Most már tényleg erősen ajánlott a nyári gumi!

Hétvégén kánikula: veszélyes a téli gumi!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már most sincs hideg, hétvégére pedig kánikula jön. Aki még nem cserélte le téli gumiját, annak gumitesztünk szerint erőteljesen ajánlott!

Idén áprilisban második alkalommal készítettük el nyárigumi-tesztünket a nonstopgumi.hu gumiszervizzel. Ez amúgy a negyedik gumitesztünk volt már, hiszen két télin is túl vagyunk. A legfontosabb mostani tanulság, hogy 20 százalékkal hosszabb fékúttal számolhat, aki akár száraz, akár nedves aszfalton a nyári szezonban is téli gumival közlekedik, s az sem jár sokkal jobban, aki a teszteredményeink szerint télen sem tökéletes, nyáron még annyira sem jó négyévszakos abroncsokkal próbálkozik, netán koros nyári gumija van. Tesztünk még 20-25 Celsius fok körüli hőmérsékleten készült, szokott helyszínen, a Hungaroring célegyenesében, illetve a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum tanpályáin. A hétvégén várható 30 Celsius fok körüli hőmérsékleten még drasztikusabb hátrányt mutathatnak a nem a szezonnak megfelelő abroncsok.
Tesztünk alapvető célja, hogy a hazai autósok ne csupán külföldi cikkek alapján tudjanak tájékozódni az idén legnépszerűbb abroncstípusok minőségi sorrendjéről, hanem hazai környezetben mért konkrét eredményekkel is találkozzanak. A 16-féle tesztelt gumiszett között nem csupán nyári, hanem egy téli-, illetve egy négyévszakos változat is szerepelt, biztosítva a teljes körű összehasonlíthatóságot.
A jellemzően 20-25 °C közötti hőmérsékleten végzett teszt során különböző sebességek mellett mind a száraz, mind a vizes úton való megállást vizsgáltuk különböző sebességek (60, 100, illetve 120 km/óra) mellett. Minden mérést ötször ismételtünk, s a fékutakat precíz, 10 centiméteres pontossággal dolgozó GPS-es adatrögzítőkkel végeztük. Nem véletlen a többes szám, egyszerre két műszer is rögzített, hogy hiba ne lehessen az eredményekben. Ezen kívül sor került a kanyarsebesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a zajszintek, sőt, a kopásállóság mérésére is.
Eredményeink alapján kimondható, hogy nyári körülmények között könnyen életveszélyes helyzetet teremthet az autón hagyott téli gumi. Míg a legjobb nyári abroncsok 120 km/órás sebességről fékezve 52-53 métert tettek meg a megállásig, a téli gumival felszerelt tesztautónak ugyanehhez 20 százalékkal nagyobb távra, 63 méterre volt szüksége! Fontos tapasztalat, hogy a négyévszakos gumi is hasonlóan rossz eredményeket produkált, és e két gumiszett végzett a legrosszabb helyen a kanyarsebességet mérő próbákon is.
Hirdetés
A teszt azt is megmutatta, hogy az egyes új nyárigumiszettek között is gyakran 10-12 százalékos eltérések mutatkoznak az egyes fékutak hosszát tekintve. Ezúttal is célszerű felhívni a figyelmet arra az ismét kimutatott tényre, hogy kétszeres sebességről már csupán négyszer akkora fékúton lehet megállni!
A vizsgálatban résztvevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Míg száraz úton – különböző sebességeknél eltérő sorrendben – a Michelin, a Dayton és a Taurus (a Michelin egyik budget almárkája) végzett az élen, vizes fékezésnél a Continental, az Infinity és a Hankook bizonyult a legjobbnak. Kopásállóság tekintetében általában a prémiumkategóriás gumik bizonyultak jóval tartósabbnak olcsóbb versenytársaiknál. Mindez rámutat arra, hogy lényegesen hosszabb futásteljesítménye miatt valójában egy drága prémiumszett olcsóbb megoldás lehet, mint egy alacsonyabb árú, de gyorsabban kopó gumitípus.
Mivel az egyes szempontok szerint a vizsgált abroncsok eltérő sorrendben teljesítettek, arra a kérdésre, hogy összességében melyik abroncs a legjobb, csak a különféle mért jellemzők súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos nyári útviszonyoknak megfelelően a száraz úton mért fékutak 30 százalékos, a nedves aszfalton mért fékutak 20 százalékos, a kopásállóság 15 százalékos, a száraz és a vizes kanyarjellemzők, valamint a kigurulás 10 százalékos, míg a zajszint 5 százalékos súlyozásával értékeltük a kapott eredményeket. Ennek alapján a hazai Nyárigumiteszt 2014 az alábbi sorrendet eredményezte:
Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden. A súlyozás módosítására a teszt részletes eredményeit ismertető, a teszt további részletes eredményeit is bemutató korábbi cikkünkben van lehetőség, a legfontosabb tanulságok pedig az alábbi infografikára kattintva láthatók. [illusztracio=http://navigator.medija.hu/files/217/infografika_kiskep_630.jpg][/illusztracio]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:37
    Permalink

