Mini G – Suzuki Jimny automata teszt

Suzuki Jimny 1.5 automata teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Óriási móka a Suzuki Jimny. Többen megbámulják, mint egy ritka sportautót és örvendezve integetnek utána. Az automatikus váltó ráadásul növeli a kényelmi faktort.

Könnyű belelátni a Jimny formájába a Mercedes G-osztályt, sőt a Jeep Wranglert is. Ezeknek a klasszikus terepjáróknak a picuri alteregója, csak épp sokkal őszintébb a mosoly a járókelők arcán, amikor egy ilyen vidám csöppséget látnak. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a tesztautó élénksárga színe is segített a feltűnősködésben. Ráadásul ez a szinte rikító árnyalat napszakról-napszakra változott. Naplemente környékén már egy éretlen banán színét vette fel, szóval talán ez a legvonzóbb árnyalat a palettán. Esetleg még a „dzsungel zöld”, viszont a többi elég átlagos szín. Érdekes módon az Év Városi Autója címet is bezsebelte a kis terepjáró, ami elsőre talán furcsának tűnik, de valóban otthonosan mozog a nagyvárosok forgatagában is. Annak ellenére, hogy tényleg egy kőkemény, alvázas terepjáróról van szó. Mivel csak 3,65 méter hosszú (a pótkerékkel együtt) és 1,65 méter széles, könnyen boldogul a zsúfolt utakon, parkolni is rendkívül egyszerű vele.

Egy pillanatig sem hiányzott a tolatóradar vagy a kamera, minden sarkát tökéletesen érezni.

Az egyetlen megszokást igénylő részlet valójában a kormányszerkezet. Sokat kell rajta tekerni éles kanyarodáshoz, utána pedig vissza, mert nem áll be az eredeti pozíciójába (terepen viszont jól jön ez a tulajdonság). Emellett persze a rugózása sem az a lágyan ringatózó fajta. Pattog rendesen, de hát ez egy terepjáró merev tengelyekkel, nem is szabad mást várni. Ugyanakkor ennek megvan a maga bája. Kicsit egy romantikus vígjátékba tévedt Rambónak érzi magát benne az ember a városban. Élmény vele autózni a „civilizációban”, de végig ott lapul a gondolat, hogy bármikor ki lehet vele ugrani az úttalan utakra vadulni. Bár a tesztautón nem feszültek terepgumik, a 21 centis szabad magasság, a 37, 28 és 49 fokos terepszögek, valamint az összkerékhajtás így is segített messze kalandozni a szilárd burkolatú utaktól. Apropó összkerékhajtás: a Jimny alapból hátul hajt. Külön karral kapcsolható mechanikusan az összkerékhajtás, keményebb terepen akár a 4L, tehát a felezőváltós összkerékhajtás. Zárható diffi nincs, cserébe az elektronikus fékdifferenciál segít elég sokat a terepen. Ahol egyébként a tesztautó apropója, az automatikus váltó is kényelmesebb, főleg az olyan offroad mazsoláknak, mint amilyen én is vagyok. Emellett nem maradt ki az autóból a lejtmenetvezérlő és a visszagurulásgátló sem, szóval a kezdő offroaderek is bátran kísérletezhetnek vele a terepen.
Szépen összehangolták a – nem viccelek – négyfokozatú, bolygóműves automatát az 1,5 literes, szívó benzinmotorral. Ebből egyenesen következik, hogy autópályára egyszerűen felesleges kimenni vele, mert 130-nál 3900-at forog, de minden más környezetben tökéletesen vizsgázott. Engedi pörögni a motort, így a 102 lóerővel és 130 Nm nyomatékkal könnyű diktálni a városi tempót. Szinte mindig 3000 felett vált el, de mégsem túl torkos, köszönhetően annak is, hogy a tömege alig több mint egy tonna. A tesztidőszak végén - rengeteg földutas mókázás, sok városi kilométer és egy kevés autópályázás után - kerek 8 literes fogyasztás jött ki, ami szerintem elfogadható egy ilyen járműtől, ekkora motorral és automata váltóval.
Az utastér a GLX felszereltséggel olyan kényelmet kínál, aminél igazából nem kell több. Más Suzuki típusokból ismerős részletekkel találkozunk. A kormánykerék például a Swiftből érkezik, az érintőképernyős központi kijelző pedig szintén ugyanaz, mint a paletta más tagjaiban.

