Nagyon tanulmánynak mondták, de mégis megvalósulhat

Állítólag 3 év múlva jön a Lexus LF-1 luxus crossover szériaváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Januárban ismerhettük meg a Lexus LF-1, luxus crossover, vagy talán inkább SUV tanulmányt, amiből a legfrissebb infók szerint 3 év múlva szériamodell is lehet.


Még a tanulmányautók között is futurisztikusnak számít a januárban debütált, majd a Genfi Autószalonon is kiállított Lexus LF-1, ami extravagáns külsejével és az utasok teljes körű kiszolgálásával, meg persze azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bármilyen, hibrid, üzemanyagcellás, vagy tisztán elektromos hajtáslánc fogadására is képessé tették. A Lexus iránymutató tanulmányként aposztrofálta, ám a legfrissebb - japán eredetű - információk szerint 3 év múlva az LF-1 alapján szériagyártású modell érkezhet.
Hirdetés

A japán Mag-X folyóirat beszámolója szerint a fényszórók hajszálvékony LED-csíkját a jogszabályi előírásokhoz igazítva, a jelenlegi legmodernebb diódás világítótestekkel, az idomok némi egyszerűsítésével és persze szigorúan aerodinamikai formázásával várható a több mint 5 méter hosszú luxus SUV, 2021-re már gyártásból is. A hajtás vélhetően alapból hátsó lesz, de az összkerékhajtás lehetősége természetesen nem zárható ki, a motorok alighanem az LS limuzinból, illetve az LC kupéból jönnek majd, azaz 3,5 literes, V6-os benzinesen alapuló hibrid, meg persze ikerturbós mindenképp várható, de a japán lapban megjelent kép szerint emeletes kipufogópár elrendezésével az F sportautó-család jellegzetességét is magán hordozza a LF-1. Lehet, hogy a márka még csak rebesgetett, 600 lóerősnek ígért, 4,0 literes, 600 lóerős turbómotorját is megkapja majd a csúcs SUV?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?