    Kb. 120 Le-ig, meg 10000 km alatti éves futásteljesítmény alatt az egyik legjobb választás egy [b]JÓ[/b] négyévszakos. Persze ezt csak kivételesen független teszt tudná megmutatni (van olyan is csak nem ADAC és nem magyar).
    “egy négyévszakos változat is szerepelt, biztosítva a teljes körű összehasonlíthatóságot.”, amit még tetéz, hogy ez az egyik leggyengébb négyévszakos.
    “Fontos tapasztalat, hogy a négyévszakos gumi is hasonlóan rossz eredményeket produkált,”
    Rendesen megy az agymosás. Nehogy valaki ilyet vegyen, mert a gumisok 90%-a becsődöl. 🙂
    Miért gondolom, hogy a Nonstop gumi soha nem fog adni Goodyear és Hankook 4évszakost? Ja, hogy ez a két gyártó milliókat ölt a 4évszakosának fejlesztésébe és ezáltal jók is lettek? Na ezért.
    Másrészt a Nonstopnál lehetőség sincs 4évszakosra keresni?

  • 2017.10.29. at 08:37
    Permalink

    Nem nálad van a hiba.
    Semmivel sem bírják tovább a prémiumok.
    Ugyanazon autón 35 ezer után kuka érettek lettek a Firestone gumik.
    Aztán vettem egy szett Tigar -t amik ~60ezret bírtak.
    Most Dunlop van rajta 52 ezres futással és 4mm profillal.
    Innen már nagyon gyorsan el fog fogyni…

  • 2017.10.29. at 08:37
    Permalink

    Nem tudom, hogy a nem drága gumik hogy kopnak, de nekem a “prémium” abroncsok (Dunlop, Continental, Michelin, Bridgestone) elég jól.
    Mondjuk ez a vezetési stílusomból is adódhat, de egy garnitúra max. 45.000-50.000km-t bír.
    Mivel a téli garnitúra megy a kukába, így még rajta van az autón. A hét végén cserélem nyárira, de száraz úton nem olyan rossz mint gondoltam. Csikorog, “mászik” egy kicsit a gyors kanyarban, de még elfogadható. Vizes úton viszont veszedelmesen csúszik. Észnél kell lenni.

  • 2017.10.29. at 08:37
    Permalink

    Én a gumikon nem spórolok. Az egyik az a néhány nagyon fontos alkatrészek között, amiken szerintem az ember élete múlhat. Nehogy már tényleg ezen múljon, hogy kicsúszok-e, vagy sem. A kis Lacettimre most is megvettem 85-ért a nyári gumikat, ez most 3 évig jó lesz. Ennyit szerintem bárki kibír.

  • 2017.10.29. at 08:37
    Permalink

    Nem kizárt, hogy ha egyszer keletkezik ~100.000 jó magyar forintom, amit már végképp nem tudok mire költeni, akkor beruházok nyári gumikra, de addig is – illetve amíg kitartanak a mostaniak – nem kapkodok.

  • 2017.10.29. at 08:37
    Permalink

    A fékút megnyúlását nem tudom érzékelni (nincs összehasonlítási alapom), de belekalkulálom, és egyébként sem vezetek duhaj módon – egy 1,5-ös Grand Scenic-kel nem is lehet (és nem is akarnék).

  • 2017.10.29. at 08:38
    Permalink

    Én is próbálkoztam ezzel a modellel. Télen, sík úton valóban egészen jó volt. Nyáron viszont nagy fékutat ad, ez a teszten érezhető és természetesen mérhető volt. Utána még hagytam az autómon, majd egyszer kellett egy nagyobbat fékeznem és vettem is a tavalyi tesztgyőztes nyári gumit. Olcsóbb egy külön garnitúra, mint akár csak egy casco-önrész, és sokkal több is múlhat rajta!

  • 2017.10.29. at 08:38
    Permalink

    Kleber Quadraxer négyévszakos gumit használok. Meg tudok állni vele. Télen, hóban problémamentesen közlekedtem. Lehet hogy egy dedikált évszakos gumi többet tud, de nekem pont elég, amit ez a négyévszakos nyújt, és akkor egy gonddal kevesebb.
    …ja, a gumisok így munka nélkül maradnak? De legalább nem érzem magam megvezetve.

Vélemény, hozzászólás?