Nálunk elmaradhat az üzemanyagárak csökkenése

Hiába lett olcsóbb a benzin világszerte, nálunk nem várható árcsökkenés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a világpiaci árak estek a héten, itthon a forint gyengülése miatt nincs sok esély a töltőállomási árak mérséklődésére.

Miután az elmúlt hetekben jelentős mértékben kúsztak lefelé az üzemanyagárak, a mostani hét már szerény mértékű drágulást hozott, de azt is csak a gázolaj esetén. A dízel átlagos literára szerdán 2 forinttal emelkedett, s lett literenkénti 409 forint, míg a 95-ös jellemzően még mindig 390 forintért kapható. Kedvezően alakultak a héten a nemzetközi árak is: esett a kőolajé, s a finomított termékeké, így a benziné (2,2 százalékkal) és a gázolajé is (3,3 százalékkal) - dollárban.
Hirdetés

Itthon mégsem várhatunk árapadást, ugyanis a forint-dollár árfolyam 2,5 százalékkal romlott, így a benzinnél számunkra nem is áresés, hanem 0,3 százalékos drágulás látható. A gázolajnál fizetőeszközünkben megmaradó 0,8 százalékos javulás legfeljebb arra lehet elegendő, hogy a MOL visszahozza, az egy héttel ezelőtti árakat, magyarán egy 2 forintos árkorrekció, ezúttal lefelé ismét előfordulhat. Több nem, és az is sanszos, még sanszosabb, hogy a következő hét első felében nem változnak az üzemanyagárak. Döntés a MOL által szokás szerint hétfőn várható, az árak szerdán változhatnak, ugyanakkor pedig újabb, péntektől hatályos korrekcióról dönthet az üzemanyag-forgalmazó, ha addig komoly változások jönnének.
Az esetleges kétforintos korrekció természetesen nagyon kevéssé meghatározó. Nem csak azért, mert a literenkénti ár 0,5 százalékát sem teszi ki, hanem azért is, mert a töltőállomások között 20-30 forintos eltérések is tapasztalhatók, így a heti mozgások követésénél fontosabb, hogy tankoláshoz kedvező díjszabású kutat válasszunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?