Művészi, vagy nevetséges ez az egyedi Rolls?

Ecsettel estek neki ennek a Rolls-Royce Phantomnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehezen megfejthető, hogy mit is szeretett volna a művész közölni egyik legfrissebb munkájával, de a járókelők megbotránkoztatása mindenképp köztük lehetett.

Hogy lehet még feltűnőbbé tenni egy Rolls-Royce-t, ha a gyári pompa már nem elég? Ess neki magad, annál egyedibb biztosan nem lesz. A fotókon látható művet Abu Dhabiban fotózta egy helyi autókedvelő, aki önmaga is teljesen meglepődött rajta. Az már meg se lep senkit, ha egy teljesen gyári Phanton áll valamelyik szálloda előtt, vélhetően ez fordulhatott meg a művész fejében is. Az autó tulajdonosa egyébként egy ismert amerikai művész, Bradley Theodore, aki saját kezűleg pingálta át a Phantomját.
Hirdetés
Szerencsére, mielőtt nekilátott volna, teljesen lefóliáztatta az autó kék fényezését, így a mű bármikor maradéktalanul eltávolítható. De nézzük a részleteket, mit is sikerült rápingálni! A legtöbb vonás csak az autó meglévő vonalaival játszik, a fantázia jóval kevesebb, mint a klasszikus BMW Art Car koncepciókban. Aztán van rajta még cápakopoltyú is mindkét oldalt, valamint a bal sárvédőn a művész jókora aláírása. Szerencsére a beltérhez nem nyúlt, az ugyanolyan, mint ahogy kigördült a goodwoodi gyártósorról, ahol minden egyes alkatrészét kézzel szerelték össze.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?