Mit várhatunk a hamarosan érkező új Wankel-motoros Mazdától?

A bolygódugattyús hatótávnövelős MX-30 szinte minden piacon jelen lesz 2022-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tíz évvel ezelőtt az összes sportautófanatikus kiugrott volna a bőréből örömében, ha a Mazda egy új, Wankel-motoros MX modellt dob a piacra. 2022-ben ez megtörténik, ám a végeredménynek semmi köze a sportossághoz. De mit tudunk róla és mit várhatunk tőle?

A Wankel motor hallatán a legtöbben hezitálás nélkül a durrogásra-csattogásra, az égig emelkedő fordulatszámra és a kiemelkedő sportautós vezetési élményre gondolnak. Megnyugtathatok mindenkit, a következő generáció már nem így ismeri majd meg ezt a motortípust. A Mazda ugyanis már évekkel ezelőtt megígérte, néhány hónapja pedig hivatalosan be is jelentette, hogy hatótávnövelő technológiaként fogják használni az elektromos modellekben a bolygódugattyús belsőégésű motort. Ennek az első megtestesülése az MX-30 Wankel-motoros változata lesz, amit ebben a hónapban kezdenek közúton tesztelni, 2022-ben pedig már a forgalmazás is indul. A nemrég megjelent MX-30 tesztünkben azt is megmutattuk, hová kerül majd a motortérben a kis Wankel, a helyet ugyanis egyértelműen kihagyták neki. Hivatalos már az is, hogy szinte minden piacon, így Európában és az USA-ban is árulni fogják.
Hirdetés
Sajnos a pontos specifikációkat még nem hozták nyilvánosságra, csak annyit, hogy egy nagyon kevés köbcentis, viszonylag kis teljesítményű, néma csendben üzemelő motorról van szó, hiszen az egyetlen feladata az áramtermelés lesz. Ilyesmit láthattunk már egy korábbi Mazda2 elektromos tanulmányautóban is, ahol a hatótávnövelő motor 333 köbcentis és 38 lóerős volt, egy 10 literes tankkal ellátva. Vannak akik szerint a Wankel-motoros elektromos autó több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, de az biztos, hogy a Mazdánál tudják, hogy mit miért csinálnak. A Wankel-motor előnyeit tekintve tökéletesen alkalmas áramtermelésre, de a hosszú évtizedek fejlesztései után is kiküszöböletlen hátrányokról sem szabad megfeledkezni. Az MX-30 elektromosan egy nagyon jó autó, így biztos, hogy a hatótávnövelővel ellátott változat is remek lesz. Az új Wankel-megoldás sikere így szinte kizárólag a konstrukció hosszútávú megbízhatóságán fog múlni. De mégis milyen lesz a visszhangja ennek az egésznek? Szerintem valami olyasmire kell számítani, mint ami a Mitsubishi Eclipse esetében történt, mert bár ott a "dicső sportmúltra" csak a név emlékeztetett, a fogadtatás vegyes volt. A mérleg egyik nyelvén álltak azok, akik a '90-es évek ikonikus sportautóját várták volna inkább vissza, a másik nyelvén pedig azok, akik el tudták fogadni, hogy merre halad a világ, és csak azt nézték, hogy az új Eclipse Cross egy jó autó-e a maga kategóriájában. Az eladások végül az utóbbi csoport felé billentették a mérleget, a típus siker lett. Ebből kiindulva az igazi Wankel-fanatikusoknak is csak azt tudom mondani, hogy bánkódás helyett örüljenek, hogy a technológia legalább valamilyen formában tovább élhet. Persze ha valakinek trollkodás gyanánt eszébe jutna egy felújított RX-8 motort beépíteni egy MX-30 orrába, az biztosan szórakoztatóbb végeredményhez vezetne, mint a gyári változat, de most épp nem ennek van itt az ideje az autósvilágban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?