Mindkettőt bedughatod, tölteni – de vajon melyik a jobb?

Ha megúsznád a cégautó-adót: BMW 530e xDrive vs. Mitsubishi Outlander PHEV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egyik egy limuzin, a másik SUV, de mégis van közük egymáshoz: mindketten zöld rendszámot viselnek, ideális családi és céges autók. De még egyéb oka is van, hogy egymás mellé kerültek.

Mindkettejükön ott a zöld rendszám, mindketten lehetnek remek családi vagy akár flottás autók, mégsem nagyon hiszem, hogy egymás vetélytársai, hiszen a BMW 530e xDrive és a Mitsubishi Outlander PHEV alapváltozata között is van vagy 3 millió forintnyi különbség, a két tesztautó között pedig csaknem 7 (!), mégis egymás mellé került a két konnektoros modell, hiszen az Év Magyar Autója Év Zöldautója díjáért, pontosabban azon belül is a konnektoros hibridek körében egymás és az Opel Grandland X Hybrid vetélytársai. A mérkőzés erős, ugyanis az Outlander PHEV 14,4 millió forintos alapárával, illetve a már elég erősen felszerelt Instyle verzió 16,3 millió forintos árával is jó ajánlat - a mezőnyben.
BMW 530e iPerformance xDrive vs. Mitsubishi Outlander PHEV - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
BMW 530e 4936 1868 1479 2975 410
Mitsubishi Outlander PHEV 4695 1800 1710 2670 463
Ugyanakkor az Outlanderről kívül-belül üvölt, hogy nem mai csirke: a PHEV 2014-ben, az alapjait adó gép 2012-ben érkezett, oké azóta frissült azért egy komolyabbat, új benzinmotort is kapott, de a 2017 óta kapható aktuális 5-ös minden porcikájával sokkalta frissebb, nem mellesleg annak hibridje is frissült már. Ha először a Mitsubishibe ülünk, az sem rossz ám, pláne a steppelt bőrös Instyle verzió. Ülései egészen jól tartanak, legalábbis elöl és mindaddig, amíg nem ülünk át a BMW-be. Az azért más kávéház, nem mellesleg, ott a hátsó ülőhelyek is jóval formázottabbak. Igaz, az Outlanderben nagyobb a hátsó térdhely (persze a 5-ösben sem kicsi azért), s a magas ülések ki-beszállási kényelme is jobb. Igaz, míg a BMW-be kifejezetten alacsonyra, az Outlanderbe - főként hátul - egy kissé magasra kell ülni.
BMW 530e xDrive vs. Mitsubishi Outlander PHEV - belső méretek
BMW 530e iPerformance Mitsubishi Outlander PHEV
Belső szélesség elöl 1550 1440
Belső szélesség hátul 1480 1450
Belmagasság elöl 920-990 900-960
Belmagasság hátul 1480 965
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött 200 290
Ülőlap hossza elöl 520-560 510
Ülőlap hossza hátul 550 460
Csomagtér maximális szélessége 1360 1170
Csomagtér szélessége a kerékdobok között 810 1000
Csomagtér magassága 440 370-820
Csomagtér hossza 1150 960
Csomagtér hossza üléshajtással 1900 1760
Raktérnyílás szélessége 1070 1040
Raktérnyílás magassága 500 870
A kidolgozási minőség, kapcsolók, kezelőszervek, illetve a modernség versenyszámát egyértelműen a BMW nyeri, persze jegyezzük meg, van miből gazdálkodnia. A két autó valójában nagyon messze áll egymástól, miközben legfőbb paramétereik azonosak: a zöld rendszámhoz elvárt 25 kilométeres elektromos hatótávra mindketten jelentősen rálicitálnak a több mint 50 kilométeres emissziómentes hatótávjukkal. A gyakorlatban persze mindketten szerényebb, 36 kilométer körüli elektromos hatótávot írtak a téli hidegben, fagypont körül (és persze telített akkumulátorral).
Hirdetés
Miként a két autó is egyszerre egyező és különböző, a két hajtáslánc is egyrészt temérdek azonosságot mutat, másrészt üvöltő közöttük az eltérés. Hasonlóan viselkednek, csendesek, de elvük nagyon más. A BMW 530e rendszerteljesítménye (xDrive-val és nélküle is) 252 lóerő, a Mitsubishi Outlander PHEV-é 230. Ugyanakkor a BMW motorja a bajoroktól megszokott kettős leömlős (TwinScroll) turbós 2,0 literes benzines, önmagában is 184 lóerővel és 290 Nm nyomatékkal, hozzá pedig a 8 fokozatú ZF váltóval csatlakozik egy 113 lóerős, 250 Nm nyomatékú villanymotor, ami aztán a márka xDrive összkerékhajtásán keresztül hajt. Alapból is egy elég ügyes hibrid, a benzinmotor menet közben is le tud állni, villámgyorsan indulhat újra, a villanymotor észrevétlenül tud áramot termelni a hátsó ülés alá és a csomagtérbe épített lítium-ion akkumulátorba. Alacsony a tömegközéppont, jó a tengelyek közötti súlyelosztás, az ötös hibridként is nagyon sportos, 6,2 másodperc alatt 100 km/órára ér, végsebessége 235 km/óra, de ennél is nagyobb szó talán, hogy 140 km/órás tempóig tud menni tisztán elektromosan.
BMW 530e xDrive vs. Mitsubishi Outlander PHEV - műszaki adatok, árak
BMW 530e iPerformance xDrive Mitsubishi Outlander PHEV
Benzinmotor
Emissziós norma Euro6d-TEMP Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom (cm3) 1998 2360
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16
Teljesítmény [LE (1/min)] 184 (5000-6500) 135 (n. a.)
Nyomaték [Nm (1/min)] 290 (1350-4250) 211 (n. a.)
Villanymotor
Teljesítmény [LE (1/min)] 113 (3170) 82+95
Nyomaték [Nm (1/min)] 250 (0-3170) 137+195
Rendszerteljesítmény
Teljesítmény [LE] 252 230
Nyomaték [Nm] 420 n. a.
Váltófajta/-fokozat automata/8 irányváltó
Gyorsulás 0-100 km/h 6,2 10,5
Végsebesség [km/h] 235 170
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 2,1-2,2 1,8-2,0
CO2-kibocsátás [g/km] 47-50 95
Hajtó akkumulátor Li-Ion (12 kWh) Li-Ion (13,8 kWh)
Elektromos hatótáv [km] 53-57 54
AC tölthetőség 3,7 kW 3,7 kW
DC tölthetőség - 22 kW
Saját tömeg [kg] 1935 1880
Megengedett össztömeg [kg] 2500 2390
Alapár [Ft] 17 423 000 14 400 000
A tesztautó ára [Ft] 23 177 100 16 427 100
Bár az Outlander benzinese turbó nélküli, Atkinson ciklusú, így 2,4 literes hengerűrtartalma ellenére is mindössze 135 lóerőt ad - 211 newtonméter mellett. Az összkerékhajtás itt fizikai kapcsolat nélküli: elöl és hátul van villanymotor, ráadásul alacsonyabb tempónál az Outlander soros hibridként üzemel, már akkor, ha már lemerült a hajtó akkumulátor, addig ugyanis elektromosan megy. Van benne Sport mód, amikor minden erejét beveti, de amíg teheti, elektromosan visz. Van EV gomb is, amivel kitolhatjuk a benzinmotor beindítását, ami viszont érdekes, hogy váltó nincs, csak irányváltó. Lassú tempónál ugyanis soros hibrid üzemmódban üzemel az Outlander PHEV: a benzinmotor csak áramot termel, a villanymotorok hajtanak, ennek megfelelően a motor fordulatszáma és a kerekeké között nincs lineáris kapcsolat, a benzinmotor csak autópályás tempónál csatlakozik a hajtáshoz. Érdekes, hogy katalógusadat szerint a fogyasztási értékek is nagyon hasonlók. Az igazság persze az, hogy mindkét autóval autózhatunk akár benzinmentesen is, ha gyakorta töltjük. Ha fontos kérdés a tölthetőség (márpedig az kellene legyen!), a Mitsubishi nyer, ugyanis bár AC töltést mindkét autó 3,7 kW-tal tud fogadni, amivel a konnektoros töltés mindkét autóval nagyjából 5, a Type2-es/fali dobozos nem egész 3 órát vesz igénybe,

