Mokkát dúsít az Irmscher

Irmscher tuningkit Opel Mokkához

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A házi tuningcég vette kezelésbe az Opel kis egyterűjét, egyelőre megjelenését alakították, hamarosan az 1,4 literes turbómotort is erősebbé teszik.


Az Irmscher kiadott egy kis ízelítőt abból a tuningprogramból, amelynek alanya a vadonatúj Mokka crossover, és első körben optikai felszereléseket, majd később teljesítmény-növelő kúrát is tartalmazni fog. Az optikai csomag első tagja az egyedi Irmscher hűtőmaszk, melynek közepén az Opel villámos logója trónol, majd következik a küszöböket védő fellépőszerűség, fekete vagy ezüstszínű csíkok az autó oldalára, négy méretes csőben végződő kipufogórendszer, és van egy nagyméretű hátsó szárny is, de utóbbi ezeken a képeken nem látható. Az autóhoz készítettek könnyűfém felniket is többféle, akár 20 colos méretben, ezeket a szintén általuk kínált 30 mm-es ültetéssel kombinálva morcos kis fenevaddá tehető a Mokka megjelenése.
Hirdetés
Az utasteret krómozott küszöbök, valamint az ülésekre, ajtókra kormánykerékre, valamint a váltó- és kézifékkarra kapható, a vásárló kívánságának megfelelő színű és anyagú kárpitozással kívánják feldobni. Hogy az év vége fele piacra kerülő Irmscher Mokka meg is tudja forgatni új malomkerék méretű kerekeit, az 1,4 literes turbós benzinmotorhoz is fejlesztenek valamiféle tuningprogramot, de még nem árulták el, hogy az alap 140 lóerőhöz képest mire számíthatnak az ezt megrendelő kávérajongók.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?