Mint két különböző tojás – Opel Corsa-e, Peugeot e-208

Formában a különbség, mégis meghatározza a tartalmat. Összeengedtük a Corsa-e-t és az e-208-at!

A világ legnehezebb dolga kétszer megcsinálni egyszerre valamit úgy, hogy az mégis jelentősen különbözzön. Az Opel és a Peugeot emblémás kis PSA villanyautók papíron ikrek, ez mégsem mérvadó.

Zajlik az autóipar elektromosítási hulláma, ennyire soha nem pörgött rá egyik gyártó sem arra, hogy villanyhajtású modellje legyen. Mondhatjuk, hogy a gyártástechnológia beérett, a valóság persze ennél kicsit mostohább, ugyanis nem sok választásuk van. A károsanyag-kibocsátási követelményeknek megfelelni nem egyszerű, ám az egyik lehetséges és járható útja, ha teljesen elektromos modellt is gyártanak. A PSA közel jár ahhoz, hogy a világ legnagyobb autógyártója legyen, ezzel pedig az is együtt jár, hogy a modellpaletta a márkákat összeszámolva brutálisan széles. Ezt kompenzálandó érdemes volt elektromos hajtású autóba fektetni a fejlesztéseiket, és ezt elég jó úton is csinálták. Olyan villanyautókat adnak most sorra a világnak, melyekről meg sem mondanánk elsőre, hogy azok.

Szerencsére ma már nem kell ufónak kinéznie ahhoz egy elektromos autónak, hogy legyen selling pointja.

Legalábbis ez a trend egy elég jó irány, ha Corsa-e, Mokka-e, vagy e-208 modellekkel lesz tele a város, valószínűleg kellemesebb lesz a szemnek, mintha Zoeval, Peugeot iOnnal, vagy smarttal kéne folyamatosan összefutnunk. Ezek autó formájúak végre, autó kinézetűek, gusztusosak és csinosak, de a legszebb az egészben, hogy ugyanarra a gördeszkára épülnek, mégis nagyon más karakterek. Művészet kétszer megcsinálni valamit úgy, hogy teljesen másnak tűnjön, persze minden a fűszereken, gegeken, apró megoldásokon múlik. Az Opel és a Peugeot identitása teljesen más, ma műszakilag mégis megegyeznek a két márka autói és ez szép eredmény. A Corsa és a 208 karaktere is teljesen különböző, nézzük először a külsőt! Milliméterekben térnek el a méreteik, a ruha, amit kaptak, teljesen testre szabott, nincs azonos karosszériaelemük, és ez egy fontos részlet.

A Corsa a konzervatívabb vonalat viszi, formái csinosak, tekintete szúrós, jók a részletei, gömbölyded, amennyire kell, de nincs elcukiskodva, ami jó pont.

A kéttónusú tető is passzol hozzá, ilyen a 208-hoz nincs és mindenképp dicsérni való a 17 colos felnik dizájnja, ami trükkös, mert a küllőkre műanyag elemek kerülnek, szinte biztos, hogy lefújnám őket a karosszéria színére, őrülten jól mutatna. A 208 tökéletesen hozza az új Peugeot jegyeket, a világító rozmár fogak, a szigorú tekintet és a csinos idomok nagyon jól állnak neki. Hátulról az igazi, a feketével összekötött lámpáktól nagyon szélesnek tűnik a feneke, annyira jó kiállása van, hogy simán elbírna valami sportmodellt így, ahogy van. Gusztusosak, meghozzák a kedvet ahhoz, hogy közelebb lépjünk, és a Corsát még ilyenkor sem buktatná le nagyjából semmi, ha nem lenne rajta a zöld rendszám. Az e-208-nál más színben messziről is feltűnne a hűtőrács, ami részben színre fújt, összességében viszont a Vertigo kék vibrálóan jól áll neki, mondjuk 200 000 felár, szóval talán maradnék az alap sárgánál, az is szédítően passzol hozzá. Az ajtót felpattintva kezdődnek az érdekes különbségek, már csak azzal is, hogy az e-208 kireteszeli az ajtókat, még mielőtt hozzáérnénk a kilincshez. A Corsánál ez egy érdekes spórolás, egyrészt csak a vezető oldali ajtón van érintésérzékelő, másrészt csak a külső felén, azt kel megérinteni a nyitáshoz is. A belső dizájn is jelentősen eltér, a Corsa itt jó értelemben véve egyszerű, szép, a formák hagyományosak, és nem rosszak az anyagok sem.

