Mutatjuk, hogy miért ne kelj útra nyári gumival!

Megjött a havazás, amit már múlt héten vártunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Előre szóltunk, nem véletlenül, aki eddig nem rakatot téli gumit autójára, az most ne is induljon azzal útnak!


Itt van, megjött a hó, amit már múlt hét szerdán is láttunk, aminek kapcsán össze is írtunk 5+1 alapvető ellenőrizendőt a téli autózáshoz. Most különösen aktuális az összeállítás, hiszen az Időkép szerint az ország 95%-án jelenleg is havazik.
Nálunk nem kötelező, de nagyon ajánlott a téli gumi!
Első helyen szerepelt tippsorunkban a téli gumi, ami mostanra olyannyira elengedhetetlen lett, hogy mi is szeretnénk ismételten és a lehető legnagyobb aktualitással elmondani: ha valaki még nem cseréltette le nyári gumiabroncsait télire vagy legalább négyévszakosra, az most, addig amíg havasak, latyakosak az utak, semmiképp se vegye elő autóját! Ha netán mégis bele kellene üljön, akkor számoljon azzal, amit téligumitesztünk már többször megmutatott: havas jeges úton nyári gumival egy jó téli abroncshoz mérten háromszoros fékutat kaphatunk. Ennek megfelelően kell megválasztani a követési távolságot és a tempót.
Hirdetés
Téligumitesztünk egyértelműen megmutatta, hogy a havas, jeges úthoz hasonló nedves műgyantán a nyári gumi a jó télihez mérten több mint háromszoros fékutat ad. Most is ezzel kell számolni! Téligumitesztünk egyértelműen megmutatta, hogy a havas, jeges úthoz hasonló nedves műgyantán a nyári gumi a jó télihez mérten több mint háromszoros fékutat ad. Most is ezzel kell számolni!
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy utóbbit, azaz a követési távolságot a nyári gumi téli képességeit szem előtt tudjuk tartani, azzal olyan lassan kellene közlekedni, hogy komolyan akadályoznánk a forgalmat. Így aztán most ismételjük a múlt heti legfőbb pontokat, kiegészítve azzal az alapszabállyal, hogy minden útra szánjunk a máskor szokásosnál jóval több időt, ne siessünk menet közben! Téli gumival se, hiszen az sem csodaszer, azzal sem árt az óvatosság mostanság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    Bocs ezt most elszurtam mert nem irtam oda hogy szakado ho es csuszos ut mellett volt ez.
    Amugy az ertelmetlen 30astol en is hulyet kapok,de ha az utviszony indokolja akkor nincs mit tenni.

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    Pont az a probléma, hogy a balfékek miatt cammog a sor 30-cal, mert az eddigi időjárás ezt nem indokolta.
    Nem csodálom, hogy néhány autósnak eldurran az agya.
    Mondjuk ez nem indok egy veszélyes előzésre, de a balfékeknek sok előzés veszélyes. 🙂

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    Meg mondjuk akkor sem es azert se ha csak 2hajtott kereken van teli mert akkor is iranyithatatlan lehet.
    A masik ha nincs tapasztalat akkor ott kell kezdeni ahol kevesen mennek.
    Ugyanis olyan jo allapotuak az utak(nyomvaju,godor,lyuk) hogy valamit megtalal akkor kiteritheti.
    En azt tapasztaltam hogy fejben sok autos nem all at,mivel most itthon vagyok lattam hogy mikor a kocsisor
    cammog 30al erre a versenyzok jonnek(most ep egy-egy BMW,Suzuki,Nissan)kb 50el es elozik a sort
    es kis hijan majdnem kocc lett.Mondjuk azert mert mi visszavettunk a szaguldasbol kb 15-20ra.
    A szembejovo ugyszint,de megcsinaltak buszkek lehetnek ra kieloztek 5autot…
    Ja es par extrat megemlitek pokroc partvis(puha) zseblampa ha hosszabb utra kell az ember termosz tea.

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    A rapper Curtis is a nyári gumikra fogja a napokban történt Phaeton-os balesetét. Ha józan volt, akkor ezért volt buta, ha még ittas is volt, akkor meg dupla annyira. Kempelenben biztos egy világ dőlt most össze – Fankadeli, Curtis…egy kutya az összes:)

    [url]http://www.thehungariantimes.hu/thetimeshirolvasas.php?id=1670[/url]

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    Tévedsz. A jég pont olyan alattomos. Amitől te jóindulatúbbnak érzed az az, hogy sok vállfaja van annak függvényében, hogy mi fedi? A műgyanta a legrosszabb verzió, ha azon összeszeded az autót, akkor jó eséllyel máson is.
    Mivel a valós körülmények szinte kivétel nélkül jobbak a vizes műgyantánál, így könnyen lekottázható, hogy csak jobban járhatsz.

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    Viszont a hőmérsékleti viszonyok mások, és nekem úgy tűnt, hogy alapvetően más a két felület viselkedése. A műgyantán hirtelen veszt tapadást a gumi, amitől hirtelen kitör az autó, és nagyon nehéz lesz megfogni. Jégen sokkal finomabb átmenet van, jobban lehet érezni, hogy csúszáshatáron van az autó, és a kitörés is jobban korrigálható. Emellett műgyantán időnként, elpattog a gumi. Legalábbis én ezt tapasztaltam azon a pályán, ahol egyszer tréningen voltam (Driving Camp, Zsámbék).
    Nem tudom, hogy a valóságban alkalmas-e fékutak összehasonlítására, nem vagyok meggyőződve róla. Meg kéne nézni ugyanazokat a gumikat valós körülmények közt, és kiderülne, hogy az eredmények hogy alakulnak. Ezzel csak annyi a gond, hogy nehéz előre leszervezni, hogy jeges legyen az út, és pont akkor adottak legyenek az eszközök, gumik a tesztelésre. Ki kell bérelni egy korcsolyapályát. 🙂

  • 2017.10.28. at 09:35
    Permalink

    Valaki tudja, hogy vajon ennek a nagy októberi nedves műgyanta tesztnek mennyi köze van a valós téli viszonyok alatti téligumiteszthez?

Vélemény, hozzászólás?