Nagypofájú az Audi? Nem! Chevy Captiva teszt

Chevrolet Captiva 2.2 D LTZ teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Chevrolet Captiva 2.2 D LTZ AWD Aut. orrán akkora maszk díszeleg a hűtő előtt, hogy az Audinál belesápadnak a látványába, pedig a single frame hűtőrácsok sem éppen a szerénység jelképei.


A Chevrolet Captiva nem ismeretlen számunkra, hiszen korábban már próbáltunk egy jól felszerelt változatot, amit nem igazán szerettünk meg. Magas zajszintjével és fogyasztásával, billegős futóművével, valamint túlszervózott kormányával elérte, hogy senki nem kapkodott a slusszkulcsáért a szerkesztőségben, aztán a korszerűsített modell téli menetpróbáján úgy tűnt, helyére kerültek a dolgok. Most, a hosszabb tesztünk során azonban megint nem tudjuk, voltaképpen hányadán is állunk ezzel a típussal, bár rögtön hozzátesszük, az egyik méregfogat sikerült kihúzniuk a tervezőknek.

Nagypofájú. Hatásvadász címnek ennél jobbat keresve sem lehetne találni egy, az új Captiváról szóló cikkhez, mert a Chevynél akkora hűtőmaszkot aggattak a frontrészre, hogy az Audinál azóta nem mernek egymás szemébe nézni a single frame tervezői. Szépségről beszélni persze szubjektív dolog, mert kinek a pap, kinek a papné, de az biztos, hogy a Captivát úgy megbámulják az utcán, mintha csokornyakkendő helyett tényleg négy karika lenne az elején. Kvázi túlzás nélkül kimondható, amit akartak, azt elérték vele, a feltűnés garantált. Az összhatást tekintve sincsenek nagyobb baklövések, az LTZ csúcsmodellhez alapáron járnak a 19 colos könnyűfém felnik, nem csak praktikus, de divatos az alul körbefutó műanyag burkolat a karosszérián, a tükrökben villan az index, hátul sötétítés véd a kíváncsi szempárok tekintetétől, egyedül a hátfal sikeredett kissé sematikusra, az új lámpák ellenére. Ami furcsaság, hogy a fényszórók látszatra xenon világítást sejtetnek, aztán a kormánytól balra ott a tekerőgomb, amivel a fénycsóva magassága állítható – bizony, csak projektoros a technika, de ami igazán meglepő, hogy xenon felárért sincs.

A kijelző környékén átalakított középkonzol jóformán a belsőtér egyetlen szóra érdemes formai változása, és a Chevrolet Captiva maradt, ami volt, azaz tágas, a lehetőségekhez mérten használható megoldásokat felvonultató, ám utasterének látványával érzelmeket nem ébresztő szabadidőjármű. Férőhelyben semmilyen irányban nincs hiány, a középső sornál is állítható a háttámlák dőlése, és mivel az LTZ szinten alapáras a hét ülés, a csomagtartó padlójából egyszerű mozdulattal két teljes értékű, fejtámlás szék varázsolható elő. Kipróbáltuk, egész jól el lehet férni leghátul, jobbról és balról a kerékdobok adják a könyöklőt, és még pohártartó lyukra is futotta. A beszállás a középső ülések felbillentése után lehetséges, persze, teljes létszámmal a csomagtartó eredetileg sem óriási, 447 literes kapacitása drasztikusan lecsökken – aki bátor, a defektjavító szett száműzésével nyerhet még néhány litert. Az anyagok és a kivitelezés minősége nem rossz, de a prémiumos kidolgozástól messze van a Captiva, például az LTZ-hez széria bőrkárpit sem lendít rajta sokat, mert az anyag egyáltalán nem olyan, mint az igazi luxusautókban.

Az LTZ stafírung gyakorlatilag kompletten nyújtja mindazt, ami a Captiva esetében elérhető, az opciós listán összesen két tétel „sorakozik”, konkrétan a 180 ezer forintos, elektromosan mozgatható napfénytető, valamint a navigációt tolatókamerával kombináló egység – ez utóbbi 300 ezer forintot kóstál. Számolni így nem nehéz, az alapár 9 870 000 forintjához cirka félmillió csapódik hozzá, és 10 350 000 forinttal egy dögös külsejű, papíron bivalyerős, nyomatékos, kedvező fogyasztású, automataváltójának köszönhetően fokozottan kényelemes, elektronikusan vezérelt összkerékhajtásával pedig könnyebb tereppel is megbirkózó SUV állítható a garázsba. Vagy mégsem?

