Naná, hogy egy SUV az Audi első dedikált villanyautója

A Tesla Model X ellen indul az Audi e-tron

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Egyesült Államok debütált, de európai konkurenseit is "megeheti" az Audi csakis elektromosként készülő SUV-ja, az e-tron.


Létezett már teljesen elektromos Audi, az R8 e-tron, ám az Audi most az elektromobilitás, azaz villanyautóinak új korszakát ígéri az e-tron debütálásával. Egy olyan SUV, ami csakis elektromos hajtással lesz elérhető. Tengelyenként egy-egy villanymotorral, 408 lóerő összteljesítménnyel és 664 Nm nyomatékkal, 5,5 másodperces 60 mérföld/órára, azaz 96 km/órára gyorsulással és a 95 kWh-ás akkumulátorával WLTP szabvány szerint is 400 kilométer feletti hatótávval. Akkumulátora érdemel még néhány szót: a 700 kilogrammos egységben 96 modulban 4323 cellát helyeztek el, ami pedig még fontosabb, 150 kW-os DC (egyenáramú) villámtöltést is fogad, így hatalmas kapacitása ellenére is fél óra alatt 50%-osra tölthető.
Hirdetés

Az Audi persze jól tudja, hogy akkor lehet sikeres az e-tron, ha ehhez megfelelő töltési lehetőséget is kínálnak, így azt ígérik, hogy az Egyesült Államokban már jövő év végére 484 nagy teljesítményű (150-300 kW-os) töltőállomást telepítenek az Electrify America segítségével, az európai ügyfelek számára pedig azt ígérik, hogy az EU 220 (tehát vélhetően az összes komolyabb) szolgáltatójánál, összesen 72 ezer töltőponton lehet majd fizetni a töltésért a myAudi szolgáltatáson keresztül.
A 4,9 méter hosszú, 1,94 széles, 1,61 magas, 2928 mm tengelytávolságú e-tron a Porsche PPE (Premium Platform Electric) platformjára épül, de 2025-re az Audi már az MEB bevetésével is ígéri több mint 10 teljesen elektromos autóját. A 600-1725 literes csomagterű e-tron alighanem a csúcs lesz, a márkától elsőként digitális, kamerákkal megoldott visszapillantókkal, 7,6 centis tartományban változtatható hasmagasságú légrugózással, az első és a hátsó tengely között 51:49 arányú tömegelosztással. Erőből viszont hátra juthat több, az ottani villanymotor maximális teljesítménye 224, az elsőé 184 lóerő, a maximális nyomatékok 314, illetve 355 Nm.
Az e-tronnak nem csak az üzemét, gyártását is emissziómentesnek ígéri az Audi, a brüsszeli gyárban készülő villanyautó első példányainak leszállítását már idén decemberre mondják, németországi alapára 79 900 euró, amivel természetesen nem csak a Tesla Model X, hanem a Jaguar I-Pace és a Mercedes-Benz EQC konkurense is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?