Mostantól minden új Tesla képes a teljes önvezetésre

A Tesla saját számítógépe kerül mostantól az új autókba, ezzel már lehetséges az önvezetés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rohamléptekkel halad előre a Tesla az önvezető autók fejlesztésében, a mostantól készült autóikban már ott van az a hardver, amivel lehetséges lesz az önvezetés, mostantól minden az új szoftvereken fog múlni.

Egyszerre lenyűgöző és kicsit félelmetes is az, amit Elon Musk, a Tesla vezére most prezentált a márka és igazából a közlekedés jövőjével kapcsolatban. Úgy egy hónapja már, hogy szakítottak az Nvidiával és saját fejlesztésű processzorukra cserélték az eddig használtat a Model S és Model X szériákban. Pár napja pedig már a Model 3-ak is a Tesla saját fejlesztésű, a korábbinál 21-szer gyorsabban dolgozó hardverével készülnek, és félreértés ne essék, a korábbi sem volt valami lassú múltszázadi eszköz. Ezzel a lépéssel a márka igazgatója szerint elérték azt a szintet a hardver esetében, ahonnan már nem szükséges tovább fejleszteni annak érdekében, hogy elérhessék az 5-ös szintű, vagyis teljes, beavatkozás és emberi jelenlét nélküli önvezető képességet.
Hirdetés
Innentől minden a szoftveren fog múlni, de legfőképpen természetesen a szabályozásokon. A szoftveres frissítés pedig egyszerű, minden Tesla tulajdonos otthon, saját internethálózatán el tudja végezni, tehát aki most vásárol új Teslát friss gyártásból, annak Elon Musk már garantálja, hogy egyszer hardveres beavatkozás nélkül valódi önvezető autója lesz. A jogi részletek még kidolgozás alatt állnak, ám a legfontosabb kérdésre, hogy ki lesz a felelős balesetkor, Elon Musk annyit válaszolt, hogy a Tesla. Ezek a lépések jelzik igazán, mennyire biztosak a fejlesztéseikben, melyekkel kapcsolatban azt is elárulta, hogy a jövő a kamera alapú rendszereké lesz. A Model 3-mal kapcsolatban továbbá elég nagy változás, hogy az Autopilot mostantól alapáron jár hozzá és 5000 dollár felárért kérhető a Full Self-Driving, ami még nem a tényleges önvezetés, de egy a navigáción elindított célravezetés mellett az autópályás szakaszokat a felhajtótól a lehajtóig képes önmagától végigcsinálni sávváltásokkal és előzésekkel együtt. Elon Musk szerint a jelenleg folyó fejlesztéseik alapján már 2020-ban elérhetik az 5-ös szintet, de '21-re már mindenképp.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?