a Mitsubishi a plug-in hybrid modellek közül egyedüliként CHAdeMO csatlakozóval 22 kW-os DC villámtöltést is kínál, amivel fél óra alatt is megvan a lemerült akkumulátorának töltése.

Ez óriási szó, talán még fontosabb, mint az, hogy az akkumulátor lemerülése után a BMW a takarékosabb, vagy az, hogy az azért sokkalta masszívabb autó, stabilabban működő sofőrsegédekkel, jobb menetdinamikával. A téli teszten ő egy 150 kilométeres körön - dinamikáját kihasználva - 7, az Outlander 10 l/100 km fogyasztást hozott. Hosszabb távú utazásokhoz egyértelműen ő, városi szaladgáláshoz a villámtöltés lehetőségével talán az Outlander a jobb, de tegyük hozzá, a két autó igazából műfajban és árban sem egy liga, még ha mindketten is adnak ingyen parkolást és felmentést a cégautó-adó alól.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.01. at 21:22
    Permalink

    Kíváncsi lennék, hogy 10 év alatt melyikre mennyit kell majd költeni. Nekem az Outlander technikája sokkal masszívabbnak tűnik. A BMW a turbómotorral, a csillió fokozatos váltóval nem biztos, hogy a használtpiac nagy sztárja lesz.

Vélemény, hozzászólás?