Nagyot csökken a gázolaj, kevesebbet a benzin ára

Ismét apadnak az üzemanyagárak, leginkább a dízel esetén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik az üzemanyagárak apadása, ezúttal - hetek óta első ízben - a dízelt tankolók örülhetnek jobban.

Csaknem két hete kezdődött, s folytatódik az üzemanyagárak apadása. Szerdán újabb 3 forinttal csökkenti a benzin és 7-tel a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. Az újabb ármérsékléssel a 95-ös árának két hét alatti apadása a hét derekától már 24 forintnyi lesz, a dízel esetében pedig az ezúttal fokozott árapasztás ellenére is 13 forintos csupán a mínusz. A most a benzinnél 409, a gázolajnál 430 forintos töltőállomási átlagárak szerdától 406, illetve 423 forintra csökkennek.
Az árváltozás hátterében - tegnapi cikkünkben részletesebben is olvashatóan - a világpiaci árak alakulása, illetve a forint árfolyamának erősödése is említhető. Mivel február elejétől a MOL heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, szerdán újabb változást is bejelenthet majd az olajtársaság.
Hirdetés
Mivel az egyes töltőállomások között jelentős, akár literenkénti 20-30 forintos áreltérések is adódhatnak, a 95-ös szerdától az olcsóbb helyeken akár a bűvös 400 forintos ár alatt is elcsíphető lehet majd, míg a gázolaj egykori, tavaly január közepén adódott rekordáráért is kínálkozhat a drágább helyeken. Aki tehát olcsón kíván tankolni, az ne csak arra figyeljen, hogy szerda után töltse meg autóját, hanem arra is, hogy azt kedvező árakat író kúton tegye.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?