédelem szenzora. Naná, hogy módosultak a lökhárítók is, amik 1,7 centis hossznövekedést hoztak, 6 milliméterrel a szélesség is nőtt, a lemezek közül a csomagtérajtó és a gépháztető friss, de mindez elég ahhoz, hogy a Qashqai a ráncfelvarrás után egészen új autónak tűnjön.
Új, a korábbinál vastagabb karimájú, vágott aljú a kormánykerék, frissült a navigáció is, a központi kijelző 360 fokos, felülnézeti kameraképet is tud adni
A Tekna+ 3D hatású nappabőr kárpitozást és kényelmes üléseket kap. A helykínálat elöl-hátul több mint megfelelő
Erre nagyon jól játszik rá a Tekna+ csúcsverzió, ami alapból kapja a 3D párnázású nappabőr üléseket. Itt aztán csúcsra van járatva a minőségi finomítás, az ajtókilincsek egyébként mindegyik verzióban finomodtak, de javult a zajszigetelés is, ami valóban érezhető: a Qashqai csendes. Legalábbis az 1,6-os benzines az. De térjünk még vissza az ülésekhez, nem csak a kárpitozásuk friss, a korábbiaknál (elöl-hátul) hosszabb ülőlapot, a sofőrnél négyirányú deréktámasz-állítást kaptak. Valóban igen komfortosak. A kényelmet szolgálja a vágott aljú, jobb ki-beszállási helyet adó, amúgy növelt karimájú kormánykerék is.
Divatos, a korábbinál több LED-del dolgozó a menetfény, ami egyben az irányjelző is
Nem csak a kormánykerék módosult, maga kormányzás és a futóműhangolás is. Előbbi közvetlenebb, utóbbi pedig komfortosabb lett. Igaz, a legnagyobbnak számító 19 colos felnikkel azért nem lágy, de nem is vesétrázó. A láncfelvarrásoktól megszokottnál komolyabb frissítést jelzi, hogy (29 literrel) nőtt a csomagtér, de még a hátsó lábtér is. És pont ezektől lett érezhetően jobb a Qashqai: nem egész 4,4 méteren egy olyan autó, ami négy felnőttnek is kifejezetten kényelmes, kiemelendő (a Tekna+) csúcsszint hátsó üléseinek kényelme is.
A korábbinál valamivel nagyobb, támladöntéssel sík padlóssá bővíthető a csomagtér
A motorpaletta erősebbik benzinese, a 163 lóerős 1.6 DIG-T szintén inkább kényelmes, mint sportos. Pedig erő bőséggel van benne, de vérpezsdítő motorhang már nem jutott hozzá. Mindig egész csendes, alapjárata higgadt, de a gyors stop-start miatt nem túl sokszor tapasztalható. Már alacsony fordulatról terhelhető, ugyanakkor kedveli a pörgetést is. Jófajta hatfokozatú kézi váltó társul hozzá, nem túl hosszú áttételezéssel, ami azt jelenti, hogy városban is nyugodtan kapcsolható a negyedik, az autópályás 130 km/órás tempó pedig már 2900/perc körüli fordulattal, de még mindig elég csendesen futható. A fogyasztás a teljesítményhez illő: városban nemigen vihető 8 liter alá, országúton simán 6 liter alatti, autópályán pedig a kettő közötti. A tesztátlag 7,5 l/100 km lett, több városi, mint azon kívüli szakasszal. Nem rossz, pláne ilyen teljesítmény mellett, de nekem már fájdalomküszöb feletti, ahogyan a Qashqai ára is.
Zongoralakk és króm a hűtőmaszkon, ráfutásvédelmi szenzor az embléma mögött, fémes színű, oldalsó irányjelzős a tükörház
A táblafelismerős, sávlehagyásra figyelmeztetős, holttérfigyelős, bőrkárpitos, panorámatetős, tényleg fullos tesztautó a 150 ezer forintos extra fényezéssel együtt közel 9,3 millió forint akciósan is. Ennyiért már Leaf, korrekt felszereltségű - szintén idén frissült - X-Trail is kapható, igaz, Qashqai is vehető már 5,5 millió forint alatt is, ami nem is nyúlik túlzottan ki a kompakt modellek ársávjából. Hozzájuk képest meg tényleg többet ad, főként vagányságból.
Diffúzoros hatású a hátsó lökhárító, légterelőket az első is kapott
Kedves Szerkeszto nagyon szepn cikket irt ami valoszinuleg a 95% a bulvar olvasoknak kielegiti. Vizsont egy szaklaptol elvarnank hogy konkret informaciokat is leirjanak az autokrol fokent ha uj tipussal talalkozunk. Ez alapjan senki de senkinek nem ajanlom egy auto megvetelet sem. Bar lehet hamar kiadunk 9,3 misit akkor kutyat ne erdeklejen a fenntartasi koltsegek? Szoval miert nem irnak a szervizigenyrol es azok koltsegeirol azokat is merlegeni kell egy uj auto vasarlasanal sot inkabb azokat mint a kulcsineket parasztvakitos hulyesegeket.
Mire is gondolok: Olajcsere periodus, Olaj tipus, olaj mennyisege, Szurok, Turpissagok pl gyujtogyertyak, reszecskeszurok, “Pisitarto” es annak mennyisege, Izzok tipusa cserelhetosege, valto tipusa attetelezese karbantartas igenye stb. alapveto es a tobbi es a tobbi.
Vagy azt miert nem emlitik hogy pl mennyire tisztithato az auto beltere pl az ules es a kozepkonzol kozotti ter csak az ules kibontasaval valik hozzaferhetove vagy ha beesik valami akkor csak a borunk lenyuzasa aran erhetunk barmit el. Vagy hogy a csodalatos tervezok adtak e eselyt hogy egy min 1,5l papalckot valahol a vezetoules kornyeken elerheto es biztonsagos modon taroljunk…. Remelem ratapintottam a lenyegre ami 100x fontosabb lenne mint a fenti maszlag…
Igen, igaz, az ilyen teljesítményű crossoverek körében abszolút jó.
Az ára tényleg határeset már. Viszont az a 7,5 egyáltalán nem rossz.
Maradjunk a földön. egy 163 lovas benzines Suv-tól ez nagyon jó eredmény
Ne a P2-höz viszonyítsuk 😀