Mutatjuk, hogy mennyivel drágulhatnak a gumiabroncsok!

A gumiabroncsok piacán is áremelkedés várható

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A háború, valamint az alapanyagok árának emelkedése, illetve azok hiánya miatt a gumiabroncsok piacán áremelkedés várható, sőt, esetleg átmeneti hiány is előfordulhat.

Kutatást végzett a Vredestein magyarországi képviselete, többek között azzal kapcsolatban, hogy számítanak-e áremelkedésre a magyar vásárlók a gumiabroncsok piacán, illetve arról is megkérdezték a felmérésben résztvevőket, hogy mekkora áremelkedést hajlandóak elviselni anélkül, hogy a minőségből lejjebb adjanak. A felmérés bizony nem alaptalan, hiszen valóban áremelkedés várható. A piaci realitással eléggé tisztában voltak a megkérdezettek, mivel 20-ból 19 válaszadó számít áremelkedésre a közeljövőben. Mikolai Béla, az Apollo Tyres (Hungary) Sales Kft. szakértője szerint akár 20 százalékos emelkedés is elképzelhető a piacon, mivel „az alapanyagok árváltozása és adott esetben hiánya árfelhajtó hatással bír. Az ipari korom 30-40 százaléka Oroszországból érkezik, értelemszerűen ez a forrás most kiesett. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a távol-keleti abroncsok ára is felment, ez a pandémia okozta logisztikai költség emelkedésnek köszönhető. Ha egy abroncsot nézünk, ez akár 4-5 ezer forinttal magasabb árat is eredményezhet. Viszont a kutatásból kiderült, ha egy darab abroncs ára 5000 forinttal emelkedne, akkor a válaszadók közel fele másik terméket keresne, míg 10 ezer forintos emelkedés esetén a válaszadók közel harmada nézne új abroncsmodell után. Ez azt jelzi, hogy a magyar vásárlók 80 százaléka 10 ezer forintos emelkedés esetén már biztosan olcsóbb gumit használna. A kutatás arra a kérdésre is kereste a választ, mekkora díjat tartanak reálisnak az autósok egy szett 16 colos gumiabroncs szerelési munkájáért. A válaszadók közel 70 százaléka maximum 8 ezer forintot, azaz guminként legfeljebb kétezer forintot fizetne. Ugyanakkor áremelkedésre kell számítani a szerelési munkák esetében is, így a legkisebb, 13-14 colos abroncsok darabjára vetített alapszerelés munkadíja elérheti a 2500 – 3000 forintot, a nagyobb méretek esetében ez akár 5-6 ezer forint is lehet.
Hirdetés
A szakértő figyelmeztetett arra is, hogy gumiabroncs-hiányra is számítani lehet, ám a Magyarországon található gyárak enyhíthetik ezeket a nehézségeket, mivel a kész abroncsok szállítási költsége alacsonyabb, mintha más országokból importálnánk a termékeket. A felmérés egyébként erre is kitért: kiderült, hogy minden ötödik válaszadó inkább Magyarországon gyártott abroncsot vásárol, amennyiben teheti. Viszont a válaszadók mindössze 30 százaléka van tisztában azzal, hogy Magyarországon 4 gumigyár található, és mintegy 70 százalékuk szerint csak kettő vagy három üzem készít abroncsokat itthon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?