Mutatjuk a világ legértékesebb autómárkáját!

Régóta változatlan a legértékesebb autómárka "személye". Emlékszel még, hogy melyik az?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ legrangosabb márkaérték-elemzése az Interband által készített Legjobb Globális Márkák listája, amelynek 2022-es eredményei között az egyik autómárka minden eddiginél magasabbra emelkedett.

A Legjobb Globális Márkák listáján szereplő száz cég összesített értéke idén első ízben haladta meg a 3 billió dollárt! Ez az érték (amelynek egyébként több mint fele, 1,65 billió dollár a Top 10 vállalatnál összpontosul) 16 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, és ezzel nem csak abszolút csúcsot döntöttek a listán szereplő vállalatok, hanem a növekedés mértéke terén is minden eddiginél jobb eredményt mutathat fel a piac. Ez többek között azt jelenti, hogy a világ legnagyobb vállalatai – de azok közül a száz legjelentősebb cég egészen biztosan – a pénzügyi piacok ingadozásaitól függetlenül képesek erősíteni pozíciójukat. Ugyanakkor korántsem sérthetetlenek: a Legjobb Globális Márkák húszéves története során mindössze 36 cég van, amely végig ott szerepelt a Top 100-as listán, ugyanakkor ez idő alatt több mint 140, egykor sziklaszilárdnak tartott márka szorult ki a rangsorból – talán örökre.
Hirdetés
A kor szelleme azoknak a vállalkozásoknak kedvez, amelyek nem egy adott termék vagy termékcsoport köré építik fel márkáikat, hanem fordítva: egy erős húzónév alatt, annak értékrendjét követve alakítanak ki újabbnál újabb szolgáltatásokat. Ilyen a Google és az Apple, és pontosan ebbe az irányba tartanak ma a vezető autóipari szereplők is, amelyek megkezdték átalakulásukat klasszikus autógyártóból egyre színesebb portfolióval rendelkező mobilitási szolgáltatóvá. Alighanem ez a paradigmaváltás is hozzájárult ahhoz, hogy az átalakuló gazdaságban nem csak tartani, de erősíteni is tudta pozícióját a Toyota, amely 2004 óta megingathatatlanul vezeti az autóipari szereplők márkaérték-rangsorát. A vállalat mostanra talpra állt a 2020-as lendületvesztést követően, és nem csak a márkaérték terén tört soha nem tapasztalt magasságokba – ez a 2022-es elemzés szerint immár eléri az 59,76 milliárd dollárt (23,45 billió Ft) –, de a rangsorban is minden eddiginél előrébb: az összesített hatodik helyen végzett.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?