A maximális kényelmet szolgálja többek között a digitális klímaberendezés, az ülésfűtés és az elektromos ablakemelők, amelyeknek a gombját nem az ajtókon kell keresni.

A középkonzolra helyezték őket, ami megszokást igényel. A szövetborítású ülések kényelmesek, de az oldaltartásukon még lehetne javítani. Hátul nagyobb a hely, mint azt elsőre gondolná az, akit hátra parancsolnak. Felnőttek is simán elférnek, de csak rövid távon nem kezdenek nyavalyogni. Négy személlyel viszont nem marad csomagtér. Hivatalosan 85 liternyi olyankor a csomagtér mérete, de lényegében semmi nem fér be, maximum képkeret vastagságú tárgyak. Viszont az üléseket lehajtva sima felületű, jól pakolható, 830 liter várja a szállítandó dolgokat.
Hirdetés
A 6,99 millió forintos (most kedvezményesen 6,39 millió forintos) alapárban a fentebb említett tételeken kívül szerepel még a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a vészfékasszisztens, a táblafelismerő a LED-fényszórók és a fűthető külső tükrök is. Viszont a metálfényezésért elkérnek még 120 ezer forintot, illetve a kéttónusú fényezésért 220 ezer forintot. Listaáron tehát a tesztautó már hétmillió forint felett jár, kedvezménnyel viszont még alatta. A használati értéket tekintve elég húzós ár, viszont, ha élményautóként tekintünk a Jimnyre, akkor kedvező, a többi komoly, de nehézkesebb terepjáróhoz képest.
Értékelés
Pozitív
Terepjáró-képesség, automata váltó, vidám karakter
Negatív
Autópályán nem érdemes vele próbálkozni
Árak
Tesztmodell alapára
6 990 000 Ft (2019.11.10.)
Tesztautó ára
7 210 000 Ft (2019.11.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1462 cm3
Teljesítmény:
75 kW (102 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
130 Nm 4000 1/min-nél
Végsebesség:
145 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3645 mm
Szélesség:
16454 mm
Magasság:
1720 mm
Saját tömeg:
1110 kg
Össztömeg:
1435 kg
Tengelytáv:
2250 mm
Karosszéria-kivitel:
terepjáró
Csomagtér:
85-830 l
Belső szélesség elöl:
1280 mm
Belső szélesség hátul:
1280 mm
Belmagasság elöl:
980 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
280 mm
Ülőlap hossza elöl:
470 mm
Ülőlap hossza hátul:
400 mm
Csomagtér maximális szélessége:
930 mm
Csomagtér magassága:
870 mm
Csomagtér hossza:
230 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
960 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1462 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
4 fokozatú automata
Nyomaték:
130 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
75 kW (102 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
145 km/h
CO2-kibocsátás:
170 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
70 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.11.11. at 09:03
    Permalink

    Nagyon tetszik, de ennyit nem ér, jó 1-1,5 millióval drágább szerintem, mint amennyit ér, bár viszik mint a cukrot, hülyék lennének olcsón adni…

    • 2019.11.11. at 14:08
      Permalink

      Ezt az autót úgy kell nézni, mint a PT Cruisert, a Fiat 500-ast vagy a Minit. Modern kori retróautó, régre nyúló gyökerekkel, és pont ez az, ami miatt komoly felárat kell fizetni…

      • 2019.11.12. at 10:41
        Permalink

        Ez is egy szemszög, de valójában ez egy tökéletes céleszköz, csak most véletlenül épp jól is néz ki, és ezért megüti az átlagember ingerküszöbét. Az előző változat műszakilag ugyanezt tudta, de mégse volt ekkora rajongás. Kivéve persze az erdészeket, vadászokat, földmérőket, meg bárkit aki kevés cuccal jár kemény terepre.

        Az ára szerintem teljesen rendben van, itt az alvázas felépítést, merevhidat, önálló osztóművet kell megfizetni, sehol nincs elspórolva a vas, a dizájn már csak ajándék. Csak az előbbieket az emberek nagy része nem tudja értékelni, és értetlenkednek, hogy miért ilyen suta közúton, meg miért kerül ennyibe. A célközönség (szerencsére) még mindig a terepezők, csak innen Európából ezt sokan nem értik. Nekik ott a Vitara, feleannyi műszaki tartalommal, vegyék azt. 🙂

Vélemény, hozzászólás?