Mindent lát a rendőrség drónja!

Most Kaposvár és környéke kapott ízelítőt a rendőrségi drón hatékonyságából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. augusztus 26-án a somogyi megyeszékhely, valamint a környező települések forgalmát ellenőrizték civil- és járőrautókkal. Valamint egy drónnal.

Öt civil gépkocsi, egy járőrautó és egy drón bevetésével, 37 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök néhány nappal ezelőtt. Az akció célja az agresszív, a sebességet túllépő járművezetők, a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt. Többek között az elsőbbségadási szabályok megsértése, az előzési tilalom és a záróvonal figyelmen kívül hagyása, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt intézkedtek a rendőrök. A nyilvánosságra hozott képek tanúsága szerint a rendőrségi drón bizony simán belát a szélvédő mögé, még akkor is, ha a napellenzőt lehajtják. Az ellenőrzés alatt a megengedett legnagyobb sebességet öt esetben lépték túl az autósok. A legsúlyosabb mértékben az a sofőr szegte meg a szabályokat, aki Kiskorpád belterületén, az adott útszakaszra vonatkozó 50 km/óra megengedett legnagyobb sebesség helyett 112 km/óra sebességgel közlekedett.
Hirdetés
A rendőrség továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek! Hogy mindenki hazaérjen!
Hirdetés
Forrás: Police.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?