Ne törd össze az autódat, nem lesz olcsó a javítás!

Sufniműhely vs márkaszerviz - melyiket válasszuk, ha sérült az autó?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itt egy alig sérült, teljesen mozgásképes Ford Focus. Ugye nem lesz drága a javítása? De, az lesz. Mutatom, hogy miért!


Immár több mint két éve fut a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció által indított, a hivatalos márkaszervizeket összesítő és kereshetővé tevő ertunkhozza.hu[/url] weboldal, melynek üzenete, hogy érdemesebb a számlát nem adó szürkegazdaságbeli sufniműhelyek helyett a márkaszervizeket választani. Nem csak kötelező karbantartás, hanem karosszériajavítás esetén is.
Hirdetés

De miért is? Hiszen a karosszériajavítás szinte minden autónál alapvetően azonos. Kalapács, gitt, meg néhány egyéb általános célszerszám szükséges csak hozzá - vélekedhetnek sokan. Nos, elmélkedés helyett inkább egy konkrét autó javítását követhettem végig. Egy Ford Focusra esett a választás az alapján, hogy viszonylag az irodánkhoz közeli műhelybe kívántam látogatni (mivel számos alkalommal fel kellett keressem), s azt is kértem, hogy lehetőleg ne egy prémiumautót mutassanak, hogy azt miként javítják, miként lesz a számla egy átlagos használt autó értékével vetekvő összegű. Aztán hamarost jött is a hívás, hogy a Váci úti Autó Forthoz beesett egy látványos sérüléssel rendelkező Focus.
Szépen össze is jöttünk, az MGE "píárosa", a szerviz vezetője és én együttesen kerek szemekkel néztünk Thész Tibor karosszéria munkafelvevőre, amikor mutatta a hátsó ajtajánál meggyűrt, némi vetemedést még a sárvédő kerékjárati ívénél mutató Focus II-re. Oké, az ajtó józan javítással mindenképp cserés, azt a kerékjárati ívet viszont csak ki lehet egyengetni - gondolná a mezei szemlélő. Tibor azonban öreg motoros, nem véletlenül rendelkezik a legtöbb biztosítónál kárbecslői jogosultsággal. Utóbbi kapcsán maga készíti el a dokumentáláshoz szükséges fotókat, tudja, hogy miként lesz szakszerűen és a biztosító számára is elfogadhatóan javítható az autó. Itt nem kérdés, hogy cserés az ajtó, nem csak egy horpadás, hanem komolyabb gyűrődés van rajta. A kerékjárati ívvel pedig nem az a gond, hogy kívülről egy kicsit csálé, hanem az, hogy belülről is gyűrődött, ott is megtört a gyári üregvédelem. Ha ezt csak kívülről állítják helyre - a sufnis szakik kedvenc eszközével, a gittel, akkor nem csak az lesz a gond, hogy az, illetve azon a festék töredezhet, hanem akár már jövő ilyenkorra heveny rozsdásodás alakulhat ki belülről.
Nem csak az ajtót, a sárvédőt is cserélni kell. Azt pedig a küszöbnél, illetve a hátsó oldalablaknál vágva lehet kivenni, illetve berakni. A Focus jobb hátsó sarkát le kell bontani, az üveget ki kell vágni, szét kell flexelni a lemezeket, lefúrni a ponthegesztéseket, majd az új, a kivágottakkal azonosan méretre vágott elemeket fel kell hegeszteni. Nagy vonalakban lépkedve mindezek után jöhet a fényezés előkészítése. Csiszolás, filler alapozó felfújása, újabb csiszolás, alapozás, hőkamrás fényezés, utána pedig már csak vissza kell rakni a lebontott elemeket, fel kell építeni az autót a pőre lemeztől az utolsó kárpitdarabig, vissza kell ragasztani az oldalüveget, össze kell rakni az új ajtót a régi zárral, kilinccsel, ablakemelővel, minden kárpitelemmel. Itt egyébként új külső kilincs is kellett, az is sérült ugyanis, takarókupakjával együtt. Összességében tucatnyi alkatrész kellett az első pillantásra csak egy új ajtót igénylő javításhoz.
