Montrealban Hamilton fog nyerni

McLaren-pályán folytatódik a Forma-1

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meglesz-e a hetedik futamon a hetedik győztes? Az előjelek azt mutatják, hogy igen, de bármi történhet, s annak az ellenkezője is.


A 20 futamból álló F1-szezon hetedik versenyét rendezik a hétvégén Montrealban, a 49. Kanadai Nagydíj időmérő edzése magyar idő szerint szombaton 19 órakor, a vasárnapi verseny 20 órakor kezdődik a 4361 méter hosszú, komoly mechanikai tapadást igénylő, általában izgalmas viadaloknak otthont adó, s a Bajnokok Falára felkenődő autókról is szóló Gilles Villeneuve pályán. Az elmúlt években - Kubica BMW-s sikerét leszámítva - a McLaren győzött Kanadában, s ha a wokingiak magukra találnak az elmúlt futamokon mutatott hanyatlás után, valamint folytatódik az ahány verseny, annyi győztes sorminta, akkor most Hamiltonnak kell nyernie. Ez nyilván nem más, mint tipp (ugyanakkor a bukik is őt látják legesélyesebbnek), ám amilyen kiszámíthatatlan eddig az évad, az is előfordulhat, hogy a hátralévő meccseken Karthikeyan rúgja majd a képzeletbeli gólokat.
Ennél azért valószínűbb, hogy az egyéni ponttáblán éllovas és a legtöbbet kaszáló Alonso, a ferrarista nyakában lihegő Red Bull-duó, a Lotus és a Mercedes lehet az, aki beleköphet a McLaren levesébe. Meg a Pirelli-abroncsok kopása, a gumikkal való barátkozás és bánásmód. Hogy a Monaco óta "lukas", szabálytalannak ítélt padlólemeze miatt elmeszelt Red Bullt visszaveti-e a kényszerű átalakítás, nem tudni. Ami biztos, hogy a tavalyi kettő helyett idén csak egy - 600 méteres - DRS-zóna lesz a hátsó egyenesben, továbbá a Pirelli a lágy és a szuperlágy keverékeket viszi Montrealba, ahol a tandíjak emelkedése és egyéb szociális gondok miatt amúgy mindennaposak az utcai tüntetések. A Forma-1 ellen is hőzöngenek, tegyük hozzá, bizonyos - anyagi és erkölcsi - szempontokból joggal.
Hirdetés
F1 2012 futamok és győztesek
1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne Button, McLaren
2. Malajziai Nagydíj, Szepang Alonso, Ferrari
3. Kínai Nagydíj, Sanghaj Rosberg, Mercedes
4. Bahreini Nagydíj, Szahír Vettel, Red Bull
5. Spanyol Nagydíj, Barcelona Maldonado, Williams
6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Webber, Red Bull
Az egyéni és a konstruktőri vb állása




pilóta pont csapat pont
1. Alonso (Ferrari) 76 Red Bull 146
2. Vettel (Red Bull) 73 McLaren 108
3. Webber (Red Bull) 73 Ferrari 86
4. Hamilton (McLaren) 63 Lotus 86
5. Rosberg (Mercedes) 59 Mercedes 61
6. Räikkönen (Lotus) 51 Williams 44
7. Button (McLaren) 45 Sauber 41
8. Grosjean (Lotus) 35 Force India 28
9. Maldonado (Williams) 29 Toro Rosso 6
10. Pérez (Sauber) 22
11. Di Resta (Force India) 21
12. Kobajasi (Sauber) 19
13. Senna (Williams) 15
14. Massa (Ferrari) 10
15. Hülkenberg (Force India) 7
16. Vergne (Toro Rosso) 4
17. Ricciardo (Toro Rosso) 2
18. Schumacher (Mercedes) 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?