Minőségi tanú a fedélzeten. Genius DVR-FHD590 termékteszt

Ha okosan használjuk, sokat érhet. Próbán a Genius DVR-FHD590 fedélzeti kamera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amit lát, az már bizonyíték, ezért aztán fedélzeti kamera esetén is érdemes a minőségre költeni. A felvétel ugyanis sorsdöntő lehet.

Azt már másfél hónappal ezelőtt körbejártuk, hogy szabályos-e itthon a fedélzeti kamerák használata. A válasz röviden: igen, használni szabad őket, ám a felvételek csak akkor hasznosíthatók, ha azzal valamit bizonyítanunk kellene. Ha pedig bizonyítani kell, fontos a felvétel minősége.
Hirdetés

Így aztán nem feltétlen a legolcsóbb megoldást érdemes választani, ha ilyet vásárolnánk autónkba. Korábban is próbára tettünk néhány modellt, most pedig egy minden korábbinál jobb, HD, illetve FullHD felbontásokat is tudó, 5 megapixeles érzékelővel és 128 fokos nagylátószögű lencsével felszerelt Genius DVR-FHD590-est próbálhattunk ki.
Már az is sokat mondó, hogy dobozán az elsődleges nyelv az orosz, mellette angolul láthatók a feliratok. Hiába, a fedélzeti kamerák legfontosabb piaca Oroszország, ott az autók ajánlott alapfelszereltségének számít. Itthon szerencsére nem ilyen vészes a helyzet, kevéssé elterjedt még a fedélzeti kamera, pedig sokszor lehet hasznos. Hogy valóban, azt egy személyes, sajnos megtörtént eset tudja alátámasztani. A tesztelési célból megkapott kamerával egy durva szabálysértést láttam, amivel nem rohantam volna egyből a rendőrségre, ám mivel épp az én kocsimat is majdnem összetörte a szabályokra fittyet hányó autós, s mivel alig néhány perc múlva egy rendőrrel találkoztam, megálltam hát, s megkérdeztem, hogy tud-e valamit kezdeni a felvétellel. A válasz egyértelmű és hivatalos volt: "Amennyiben birtokunkba kerül a felvétel, fel tudjuk azt használni a bizonyítási eljárásban." Majd a közeg hozzátette: "A kérdés csak az, hogy miként kerülhet a birtokunkba." Ó, hát ez nem lehet gond - vágtam rá rögtön, adatkábel és laptop van nálam, újságíróként jó eséllyel egy megvesztegetési pendrive is lesz, gyorsan letöltöttem a felvételt, a kritikus részt megmutattam a rend őrének, s megjegyeztem, hogy szerintem a közúti veszélyeztetést alaposan kimerítette az autómat, családomat is veszélyeztető közlekedőtárs. Aztán rögtön meg is kaptam, hogy az nehezen bizonyítható, a felvételen viszont volt egyéb egyértelmű szabálysértés, ami alapján rá tudnak pirítani a kamerának a rendszámát is jól megmutató autósra.
És ez nekem elegendő is volt, s azt gondolom, hogy meggyőzőbb is, mintha csak azt írnám, hogy a FullHD (1920x1080 pixeles) 30 fps-es (azaz másodpercenként 30 képkockát rögzítő felvétel már kellően jó minőségű ahhoz, hogy az autónk közelébe kerülő járgányok rendszámai leolvashatóak legyenek. Ha a kamerát az előírás szerint, a középső visszapillantó alatt rögzítjük, akkor nem is rontja túlzottan a kilátást, s bőven elég kábel van ahhoz, hogy az utasoldali ajtó felé a szélvédőkeret mellett, valamint a szélvédő tetejénél a napellenzőnél elvezessük a tápot. A szivargyújtóból áramot kapva automatikusan indul a felvétel. Ha nincs semmi havária, a felvételek automatikusan készülnek, s a mindenkori legrégebbiek törlődnek. Ha a készülék balesetet észlel 3 tengelyes G-szenzorával, akkor táp nélkül is rögzít 470 mAh-s lítium-polimer akkumulátorával. A rázkódási érzékenység három fokozatban állítható, de talán fontosabb az, hogy a készülék beépített LED-fénnyel is rendelkezik az éjszakai felvételek javításához, meg persze arra néz, amerre a fényszóró világít. Ez mondjuk így sem ad tökéletes éjszakai képet. Míg jó fénynél a rendszámok már viszonylag messziről is elfogadhatóan leolvashatók a felvételen, szürkületben már csak a legközelebbiek láthatók jól, sötétben pedig azok is olvashatatlanul beégnek, az autótípusok persze akkor is jól kivehetőek.
Baleset esetén 5 megapixeles fényképezőnek is használható a készülék a nyomok rögzítésére. Utóbbi, s maga a felvétel is több mint hasznos lehet a vétkesség tisztázásához, s ennek tükrében (bolttól függő) 30-35 ezer forintos árával a Genius DVR-FHD590 akár megtérülő beruházás is lehet, de olyan mint a biztosítás; jobban örülnénk, ha valójában sosem lenne rá szükség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Szerintem egy SJ4000 akció kamera sokkal jobb képet csinál, mint az itt bemutatott darab. Ráadásul használhatod másra is, rendkívül sok tartozéka van.
    Nálam egyértelműen az a nyerő!