És itt jön be a márkaszerviz egyik óriási előnye. Tudják, hogy a javításhoz mire van szükség, pillanatok alatt el is érik az alkatrészeket. Ami nincs itthon, az a rendelést követő második munkanapra a németországi központi raktárból is hazaér, de azért egy Focushoz jellemzően itthon is megvannak a kurrens alkatrészek - főként az Autó Fortnál, amely alkatrész-nagykereskedő is. Így például ajtó és hátsó sárvédő is volt delikvensünkhöz, pedig utóbbi azért nem egy aprócska elem. Tudja a szerviz azt is, hogy az egyes paneleket pontosan miként kell lebontani, visszarakni. Nem kell a szerelőknek azon agyalniuk, hogy melyik patentet miként tudják oldani. Ha esetleg olyan autót szerelnek, amivel még nem találkoztak (a Focus II nyilván nem ilyen), akkor a teljes gyári adatbázis rendelkezésükre áll - részletes ábrákkal és leírásokkal.
A kuncsaftnak ebből annyi a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban a márkaszerviz fogja megjavítani autóját. Ez a Focus például a leadás/kárfelvétel utáni hatodik munkanapra elkészült (a hetediken mindenki megpihenhetett...), ami az összes lépés végiggondolásával, alkatrészrendeléssel, beérkezéssel, előkészítéssel és szereléssel, fényezéssel, ablakragasztással és annak száradási idejével, polírozással és mosással, takarítással együtt bizony nem rossz. Persze meg lehetett volna csinálni gyorsabban, kevesebb lépéssel, végeredményben közel ilyen látványt adóan is. Viszont azzal sanszosan záros időn belül gond adódna. Rozsdásodás esetén ki tudja, hogy utolérhető lenne-e egyáltalán később a kókányolást végző "mester", tenne-e bármit karjainak széttárásán túl. Itt viszont van garancia. Az elvégzett munkára is, s mivel a javítás gyári technológiával történt, a 12 éves átrozsdásodás elleni jótállás sem sérült. Munkafelvevőnk persze kicsit maguk ellen is beszélve, de teljes őszinteséggel megjegyzi, hogy amikor majd rozsdásodni fog az autó, akkor sanszosan a javított ponton fog elsőként. A hegesztéssel gyengül, vékonyodik a lemez, ne áltassuk magunkat, hogy a gyárival azonos minőséget kapnánk. Hiába van újbóli üregvédelem, a gyári fürdő nem ismételhető meg. Valójában nem is maguk ellen beszél, hanem becsületüket óvja: csodát tenni a szakszerviz sem tud. Autót törni nem szerencsés. Azért sem, mert ennek a nem is túl vészes kárnak a javítási költsége is 734 553 forint volt. Igaz, céges autó, így a javítás „féláfás” (az áfa-körbe tartozó cégek visszaigényelhetik a személygépjárművek javítására és karbantartására fizetett költség áfa-tartalmának 50 százalékát), az önrész is ennek megfelelően alig több mint 50 ezer forint (az 50 ezer Ft/10%-os önrésszel).
Aki a javítás költségét sokkalja, az egy dolgot tehet (ha ilyen, kvázi újszerű autóval kíván közlekedni), megkötheti a most is hasznosnak bizonyult cascót, hogy kár esetén csak az önrészt kelljen fizetnie. Vagy persze kereshet olcsóbb javítót is. Szinte biztos, hogy lassabb kiszolgálást, s nem feltétlen gyári minőséget fog kapni. Javítás után nem a gyári paramétereit tudó autót fog visszakapni. Megvan a sztori, hogy a Volkswagen töréstesztet is csináltatott a gyári előírás szerint és a spórolósabban, de szintén nem olcsón javított autókkal? Tanulságos volt az is, de bizony ezen kár végigkövetése is. A korrekt javítás sok lépésből áll, magas anyagköltségű, s technikából, felszerelésből, tudásból sem szerény szükséges hozzá. Ha biztonságosan kívánunk autózni, akkor kár esetén mindezt meg kell fizetni (vagy meg kell fizettetni a biztosítóval), ellenkező esetben a négykerekű közlekedés rizikósabb formáját fogjuk (akarva-akaratlanul) választani. A döntés mindenkinek saját felelőssége, lelkiismerete. Én fizetek cascót, persze ne legyen szükség rá. Alább pedig még néhány kép, hogy a javított példány miként lett ismét korrekt autó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Tisztelt Révész László!

