Ne felejts el új éves autópálya-matricát venni a hónap végéig!

El ne felejtsd! Január végén járnak le az éves autópálya-matricák.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több tízezer forintos bírságra számíthat, aki nem cseréli újra az éves autópálya-matricáját.


E hét csütörtökig, tehát január 31-ig, maradt idő, hogy megvegyük az új éves autópálya-matricákat. 2008 óta az autópálya-matricák csak elektronikus formában vásárolhatók meg, vásárláskor a tulajdonos az autója rendszámát regisztrálja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) digitális rendszerébe. Amikor az autó felhajt egy fizetős útszakaszra, a bejáratnál elhelyezett kamerák ellenőrzik, szerepel-e a rendszáma a matricavásárlók adatbázisában. Amennyiben nem, a NÚSZ a tulajdonost bírsággal sújtja. Ez egy D1-es kategóriás személyautó esetében 14 875 forint, ez azonban folyamatosan növekszik, ha nem fizetik be. 60 nap elteltével már mintegy 60 000 forintos pótdíjat kell fizetni.

Szerencsére a bírságot nem szabják ki azonnal, amint felhajtunk egy fizetős autószakaszra, ugyanis a felhajtás után még 60 percig megvehető az érvényes matrica, elkerülve ezzel a büntetést. Ilyen esetben a legkönnyebb mobiltelefonon, az interneten az autopalyamatrica.hu portálon megvásárolni. Bár jegyezzük meg, az országba autópályán belépve ezt csakis az első pihenőhelynél ajánlott elvégezni, s autópályán egy óra alatt jellemzően egyéb árusítóhelyet, benzinkutat is találunk. Vészhelyzeten kívül viszont mindenképp érdemes az online vásárlást választatni, hiszen kényelmesebb és biztonságosabb, ugyanis a rendszámot a tulajdonos maga írhatja be egy ügyintéző helyett, így kisebb a veszélye, hogy rossz rendszám kerül be az adatbázisba. A vásárló emellett emailben igazolást is kap a matrica megvásárlásáról, amellyel hitelesen igazolhatja a szabályos úthasználatot, azon kívül későbbi esetleges matrica-módosítás is egyszerűbb így.
Hirdetés

Az éves matricák közül két típus áll az autósok rendelkezésére: a megyén belüli úthasználatra feljogosító megyei matrica 5000 forintba kerül, míg az országos matrica 42 980 forintba kerül. Utóbbival az ország összes fizetős útszakaszán használható jövő január végéig az autó. Annak, aki rendszeresen utazik az ország különböző szegleteibe, érdemesebb lehet több megyei matrica helyett éves matricát választania. Idén néhány módosításra is érdemes odafigyelni. Két új útszakasz vált díjkötelessé: az M35 autópálya (481. sz. főút - Berettyóújfalu közötti 18,7 km-es szakasz) és az M4 autópálya (Berettyóújfalu - 47. sz. főút, 3,7 km).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?