NASCAR: egy autómárkával kevesebb

Kiszáll a Dodge a NASCAR-ból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs kivel együttműködnie, így az év végén faképnél hagyja a Dodge az amerikai NASCAR-versenysorozatot. Marad a Chevrolet, a Ford és a Toyota.

Állítólag nem anyagi okokkal magyarázható, hogy a Dodge a szezon végén kiszáll a tengerentúli autóversenyzés egyik bástyájának tekinthető NASCAR-sorozatból. Bár 2013-as autójának dizájnját nem is olyan rég még lelkesen mutogatta, a lavinát még a fejlesztő-építő Penske Racingnek a márciusi Fordhoz (vissza)igazolása indíthatta el. Volt szó arról, hogy legalább motorszinten partnere marad a Dodge-nak a Penske, ám ezt is megtorpedózták. Ralph Gilles, az SRT (a márka utcai sport- és versenyrészlegének) vezetője szerint a keserű döntés csak a minap született meg, miután látták, hogy nem tud összeállni a céljaik eléréséhez szükséges technika. A Dodge egyszer, 1977-ben már hátat fordított a jövőre így Chevrolet, Ford és Toyota autókból álló NASCAR-nak, hogy aztán 2001-től ismét szerencsét próbáljon. A másik három alakulat 2013-as gépeit egyébként javában tesztelik Martinsville oválpályáján.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?