Mit jelent az RS a Škodánál?

Mutatjuk, hogy melyik Škoda viselte először az RS feliratot!

121 évre nyúlik vissza a Škoda Motorsport története, de azért nem kell túl távolra menni az első RS modell megtalálásáig. Csupán a '70-es évekig.

Szinte már szerénynek nevezhető a Škoda motorsport tevékenysége, hiszen nem költ dollár százmilliókat az F1-ben, illetve nem bizonygatja technikai fölényét a hosszútávú versenyeken, köztük Le Mans-ban. Pedig korábban bizony megfordult már ott is a cseh márka, igaz győznie nem sikerült. Viszont 1948-ban a 1101 Tudor versenyautóval kategóriagyőzelmet arattak a 24 órás Spa-Francorchamps-i versenyen. Ráadásul ez "háromszoros győzelem volt", mert a kategóriában mindegyik dobogós Škoda volt. Ez a kategória pedig a túraautók számára kiírt csoport volt, 1,1 literes hengerűrtartalomig. Persze a márka motorsporttörténete már akkor elkezdődött, amikor még csak kétkerekű járgányokat gyártottak. 1899-ben, négy évvel a vállalatuk megalakulása után Laurin és Klement az első motorkerékpárokat is felvette a kínálatukba, majd 1901-ben teljesítették első versenyüket egy Slavia Typ B motorral. Akkor egy Párizs-Berlin versenyen indultak, ami három szakaszból állt, összesen 1196 kilométeres távon. Az első világháború után pedig az autóversenyek következtek, de az első nagy sikert 1936 januárjában érték el, amikor a Popular a második lett a legendás Monte Carlo Rallyn az 1,5 literig terjedő kategóriában. Majd a klasszikus Octaviával 1961 és 1963 között 3 alkalommal arattak kategóriagyőzelmet, szintén a Monte Carlo Rallyn. Így már kezd sejthető lenni, hogy honnan származik az RS elnevezés. Bizony, a Rally Sport rövidítése.
Hirdetés
Aztán az 1970-es években kezdődött egy új fejezet a márka motorsport-történetében, ekkor jelent meg először az RS név is egy autón. Pontosabban mindjárt kettőn, hiszen a 180 RS és a 200 RS prototípusok egyazon évben, 1974-ben láttak napvilágot. Ám őket a Kelet Porschéja, a 130 RS váltotta. Ez az 1977-es Monte Carlo Rallyn kettős győzelmet ünnepelhetett a kategóriájában, majd később háromszor aratott kategóriagyőzelmet az Akropolisz-ralin (1978, 1979 és 1981). De nem csak a raliversenyeken brillírozott, ugyanis 1981-ben konstruktőri bajnoki címet ünnepelhetett általa a Škoda a túraautók európai bajnokságában. Később a kissé átdolgozott 130 LR aratott még néhány kisebb-nagyobb sikert, de igazi áttörést az 1990-es évek hozott. A Favorit 1991 és 1994 között sorozatban négy győzelmet ünnepelhetett a Monte Carlo Rallyn, az utolsó kettő ráadásul kettős győzelem volt. Utódja, a Felicia 1997-ben szintén diadalmaskodott a Monte Rallyn, úgyhogy ezen felbátorodva a Škoda belépett a rali-világbajnokság legfelsőbb osztályába: megépítették az Octavia WRC-t. Aztán 2003-ban a Fabia WRC érkezett az első generációs Fabia alapjain, de a folytatásban aztán a Super 2000 kategóriába váltottak, 2009-ben debütált a Fabia Super 2000. Ezzel az autóval 2013-ban Monte-kategóriagyőzelmet ünnepelhettek, 2010 és 2015 között pedig további négy dobogós helyezést értek el.
Hirdetés
A csúcskategóriába azonban azóta sem tértek vissza, viszont az R5-ösök között a világ egyik legsikeresebb raligépét tették le az asztalra. A Fabia R5 egészen pontosan 2015-ben mutatkozott be, és uralta a WRC2 kategóriát. Később Rally2 néven futott tovább ez az autó, és 2022 októberéig összesen több mint 470 darab készült belőle. Ezekkel pedig több mint 1900 győzelmet arattak - köztük négy diadalt a Monte Carlo Rallyn, illetve 4650 dobogós helyezést értek el világszerte 14 440 versenyen elindulva. A Škoda Motorsport és ügyfélcsapatai összesen tizenkét világbajnoki címet ünnepelhettek a FABIA R5/Rally2-vel és annak evo változataival, valamint számos más címet zsebeltek be Európában, az ázsiai-csendes-óceáni térségben, illetve a nemzeti bajnokságokban. Szóval, ha egy RS Škodában ülsz, jusson eszedbe, micsoda sportsikerek vezettek el idáig, és nyomj egy gázfröccsöt a győztesek tiszteletére!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?