Mutatjuk, milyen téli gumikat javasolnak a németek

ADAC téligumiteszt: kisautókra és kisbuszokra is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ADAC szokása szerint már az ősz elejére megjelentette téligumitesztjét. Ezúttal a kisautók és a kisbuszok méretosztályában vizsgálták az abroncsokat.


Tavasszal olyan lesújtó eredményeket talált a kisbuszok/furgonok méretosztályában az ADAC, hogy most ismét a hozzájuk való 205/65 R16 C méretben és a kisautók 185/65 R15 T osztályából vetett össze abroncsokat, szám szerint 31 garnitúrát.
A kisautók legnépszerűbb gumiméretében vizsgált 16 különféle abroncsból hármat talált jónak az ADAC, talán meglepetés, hogy ezek a Dunlop, a Kleber és a Pirelli abroncsai. A Dunlop Winter Response 2 hóban és üzemanyagtakarékosság, valamint kopás kapcsán, a Kleber és a Pirelli vizes jellemzőivel remekelt.

A középmezőny élharcosai a Continental és a Hankook téli gumijai, amelyek hóban például kimagaslóan szerepeltek, jégen viszont lemaradtak.


Hirdetés
A Michelin Alpin A4 szokás szerint a legjobb kopásjellemzőket mutatta, összességében viszont a középmezőnynek is a közepén végzett, hóban ugyanúgy nem volt jó, ahogyan a Falken, a Goodyear vagy a Vredestein abroncsai, igaz, ők a Nokian, a Gisavled, a Kumho és a Viking társaságában még "tűrhető" abroncsot szállítottak, míg a Sava Eskimo S3+ csupán gyenge, a hóban elvérző Toyo Snowprox S943 és a Davanti Wintoura rossz minősítést szerzett. A Toyo állítólag csak azért végzett el, mert XL-es abroncsként szerepelt a tesztben. A táblázatok olvasásához fontos tudni, hogy a német iskola szerint a kisebb pontszám jelent jobb eredményt.
ADAC téligumiteszt 2019 - 185/65 R15 T méretben
ADAC értékelés Szárazon (15%) Vizesen (30%) Hóban (20%) Jégen (10%) Zaj (5%) Fogyasztás (10%) Kopás (10%)
Dunlop Winter Response 2 2,1 (Jó) 2,3 1,9 1,9 2,5 2,7 1,6 2,5
Kleber Krisalp HP 3 2,3 (Jó) 2,1 2,3 2,5 2,5 2,8 2,2 2,0
Pirelli Cinturato Winter 2,3 (Jó) 2,4 2,0 2,4 2,4 2,6 2,4 2,5
Continental WinterContact TS860 2,6 (Tűrhető) 2,5 1,8 2,2 2,6 2,6 1,9 2,5
Hankook Winter i*cept RS2 2,6 (Tűrhető) 2,5 2,1 2,5 2,6 2,9 2,6 2,0
Michelin Alpin A4 2,8 (Tűrhető) 2,2 2,1 2,8 2,3 3,0 2,7 1,5
Falken Eurowinter HS01 2,9 (Tűrhető) 2,7 2,5 2,9 2,9 2,9 2,0 2,5
Vredestein Snowtrac 5 3,0 (Tűrhető) 3,0 2,8 2,7 2,4 3,1 1,8 2,5
Goodyear Ultragrip 9 3,1 (Tűrhető) 2,5 1,9 3,1 2,5 2,7 2,2 2,5
Nokian WR D4 3,1 (Tűrhető) 3,1 2,9 2,0 2,3 2,9 1,7 3,0
Gisavled Euro*Frost 6 3,2 (Tűrhető) 2,8 3,2 2,7 2,3 2,6 1,9 2,5
Kumho WP51 Wintercraft 3,2 (Tűrhető) 2,7 2,8 3,2 2,4 3,2 2,3 3,0
Viking WinTech 3,2 (Tűrhető) 2,5 3,2 2,5 2,3 2,7 2,1 2,5
Sava Eskimo S3+ 3,6 (Gyenge) 3,6 2,8 1,9 2,3 2,7 2,0 2,0
Toyo Snowprox S943 5,1 (Rossz) 3,0 2,6 5,1 2,5 2,6 2,1 2,0
Davanti Wintoura 5,5 (Rossz) 3,4 5,5 3,8 2,2 2,8 1,6 2,0
Hirdetés

