Mutatjuk, hogyan néznek ki az új rendszámtáblák!

Autóra illesztve is láthatók már az új rendszámok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Július 1-től már az új, hét karakteres rendszámtáblákat kapják az autók. Megmutatjuk, hogyan néz ki rajtuk!

Ahogy korábban már megírtuk, július 1-től már kezdődik az új korszak a rendszámtáblák terén. Mivel a jelenlegi karakterkészlet kifogyóban, át kell állni a 4 betű és 3 szám szisztémára. Az MTI képtárában most fel is bukkantak az új rendszámok, amelyeket megmutattak az autók orrához illesztve is. A taxik rendszámát is láthatjuk, hiszen azok TX összetétellel kezdődnek majd, míg a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. Emellett egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák. Az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?