Azt nem mondanánk, hogy ehetetlenül rossz töltelék került a palacsintába, de azt igen, hogy a fogyasztáson, a menettulajdonságokon nem érezni átütő erővel a modernizálás jótékony hatását, és őszintén szólva, az új, 2,2 literes dízelmotor miatt sem gyújtottunk örömtüzeket. Erősnek erős a gép, 184 lóerővel és 400 Nm forgatónyomatékkal már lehet valamit kezdeni, de a cirka 4,7 méter hosszú Captiva üresen is közel két tonnát nyom, ez a dízelmasina pedig 2000 1/min fordulat alatt tetszhalott. Mondjuk, a hatgangos (kézzel is kapcsolható) automataváltó eleve öregurasra veszi a figurát, a fokozatok között finoman, rángatás nélkül barangol, viszont ECO üzemmódban hajlamos okoskodni – például 50 km/órás tempónál simán toltunk kézzel egy negyediket, mert az agytröszt végig harmadikban, 2000 1/min fölött szerette volna túráztatni az erőforrást. Egyébként ECO ide vagy oda, a fogyasztással elszálltunk, a városi 10 liter helyett inkább 12-13 liter fogyott száz kilométerenként, és meglepetésre városon kívül, egyenletes haladással sem apadt a várt mértékben az étvágy. Tartós 130 km/órás autópályázással 12 liter gázolajat kortyol a Captiva, mondjuk ez a tetemes önsúly és a nagy homlokfelület figyelembevételével azért nem katasztrofális, de nem is dicsekedésre okot adó érték – már csak azért sem, mert az ötajtós Chevrolet Cruze horvátországi bemutatójáról hazafelé jövet az automata Orlando 2.0 D beérte 7,3 literrel.

Sajnos, a vezetés élménye sem pipálható ki. A szokásosnál nagyobb átmérőjű volánnal túl könnyed a „szervóval átitatott” kormányzás, kanyarban érezhetően billegős a felépítmény – nem annyira, mint korábban, de a Captiva a keményebbre hangolt felfüggesztéssel sem tartja magát kellően feszesen. Az úthibákról viszont gazdagon informál, különösen az LTZ 19 colos papucsaival, a keresztbordákon kellemetlenül dobja át magát. Örömteli azonban az utastér csendessége, a dízelmotor csak hidegen krákog, bemelegedve már nem tolakodó a zaj, és autópályán is legfeljebb csak a visszapillantó tükrök felől hallható menetszél-surrogás említhető. A 4x4 hajtás nem állandó, alaphelyzetben az első tengelyre jut a nyomaték, és a hátsó kerekek csak szükség esetén kapcsolódnak be a hajtásba. Ezzel tehát nem igazi terepjáró bajnok a Captiva, de ráadásként említhető, hogy az elindulássegítő (HSA), valamint a lejtmenetvezérlő (HDC) elektronika a felszerelés része - a célközönségnek pedig ez így bőven megteszi.

A legerősebb dízellel szerelt Chevrolet Captiva LTZ elsősorban azokat célozza meg, akiknek fontos a hét személy szállításának a lehetősége összkerékhajtással párosítva, elvárják a gazdag alapfelszerelést, és nem utolsósorban számít az autó attraktív külseje is. A Chevy összességében nem rossz ajánlat ebben a már vastag tárcát igénylő tízmilliós ársávban, de konkurensekből nincs hiány. Házon belül az Opel Antara ugyan nem kapható hét üléssel, de a közös fejlesztésű Mitsubishi Outlander, Peugeot 4007 és Citroën C-Crosser trióból már összekonfigurálható egy-egy szerényebb teljesítményű kihívó, nem is beszélve az otthonról, Dél-Koreából támadó, ráadásul még erősebb (197 LE) dízelmotorral villantó Kia Sorentóról és a Hyundai Santa Fe modelljéről.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2231 cm3
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 3800 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,1 s
Végsebesség:
191 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4673 mm
Szélesség:
1849 mm
Magasság:
1756 mm
Saját tömeg:
1978 kg
Össztömeg:
2538 kg
Tengelytáv:
2707 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
447 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1485 mm
Belmagasság elöl:
915-975 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
270 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1340 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
450-960 mm
Csomagtér hossza:
1030 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1830 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
2231 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
tiptronic - 6 fokozatú
Nyomaték:
400 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 3800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
191 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,1 s
CO2-kibocsátás:
203 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
11,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
72 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?