Morcosabb arcot kap a Toyota Aygo

Ráncfelvarrást kapott a Toyota Aygo, jobb vezethetőséget is ígér

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Arcplasztika mellett a „belgyógyászaton” is járt a Toyota kisautója. A gyáriak szerint még nagyobb móka lesz az Aygo vezetése.


Habár óvatosan bántak a ceruzával a dizájnerek, az új fényszórók, illetve a szintén új embléma körüli rész egyből feltűnik a frissített modellen. Segítenek ebben az Aygo „szeme” alá rajzolt táskák is, amelyeket persze képzelhetünk egy harcos szeme alá húzott harci csíknak is a kialvatlanság jele helyett. Hátul viszont még kevesebb változás fedezhető fel, a módosítás a hátsó lámpák enyhe átrajzolásában kimerült. Emellett megjelent két új karosszériaszín a palettán: a bíborvörös és a kék. Valamint új 15 colos könnyűfém keréktárcsákkal is felszerelhető a friss Aygo.

Az utastérről nem mutatott fotókat a Toyota, ám elmondásuk szerint ott is dolgozott kicsit a dizájnerek ceruzája, illetve új megvilágítással, anyagokkal és színválasztékkal gazdagodott a beltér. Két új felszereltségi szint is megjelenik az Aygo palettáján. Az x-cite kéttónusú külső fényezést, 15 colos, fekete könnyűfém keréktárcsákat vonultat fel. Az utasterében pedig a karosszéria színére fényezett díszbetéteket és speciális üléseket, bíborvörös cérnával varrott borítással. Az x-trend fekete külsőjét cián színű elemekkel és matricákkal dobják fel, az utastérben pedig bőrkárpit és a külsőre rímelő cián díszbetétek emelik a hangulatot. Mellettük már a középső x-play szint is ad légkondit, valamint 7 colos központi kijelzőt. Az x-clusiv szinten pedig már automata klímaberendezés, részben bőrborítású ülések és a Toyota Safety Sense biztonsági rendszere is megtalálható, a kéttónusú külső fényezéssel, illetve a 15 colos könnyűfém keréktárcsákkal kiegészítve.
Hirdetés


A motortérben a továbbfejlesztett 998 köbcentis, háromhengeres erőforrás dolgozik. A nagyobb sűrítési arány, az új befecskendező rendszer, valamint az új vezérműtengely segít csökkenteni az alapjárati rezgéseket. Emellett a teljesítmény 72 lóerőre nőtt, míg a nyomaték már 93 Nm. Ezzel az autó gyorsulása 13,8 másodperc álló helyzetből 100 kilométer/órára, a végsebessége pedig 160 km/h. A mérnökök szerint az új Aygo vegyes fogyasztása alulról nyaldossa majd a négy litert száz kilométeren (pontosan 3,9 litert jelöltek meg), és a szén-dioxid kibocsátása akár 86 grammra is csökkenhet kilométerenként.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?