Vele szemben a Peugeot maga a vizuális élménytúladagolás már az első ránézésre is.

Az i-Cockpit nagyon izgalmas, jó beülni a pici kormány mögé, a 3D-s műszerblokk is működik, én nagyon csípem, és a 10 colos multimédia képe is szép. Nagy kár, hogy a szoftver minősége egyik kijelzőt sem követi. Késnek, szaggatnak az animációk, de hosszú távon biztos meg lehet szokni. Látványos különbség ez a Corsához képest, egy ilyen szép kijelzőt sem kapott, sőt, feltűnően olcsó megoldás a digitális műszerblokkja és a multimédia is jóval egyszerűbb. Funkcióiban nem szenved hátrányt, de tolatókamerából mindkettő még mindig ugyanazt a minősíthetetlen darabot kapja, amit évek óta a PSA termékek, viszont a felhasználói élményért tagadhatatlanul az e-208 a felelős.
Opel Corsa-e, Peugeot e-208 - méretek
Hosszúság pótkerékig [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
Opel Corsa-e4060176514532538267-1042
Peugeot e-2084055174514302540265-1106
Hirdetés
Jól ülünk sofőrként mindkettőben, de a 208 után érezni igazán, hogy az i-Cockpitre szabták az utasteret, valahogy furcsa utána az Opel hagyományos méretű kormánya, de semmiképp nem mondanám rossznak. Ezen a téren mindkettő korrekt, széles tartományban állítható a kormányoszlop, jól belőhető a vezetési pozíció. Az e-208 kormánya ugyanaz, mint a nagyobb Peugeot modellekben, de a bőrözése feltűnően olcsóbb, persze ezt sem rossz fogni. Azonos a váltókarjuk, ez egy elég ergonomikus megoldású kezelőszerv, ezen kívül viszont kevés az azonos elem. A Corsa például kap külön klímakonzolt, apró érdekesség, hogy két hőmérséklet-állítóval, de csak egy állítható zónával. Némi ordító spórolás, így elég egyfélét gyártani a Grandlandhoz és ehhez, csak a kétzónás funkciót kell kilőni belőle. Az e-208-ban ezt a multimédia kijelzőjéről intézhetjük és két zónában, ahogy a vezetéstámogatók deaktiválását is. Pakolórekeszből mindkettő elég jó megoldásokat kapott, de itt is a Peugeot-t érezni jobban kitaláltnak a kihajtható telefontartójával és a könyöklő alatti hatalmas rekeszével. Hátul nincs túl sok hely, de még felnőttként is be lehet ülni, rövid úton teljesen vállalható.
Hirdetés
Minőségileg nincs nagy különbség, elég jók a kéz alá kerülő műanyagok és bőrök, kimondottan jó az összeszereltség és a karosszéria merevsége. Talán ezen a téren érezni, hogy már a kisautók minősége is mekkorát javult az utóbbi 10 év modelljeihez képest. Csomagterük szögre ugyanakkora, bár itt a gyári adatokban van különbség. Felszereltségük is nagyon hasonló, a teljesen ledes, kitakargatós okos fényszóróktól kezdve a sávtartós, távolságtartós, ráfutásgátlós vezetéstámogatókon keresztül a bőrüléses, online kapcsolatos és mobil applikációs kényelmes extrákig mindent kapni hozzájuk. Amit még kapni és talán az egyik legértékesebb extra, az a 11 kW-os fedélzeti töltőegység és a Type 2-es töltőkábel, amiért az Opelnél sajnos fizetni kell, az e-208-hoz mindenképp adják. Ha már tölthetőség, mindkettőt akár 100 kW-tal is tölthetjük, vagyis, ha találunk erre alkalmas oszlopot, akkor 30 perc alatt kb. 200 kilométernyi hatótávot tölthetünk beléjük, ami nagy érték. A 11 kW-os töltőegységgel pedig azért járunk jól, mert a legtöbb köztéri töltőoszlopon gyorsabban tölthetünk vele. Műszaki adatok tekintetében vannak érdekes különbségek, a Peugeot 7,4, az Opel 7,2 kW-ot jelöl meg fedélzeti töltőkapacitásnak alapból, pedig ezen a téren elvileg már nincs különbség a két autóban (vélhetően az egyik helyen számolnak a töltési veszteséggel, a másiknál nem - a szerk.).
Opel Corsa-e, Peugeot e-208 - műszaki adatok
Peugeot e-208Opel Corsa-e
Teljesítmény [LE ]136
Nyomaték [Nm ]260
Gyorsulás 0-100 km/h 8,1
Végsebesség [km/h]150
Fogyasztás - vegyes [kWh/100 km]17
Akkumulátor kapacitás [kWh]50
Töltés (AC/DC) [kW]7,4/1007,2/100
Hatótáv, WLTP [km]340
Saját tömeg [kg]1455
Megengedett össztömeg [kg]19181916
Alapár állami támogatással [Ft]7 999 000
Hirdetés
Különbséget szintén nem találunk a hajtásláncban sem, 50 kWh-s akkumulátorcsomagot és 136 lóerős, 260 Nm nyomatékú villanymotort kapnak. Szám szerint pont ugyanannyi idő alatt gyorsulnak 100-ra (8,1 másodperc), ugyanannyi a legnagyobb sebességük (150 km/h), és ugyanannyit mennek el egy töltéssel (340 km). Utóbbit a Corsával nagyjából tudtuk volna hozni a tesztkörön, így a WLTP adat van, ahol hozható, de nem városban, az e-208-cal városi használat mellett legfeljebb 290-et sikerült teljesíteni.

