Minek hátra kilátni Európában? Kupésabb lesz az itteni Sportage!

Hamarosan bemutatkozik a Kia Sportage európai változata. A skicceken más az oldala

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptember elsején mutatkozik be a Kia Sportage európai piacra szánt változata. Mivel a modellt máshol már bemutatták, nem számítottunk arra, hogy új skiccek jönnek, de mégis így történt: az autónak várhatóan kupésabb feneke lesz, kisebb oldalablakokkal.

1993 óta létezik a Sportage, de olyan még sose fordult elő, hogy az európai karosszéria különbözött volna a többi piacra szánt változattól. Sajnos a skiccek szokás szerint eltúlzottak, egyértelmű például, hogy nem lesz rajta háromszor akkora felni, de emiatt az is lehet, hogy hátul sem lesz végül ekkora a változás.

Ott ugyanis egy új, vastagabb C oszlopot, hosszabbnak tűnő hátsó ajtót, illetve jóval kisebb üvegeket jósolnak a rajzok.

Az esztétikának ez biztosan jót fog tenni, de félő, hogy praktikum szempontjából hátrányba kerülünk, főleg, ha valami "furcsa fétis gyanánt" hátrafelé is szeretnénk kilátni a kocsiból. Mindemellett az is biztos, hogy a hátsó ajtó nem lesz nagyobb, csak annak fog tűnni, a tengelytáv ugyanis szinte biztosan rövidebb lesz a nemzetközi változat 2,75 méterénél. A legújabb Hyundai Tucsonéhoz hasonló, konnektoros hibrid hajtásláncot is kap majd, ami egy 1,6 literes benzinmotort és egy 66,9 kilowattos elektromos motort feltételez, 13.8-kWh kapacitású lithium-ion akkucsomaggal karöltve. Még idén szeretnék megkezdeni a forgalmazást a koreaiak, úgyhogy szeptember elsején virtuálisan már bemutatják, élőben viszont majd csak a Müncheni Autószalonon láthatja meg a világ.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?