Mutatjuk az új BMW 7-es hazai árait!

Itthon is debütált az új BMW 7-es sorozat, először villanyautóként

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Masszív sikereket ért a BMW a szűkülő piacon. A nem túl optimista piaci előrejelzések ellenére nem szeretnék elveszteni a lendületet, úgyhogy máris beszámolhatunk arról, hogy már itthon az új 7-es.

Vágjunk is bele egyből a közepébe! A BMW tavaly 5 267 darab új autót értékesített Magyarországon, ami 18 százalékos növekedés. A legnépszerűbb modellje a BMW X5 -ös volt, míg a teljesen elektromos modellek regisztrációja 2021-hez képest 62%-kal nőtt.
Hirdetés
Ha részletesebben megnézzük, akkor kimondottan BMW-ből 4 785 db-ot, a MINI modelljei közül pedig 482 db-ot helyeztek forgalomba tavaly, ami mindkét márka esetében rekordot és 2021-hez képest 18, illetve 5 százalékos növekedést jelent. A legnépszerűbb modell az X5 lett 861 darabos eladással, mögötte a 3-as (607 db) és az 5-ös (491 db) fért fel a dobogóra. A BMW X modelljei egyébként egyre több ügyfelet vonzanak, a tavaly értékesített 2 300 darab szabadidő-autó 17%-os növekedést jelent. Ebből az X5-ös 42 százalékos gyarapodást produkált. Érdekes adat még az is, hogy a vásárlók 72%-a döntött az xDrive összkerékhajtás mellett, így a prémium szegmensben ezzel piacvezető a BMW.
Hirdetés
Az ünnepi évet maga mögött tudó M GmbH is szépen szerepelt hazánkban. Az M és M Performance modellek 595 darabos értékesítési száma 8%-os növekedés 2021-hez képest. A legkelendőbb a BMW M4 (+140%) és a BMW M3 (+95%) volt. Idén akár még sikeresebbek is lehetnek, hiszen érkezik az M3 Touring, a BMW M2-nek és az XM is. A MINI a hazai történetének legjobb évét zárta 482 darab eladott autóval. A legtöbben a legkisebb MINI mellett döntöttek, tehát a klasszikus 3 és 5-ajtós modell részaránya a kabrió változatot is beleértve mintegy 65%-os a teljes MINI palettából. A 3-ajtós MINI modellek közel fele ráadásul elektromos meghajtással gurul ki a szalonokból. Ha már szóba jött a villanyhajtás, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a BMW a piaci átlagot meghaladva, 119%-kal növelte elektromos modelljeinek értékesítését 2021-hez képest. A legnépszerűbb BEV modell a BMW iX (167 db), a BMW iX3 (117 db) és a BMW i4 (88 db) voltak. A plug-in hibrid modellek értékesítése pedig 44%-kal 769 db-ra nőtt és a BMW X5 45e, a BMW 5-ös és 3-as plug-in hibrid modellek voltak a legkelendőbbek itthon.
Hirdetés
Végül térjünk rá a címben belengetett információra is, hiszen már itthon is megvásárolható az új 7-es sorozat. Az elsőként érkező, villanyhajtású alapára 52 124 000 forint, ám a legkedvezőbb áron a 740d xDrive vásárolható meg, amelynek alapára 40 060 000 forint. A kettő között helyezkedik el 44 480 000 forintos alapárával a 750e xDrive, a legdrágább pedig az M760e xDrive, amelynek alapára 53 155 000 forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?