Bőven elég is városi és elővárosi, ingázós használatra, nem kell naponta tölteni, és bátran lehet használni dinamikusabb haladáshoz is.

Arra is elég jók, a villanymotorok nyomatéka majdnem azonnal kihasználható, elég fürgék, és nagyon stabilan kanyarodnak az alacsony súlypont miatt. Könnyű kormány, rövid tengelytáv, apró karosszéria, minden adott ahhoz, hogy jót autózzunk velük, és még az 1455 kilós súlyt sem fogjuk megérezni a villanymotorok nyomatéka miatt. Jelentős különbségeket mutatott a két tesztautó futóművek terén. Minimálisan eltér a tengelytávjuk, amit indokolhat más alkatrészek használata, de míg a legtöbb területen, ahol különbség érződött, a Peugeot e-208 tűnt jobbnak, úgy itt a helyzet fordított. Hangolásra egyik sem érződik feszesebbnek, az e-208 mégis nagyokat zörrent úthibákon, keresztbordákon és fekvőrendőrökön, pedig épp hogy ballonosabb abroncsokat kapott 16-os felnijeire. A Corsa-e harmonikusabb rugózást és pontosabb, zörrenésmentes futást bizonyított, pedig 17 colos felnijei miatt épp fordítva számítottunk rá. Árukat tekintve még érdemes az állami támogatással számolni, mivel az elnyert pályázatokkal épp most lehet megvásárolni a 11 millió forint alatti villanyautókat és mindkettőt betornázta az importőr az értékhatár alatti listaárra. A két tesztautó extráival számolva viszont már annál magasabb, szóval a támogatáshoz nem érdemes számolni a kéttónusú tetővel vagy az okos fényszórókkal a Corsánál, vagy a kék fényezéssel és a 10 colos multimédiával az e-208-nál.

Mindkettő nagyon jó és csinos villanyautó már alapáron is, hatótávolságuk is éppen elég jól kihasználható városi használat mellett.

Érdemes ugyanakkor átgondolni a választást, a Corsa hagyományosabb, autószerűbb külseje és főleg belseje hamarabb szokható, az e-208 viszont igazán különleges és egészen minőségi felhasználói élményt nyújt, ami talán éppen a mindennapi használatban érhet többet.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?