Nagyot karmol! – Itt az új Ranger Raptor

Bemutatta a Ford az új Ranger legmenőbb változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már három tagú a Raptor család, hiszen az F-150 mellett a Ranger és a Bronco is rendelhető kőkemény offroader változatban, de Európában csak a Ranger lesz sűrűbben látott jelenség.

Szokás szerint az új Raptor vonalait is a Baja versenyautók ihlették, elődjéhez hasonlóan megemelték a hasmagasságát, szélesebb kerékjárati íveket kapott, amelyek alatt 17 colos könnyűfém felnik forognak, rajtuk a 32 colos terepgumikkal. Emellett nem maradtak le az egyedi lökhárítók, a Ford feliratos hűtőmaszk, a masszív fellépők, a Raptor matricák, illetve a motorháztető szellőzőnyílásai sem. Mindezektől a módosításoktól egy kigyúrt Rangernek néz ki a Raptor, és már az első pillanatban látszik, hogy kemény terepen is boldogul. Bent is különlegesebbre faragták a modellt, az első üléseket például a vadászrepülőgépek pilótaülései ihlették. A gyári skiccek alapján persze mi más, mint az F-22 Raptor. Továbbá vörös cérnával varrt bőrfelületek, fűthető bőrkormány (természetesen Raptor feliratos küllővel), illetve 10 hangszórós B&O hangrendszer fűszerezi az utasteret. A vezető előtt 12,4 colos digitális műszeregység kapott helyet, a középkonzolon pedig 12 colos érintőképernyőről vezérelhető az infotainment.
Hirdetés
Orrában bizonyos piacokon megmarad az eddigi kétliteres, biturbós dízel, ám megjelenik a kínálatban egy V6-os, háromliteres benzines is. Ez 288 lóerővel és 491 Nm forgatónyomatékkal szolgálja majd a terepezést. Az erőt 10 fokozatú automata sebességváltó továbbítja mind a négy kerék felé, de akár teljesen hátra is küldhető a nyomaték, természetesen az elektronikusan vezérelt differenciálzárak sem hiányoznak a Raptorból. Ahogy az üzemmódválasztó sem, amellyel 7 különböző beállítás közül lehet választani. A terepképességek javítása érdekében megerősített alvázat kap az autó, a lengéscsillapítók a Foxtól érkeznek, a rugóutat pedig 290 mm-re növelték elöl, míg hátul 250 mm-re nőtt. Szerencsére már nem kell sokat várni az új Raptorra, hiszen 2022 nyarán már a márkakereskedésekben is találkozhatunk vele.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?