A magasabb terheléshez készített furgon-abroncsok ahogyan nyáron, télen is gyengén szerepeltek. Míg a kisautók között három jó abroncsmodellt is találtak a tesztelők, itt egyet sem, a 205/65 R16 C méretben vizsgált 15 gumimodell közül a "tűrhető" minősítést is csupán 3 abroncs, a Continental VanContactWinter, Pirelli Carrier Winter és a Michelin Agilis Alpin érdemelte ki. Az ADAC szakemberei a nyáriakhoz mérten fontos előnynek tartották, hogy a téli abroncsok szerényebb fékutat adtak vizes aszfalton is, hóban jégen pedig nyilván még sokkalta. Ha a havas-jeges, azaz téli jellemzőket nézzük, ott a Michelin a legjobb, ahogyan kopás szempontjából is, összességében azonban a Continental abroncsa lett az első. A táblázatból jól látható, hogy a kisubszoknál még a személyautóknál is kardinálisabb kérdés az abroncsválasztás, hiszen ebben a kategóriában a három tűrhető mellett nyolc abroncs gyenge, négy pedig kifejezetten rossz minősítést szerzett.
ADAC téligumiteszt 2019 - 205/65 R16 C méretben kisbuszok/furgonok számára
ADAC értékelés Szárazon (15%) Vizesen (30%) Hóban (20%) Jégen (10%) Zaj (5%) Fogyasztás (10%) Kopás (10%)
Continental VanContactWinter 3,0 (Tűrhető) 2,3 2,4 2,7 2,8 3,1 2,2 3,0
Pirelli Carrier Winter 3,3 (Tűrhető) 2,4 3,3 2,8 2,7 3,4 1,9 2,5
Michelin Agilis Alpin 3,4 (Tűrhető) 3,4 2,9 2,5 2,4 3,2 2,0 2,0
Vredestein Comtrac 2 Winter 3,7 (Gyenge) 2,9 2,6 3,7 2,5 3,7 2,2 2,5
Goodyear Cargo UltraGrip2 3,9 (Gyenge) 3,9 2,8 3,7 2,5 2,8 2,2 2,5
Falken Eurowinter Van01 4,0 (Gyenge) 3,2 3,3 4,0 2,3 2,6 1,8 2,0
Brdigestone Blizzak W810 4,1 (Gyenge) 4,1 4,0 2,6) 2,8 3,7 2,0 3,0
Kumho PorTran CW51 4,1 (Gyenge) 4,1 3,6 3,0 2,6 3,0 2,0 3,0
Matador MPS 530 Sibir Snow Van 4,1 (Gyenge) 4,1 3,2 2,6 2,8 3,8 2,6 3,0
Uniroyal Snow Max 2 4,2 (Gyenge) 4,2 3,1 2,2 2,8 3,9 2,6 3,0
Yokohama WY01 4,2 (Gyenge) 3,2 4,2 3,0 2,5 2,5 2,0 2,5
Sava Trenta M+S 4,7 (Rossz) 4,1 2,7 4,7 2,8 3,3 2,2 2,5
BF Goodrich Activan Winter 4,9 (Rossz) 3,4 4,9 3,1 2,3 3,3 1,7 2,0
Goodride SW 612 4,9 (Rossz) 3,6 3,1 4,9 2,3 3,4 1,6 3,0
Maxxis Vansmart Snow WL2 5,0 (Rossz) 2,5 2,7 5,0 2,4 2,8 1,9 2,5
Legyen szó prémium kisbuszról vagy melósfurgonról, kár kockáztatni a nem megfelelő abronccsal, hiszen a vizsgáltak mindegyike 73-75 eurós darabáron kapható, a Michelin gumija a németországi árak alapján például nem drágább, mint a sereghajtó Maxxis. A kisautóknál hasonló látható: a harmadik helyezett Pirelli is az olcsóbb modellek közül való, de egyáltalán nem vészes a győztes Dunlop felára sem - legalábbis Németországban. Hazai, saját teszttel és árakkal szokás szerint fogunk jelentkezni, ám ahhoz az időjárás miatt némi türelmet kérünk, addig is nézegethető a tavalyi téligumitesztünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?