    Példák:
    Esti felvétel:
    [url]https://www.youtube.com/watch?v=yqe0DXUJ2CQ[/url]

    Nappali felvétel:
    [url]https://www.youtube.com/watch?v=vxD79yHTHFo[/url]

    Ráadásul eBay-ről rendelve olcsón beszerezhető.
    Nálam ár/érték arányban ez a nyerő készülék.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Szerintem vegyél egy orosz piacra szánt autót, azokba már lehet, hogy beépítik a visszapillantóba. 🙂
    Nem is hülyeség? Ilyen extrát vajon miért nem lehet ikszelni egy új verda vásárlásánál? Helyettük bezzeg van csomó felesleges franc! Autóipari marketingesek, hello! Itt a lehetőség! Csak két plusz gomb egy optika és egy microsd kártyanyílás legyen a tükrön, benne meg az okosság. Az sem baj, ha egy centivel vastagabb lesz.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Nézd, nem mondom, hogy nem segít, de van az a sebesség, ahol már hiába tudjuk, hogy ki a vétkes, a pert sokszor meg sem éri az ártatlan. Csak erre gondoltam. Gondolom mindenki ismeri az ominózus “oroszos” videókat, persze hogy bizonyító ereje van minden esetben. De nagy tempónál már hátsó kamera is kell akkor, én úgy látom, sokszor érkezik hátulról, előzve a balfasz…

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Talán, az általad említett balfaszokkal van, a kevesebb probléma. Több van viszont, a hozzászólásod végén említettekkel, akik mindeféle szabályok fölöttinek gondolják magukat és állat módjára hajtanak. A kamera, mindkét esetben segíthet.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Sajnos már igen nagy szükség volt ezekre a cuccokra, annyi balfasz van, hogy hihetetlen. Ha régen lett volna ilyen, tudok olyan csattanást 2006-ból, amikor ha lett volna ilyen, jóval egyszerűbb lett volna, nem kellett volna évekig bizonyítanom az igazamat. 3 csattom volt több, mint 1millió km alatt, és csak az elsőnél, friss jogsival voltam én a hunyó. De láttam pár érdekes dolgot. A kamera csak városban véd meg (védi meg a jogaidat)! Akiktől meghal a vétlen, azok mennek mint az állat, előznek nagyokat, sokszor gyenge autókkal. Felrúgnak minden kurva szabályt, mintha sikk lenne. nem azzal van baj, ha 30as táblánál 40-el megy, vagy városban 60-al. Az állatokkal van baj, akik még a zebránál sem lassítanak, kanyarban, dombon előznek, stb. Szóval 70-80 fölött semmi értelme.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Egy ideje, én is gondolkodom, egy fedélzeti kamera beszerzésén. A sötétben készült felvételek, nem túl meggyőzőek. Biztos, van olyan is, ami sötétben is jól teljesít. Érdemes lenne összehozni, egy összehasonlító tesztet.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Ott nincs usb meg szivargyújtó csatlakozó, meg kell bontani és barkácsolni egyet, vagy direktbe rákötöd és az már “beépített” 😀
    Sokaknak még a mostani is gondot okoz, ha kicsit kreatívabb vagy megcsinálod magadnak:)

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Ezeket a kütyüket miért a szivargyútóig vezetett kábelel kell ellátni árammal.
    Minden autóban van olvasólámpa a tükör felett, ott figyel fixen a 12V és mindössze 20 centi kábel kellene hozzá.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    esztelen kempelen

    Értelmi szinted hűen tükrözi a reagálásod. Ész érvek híján marad az erőszak.
    Mellesleg elég szánalmas ez a “valaki pofán vágjon” duma.
    Add meg az elérhetőséged!
    Szívesen találkozom veled és akkor lesz lehetőséged keménykedni. Mit szólsz?

