Mutatjuk az új hibrid Renault-k magyar árait!

Megvannak a hibrid Renault-k árai, a Clio E-Tech 7 millió forint alatt startol

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két teljesen saját fejlesztésű hibrid hajtáslánccal készült el a Renault, mely három új modellben debütál. Az E-Tech modellcsalád tagjai júliustól rendelhetőek, mutatjuk, milyen árakon.

Jelentős mérföldkövet könyvelhet el a Renault, elkészült saját fejlesztésű hibrid rendszerűk, melyeket két verzióban, öntöltő és hálózatról is tölthető kivitelben kínálnak. Az új E-TECH modellek közül elsőként a Clio, a Captur és a Megane debütált, utóbbiak plug-in hibrid verzióban. A Renault hibrid rendszere 1,6-os szívó motorra épül, melyhez automata váltót és villanymotort társítanak kuplung nélkül. A rendszer mindenképp elektromosan indul el, a benzinmotor fordulatszámát annak indítása után a váltó fordulatszámához igazítja, mely ezután összekapcsol. A rendszer természetesen tud csak elektromosan is hajtani hosszabb ideig, a Clio esetében a városi szakasz akár 80%-ában, az országúti szakasznak pedig 50%-ában. A Clio öntöltő hibrid rendszerének összteljesítménye 140 lóerő, károsanyag-kibocsátása pedig 100 kilométerenként kevesebb mint 100 gramm szén-dioxid.
Hirdetés
A Captur E-TECH a Clióhoz képest 20 lóerővel erősebb, a rendszer működése pedig azonos, vagyis mindenképp elektromosan indul el. 9,8 kWh-s akkumulátorcsomagja azonban külső energiaforrásról is tölthető, egy teljes töltéssel pedig akár 65 kilométerre is képes lesz, mellyel nem csak a B szegmensben, de fölötte is jól teljesít a plug-in hibridek között. Kombinált üzemanyag-fogyasztása akár csupán 1,5 liter is lehet, károsanyag-kibocsátása pedig 32 g/km.

A Clio E-TECH Hybrid hazai listaára kedvezménnyel 6 899 000 forintról startol, míg a Captur E-TECH Plug-in 10 349 000 forintról.

A harmadik modellvariáns, a Megane Grandtour E-TECH Hybrid Plug-in ára még nem pontosított, 10,9 millió forint körülii árat ígér a hazai forgalmazó. A Clio és a Captur hibrid verziója júliustól rendelhető a hazai márkakereskedésekben
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?