Mutatjuk, melyik volt Európa kedvenc autója októberben

Kijöttek a JATO októberi adatai az európai autóeladásokról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kihívásokkal teli hónapnak bizonyult az október is a kereskedők számára, hiszen a chiphiány rányomta bélyegét a kiszállításokra.

Tökéletesen mutatják a számok, hogy 2021 októberében tovább lassult az európai újautó-piac lendülete. A JATO időszakos elemzéséből kiolvasható, hogy a 790 652 eladott autó 30 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban értékesítettek, és 34 százalékkal marad el a 2019-es értéktől. Az év egészét tekintve azonban még mindig növekedés tapasztalható, egészen pontosan 2,6 százalékos. Ám ennek mértéke folyamatosan csökken: egy hónappal korábban még +7 százalékon, félévkor pedig +27 százalékon állt a piac. Tovább növekedett a SUV modellek népszerűsége. A 2020 októberi 40,7 százalékos részesedésről idén októberben már 46,8 százalékra. Szintén növekednek a részben, vagy teljesen elektromos autók eladásai is. Októberben összesen 181 300 darab BEV és PHEV modellt adtak el, ami új rekord. Ez a növekedés főleg a dízelmotoros járművek kárára történt, hiszen a gázolajosok piaci részesedése 19 százalékra esett.
Hirdetés
Na, de nézzük akkor a legkelendőbb modellt. A nyersanyaghiánnyal küszködő autóiparban azok a gyártók vannak előnyben, akik képesek leszállítani a megrendelt modelleket. A Stellantis ebben nagyot alkotott, ugyanis a Top 10-ben 5 modelljük neve is ott szerepel. Az élen ráadásul a Peugeot 2008, amelyből 18 836 darabot adtak el. A második helyen a Renault Clio áll 14 296 darabbal, míg a dobogó legalsó fokán szintén egy Peugeot, a 208-as tanyázik 13 888 darabbal. A konnektoros hibridek között a Ford Kuga a hónap győztese 3778 darabbal, míg a tisztán villanyhajtású autók között a Renault Zoéból fogyott a legtöbb, 6438 darab.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?