Művészi és stílusos a Citroën minijének új különkiadása

Egy francia művésszel társult a Citroën, amiből egy igazán ízléses C1 született

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jean-Charles de Castelbajac divattervező három kedvenc színe díszíti az egyedi Citroën C1-et: a piros a szenvedélyt, a kék a reménységet, a sárga a kisugárzást testesíti meg.

Jean-Charles de Castelbajac-kal már korábban is dolgozott a Citroën, közös munkájuk eddigi két gyümölcse az E-MEHARI Art Car, illetve a C3 JCC+, mindkettő 2018-ban született. Úgy tűnik, mindkét fél elégedett volt a másikkal, így folytatódik a franciák együttműködése, a művész most a legkisebb Citroënt, a C1 városi miniautót vette sajátos kezelésébe. Az eredmény egy egyedi jármű, ami a fiatalos stíluson kívül kategóriájában kifejezetten magas szintűnek számító alapfelszereltséggel is rendelkezik.
Hirdetés
A művész, akinek kabátját Madonna is hordta már, és aki a Benetton csoport művészi vezetője is, gyakran használ élénk, popkulturális színeket, melyek közül kedvencei a piros, kék és sárga, ezekkel a fent említett értékeket képviseli. Ezek az árnyalatok dobják fel a C1 JCC+ kinézetét is, de csak diszkréten: pirosak lettek a külső visszapillantók, kék a felnik központi csavarja, illetve sárga a C-oszlopot díszítő csíkozás. A külső fényezésnek fekete tető, matt fekete sárvédők és új, 15 colos fekete felnik adnak kontrasztot, a karosszéria többi részét pedig ötféle árnyalatra lehet színezni: egy fehér, egy piros, kétféle szürke és egy fekete szín közül lehet választani. A külsőt a Jean-Charles de Castelbajac monogramját viselő matricák teszik még különlegesebbé.
Hirdetés
Az említett logó a beltérben is visszaköszön a fejtámlákon és a szőnyegeken, a különkiadáshoz járó színcsomag pedig tartalmazza még a skarlátpiros műszerfalat, a porcelánfehér szellőzőnyílásokat, illetve a feketén fénylő sebváltót és központi kijelzőt. Mindezeken felül annyi extrával telepakolták az apró Citroënt, amit még egy nagyobb kategóriájú kisautó is megirigyelhetne: elektromosan állítható és fűtött külső tükrök, központi zár és elektromos ablakemelő, állítható magasságú vezetőülés, sötétített oldalablakok és szélvédők, illetve krómozott belső kilincsek. A C1 JCC+ exkluzív tartozéka még az automata klímaberendezés és az automatikusan kapcsoló fényszórók is. A fiatal(os) sofőrök és utasok valószínűleg szívesen látják majd a 7 colos központi érintőképernyőt, ami Android Auto, Apple CarPlay és Mirror Link funkcionalitással is rendelkezik, illetve a tolatókamerát, valamint a visszagurulás-gátlót és opcióként opcióként kulcsnélküli nyitást és indítást is. A pöttöm Citroën könnyű vezethetőséget szavatol, ám Euro 6-os, háromhengeres benzinmotorjának 72 lóereje miatt a teljesítményre sem lehet panasz, persze az ilyen méretű autóktól elvárható keretek között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?