Mozgáskorlátozott helyre parkolt a Lambóval: jogosan lett belőle botrány?

Legközelebb kétszer is meggondolják, hogy kivel húznak ujjat a vádaskodó kommentelők

Sajnos világszerte előforduló eset, hogy valaki egy drága autóval jogosulatlanul használ mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyeket. Az angol városban most mégsem ez történt.

Néhány hete egy dél-angliai település, Torquay közösségi Facebook csoportjába került ki egy fénykép, amelyen egy mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyen egy Lamborghini Huracan LP610-4 parkol. A poszt természetesen azonnal berobbant a köztudatba a városban és a környező településeken. A kommentelők döntő többsége elítélte a jármű tulajdonosát, többen jogszerűtlen büntetési formákat is javasoltak, mondván, hogy "az ilyet" egy bírság úgysem hatja meg. A jelenleg több mint ezer hozzászólásnál és 800 feletti reakciónál tartó poszt aktivitása akkor csillapodott csak le, amikor a Lambo tulajdonosa mellékelt egy közös képet az autójával, amelyet szintén közzétettek az adminisztrátorok.

A fotó alapján két dolog is egyértelművé vált: a sofőrnek van az autóhoz mozgássérült-igazolványa, ráadásul nem is ok nélkül. A válaszul szánt fényképre jelenleg több mint négyezren reagáltak, köztük az oldal adminisztrátorai is. Állítólag csak egy hajszálon múlt, hogy kiengedjék-e egyáltalán az eredeti posztot, de utólag nem bánták meg, hogy így tettek.

Az eset tanulsága: ne ítélkezz azonnal, amint egy oda nem illő autót látsz egy mozgáskorlátozottaknak szánt parkolóhelyen.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?