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Aki ilyesféle kamerákban gondolkozik érdemes Kínából rendelésen eltűnődni. Fele, harmadáron dögivel vannak, amik képminőségben és minden egyéb tudásban rommá verik az itthon kaphatóakat. Teljesség igénye nélkül olcsóbb kategória: G1W, MINI0801, GS9000pro, Mobius
    Teszt félék: http://www.techmoan.com/ és a techmoan nevű youtube csatorna
    ————————————————————————————————————
    A barmokat kivédeni kétféleképpen lehet, az egyik hatásos, a másik szerintem kevésbé, mégis általában ezzel próbálkoznak.
    Lehet szabályokat követni, amiket az sem tartott be soha, aki kitalálta, na meg egyébként úgy kb. senki. Igen az sem, aki itt azt állítja, hogy márpedig ő aztán ja. Viszont arra jó, hogy lehet mindig mutogatni, idegeskedni és hőbölögni.
    És lehet a barmokat úgy védeni, hogy mi legyünk a legnagyobb “barmok” és ez esetben csak rajtunk áll.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Annyira megérdemelnéd, hogy valaki jól pofán vágjon, s egyszer remélem meg is történik. Cinikus ostoba alak vagy! nem baj fiam, egyszer rád is sor kerül, s ahova majd visznek, onnan nem lesz alkalmad írkálni.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    menőmanó, ne is kommentálj semmit, leginkább semmit az ég világon. Egyszer valahol ezt olvastam: Minden út széli kereszt, minden közúti gyilkos úgy kelt föl aznap reggel, hogy X év és X százezer kilométer tapasztalata van, vele nem történhet meg. Azokra gondolj gyermekem, akiknek esetleg mégis hiányoznál, meg azokra, akiknek a te felelőtlenséged miatt hiányozna valaki. Tudom, hogy ezt nehéz felfognod, s talán már nem is fog sikerülni soha.
    Tele van a tököm azzal, hogy egyfolytában gyártod az önigazolást arra, hogy te miért szarsz mindenre, miközben megsértődsz, ha téged szarnak le?
    Ez van butamanó!

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    én csak azt nem értem, hogy egy eleve a szélvédő közepáre tervezett eszköz esetében miért nem lehet normálisan megoldani a kábel elvezetését. Tényleg szükséges oldalról 15 centire kilógnia egy 100 Ft-os usb kábelnek? nem lehetett volna felülre tenni az usb csatlakozót és a kábelnek kis elvezetést csinálni a tartókonzolon?

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    A primitív, kárörvendő megjegyzésedet nem kommentálom, mert nincs sok értelme.

    Mint már sokszor leírtam mindenféle alteregódnak a “szabályok rugalmas kezelése”nem feltétlenül azonos az ész nélküli száguldozással.
    Egyedül azt kell elismernem,hogy a nagyobb sebesség miatt nehezebb kivédeni a többiek esetleges hibáját.
    Eddig a 25 év és több mint 500.000km alatt egyelőre sikerült.
    Tudom, vannak egyesek akiknek ezt nehéz felfogni, de az legyen az ő bajuk.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Nocsak….nem mentség nekik? Bezzeg neked mindig akad mentség, de leginkább ostoba magyarázat a közveszélyes közlekedésedre. nem baj, egyszer te is sorra kerülsz! :-DDD

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    [i]“A tény, hogy gyorsabb vagyok mint a megengedett,”[/i]
    Ez elmondható a saját kocsik volánjainál ülők legalább 90%-ára. A döntő kérdés csupán az, hogy mennyivel?

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Egy éve már nekem is kamera van az autómban, mert túl sok a balfék az úton.
    A tény, hogy gyorsabb vagyok mint a megengedett, az nem egyértelmű mentség a sok hülyének.

  • 2017.10.29. at 04:50
    Permalink

    Ha rendszeresen lesz ilyen jellegű teszt, akkor figyelmetekbe ajánlanám a Concorde termékeit. Hónapok óta a HD30-ast használom, ár/érték arányban nagyon jó, tapasztalatból mondom, hogy a szervizük is jól teszi a dolgát. Ráadásul szintén Full HD, 30 fps, és magyar nyelvű menü is van benne.

Vélemény, hozzászólás?