Nagyon menő Ford S-MAX a láthatáron

Ford S-MAX Vignale: luxusbusz a családnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Örömhír a Fordot és a luxust egyaránt kedvelőknek: a Mondeo után az S-MAX is kapható lesz Vignale csúcskivitelben.


Még csak tanulmány, ráadásul luxustanulmány, de igen látványos és vonzó az a Ford S-MAX Vignale, ami a milánói divathéten mutatkozik be. A legsportosabb egyterű csúcskivitele az elképzelés szerint a vevők 10-15 százalékát nyerhetné meg magának kívül belül extra megjelenéssel és kialakítással, továbbá kiemelt ügyfélkezeléssel – a dedikált szalonokban lesz, lehet majd egy külön személyes kapcsolattartó, aki csakis a Vignale-tulajdonosokkal törődik. A Vignale Lounge-ban.
Hirdetés


A Vignale tervezőstúdió hírnevét öregbítő elegáns extra megjelenés króm/feketekróm hűtőrácsot, kontúros ablakkeretet, alubetéteket, 21 colos könnyűfém kereket, Milano Giorgio szürkemetál fényezést jelent. Az utastérben egyedi varrású puha bőrfelületek és hatszögminták borítanak mindent, az ülések emelt oldaltartású sportosak. A műszerfal is spéci csupa-csupa monitorral, hátul meg dokkoló fogadja a tableteket.

Noha még nem tudni, hogy az új Mondeo és az S-MAX mikor jön, a Mondeo Vignale szériagyártását jövő év elejére, az S-Max Vignale bevezetését 2015 őszére várhatjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?