    Lehet hogy okafogyott már a válaszom, de elnézését kérem, hogy csak most teszem meg.
    Elismerésem, hogy nem tanulta ezt a szakmát, mégis ilyen lelkiismeretesen “űzi”. 🙂 Lehet, hogy Ön szebben / jobban lecserélte volna azt a hátsó sárvédőt, mint a kókler csapat. Sajnos teljesen egyértelmű, hogy a cikk elfogult, látható, hogy a profit volt szem előtt tartva, nem pedig a rozsdagarancia – néha rosszabb egy márkaszerviz, mint egy sufni, ez mindig(!) attól függ, hogy kik a munkavállalók a cégnél.

    Szakmailag, ha megenged egy megjegyzést, akkor én annyira nem rajongok a cink spray-ért, mert, ha megfigyeli, száradás után körömmel nagyon könnyen lekaparható. A legjobb az epoxy alapozó, próbálja meg ezt használni, meglátja, hogy ez sokkal ellenállóbb, az oxigéntől jelenleg ez zárja el legjobban a vasat! Továbbá kiválthatja vele a budaprimert is, teljesen felesleges – egy próbát megér. 🙂 RETECH cégnél kapható.

    Üdvözlettel:
    Kiss Sándor

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Mátyás!

    Engedje meg, hogy így 2 év távlatából ismét írjak Önnek.

    Kihasználtam a weboldal adta lehetőséget és feltöltöttem egy galériát, melyben szintén egy Ford hátsó sárvédő javítása van végig “dokumentálva”. Önnel ellentétben én szerencsés(ebb) helyzetben voltam a képek készítésekor, ugyanis végig ott lehettem minden mozzanatnál. 🙂 Viccet félretéve, persze én követtem el a “szabdalást”, de remélem, aki megnézi ezt a galériát, érezni fogja az Autó Fort-os “javítás” és az általam végzett sárvédő csere közötti különbséget, természetesen az enyém javára. 🙂 Igyekeztem láthatóvá tenni azokat a dolgokat amiket évekkel ezelőtt hiányoltam, tehát nem a levegőbe beszéltem, nálam volt ponthegesztés, Galva spray-s kezelés, tömítés, stb. Minden ami kell és elvárt.

    Ha érdekli, akkor a javítás márkaszervizben készült, de mint korábban is írtam, nem ez számít, hanem az, hogy kik dolgoznak ott, tehát sufniban is készülhetett volna! 🙂

    Üdvözlettel:
    Kiss Sándor

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Mátyás,

    köszönöm a visszacsatolást. Nem értjük egymást.
    1. Biztosítás mellett (nem csak saját zsebből) sem engedném ezt az elképesztő károkozást az autómban.
    2. Nem erről szólt a cikk. A címe sem. Ha arról, amit most válaszolt, akar cikket írni, így kell kezdeni:
    Cím: “Ha azt akarod, hogy megmaradjon a gyári garanciád, bár elképesztően sokba kerül és tönkre teszik a kocsidat, sajnos márkaszervízben kell javítatnod”
    3. Az egyébként ma már jó minőségű korrozióvédelem miatt általában kisebb problémát fog jelenteni a garancia elvesztése, mint a rombolás hatása, aminek a következményei (nyikorgó karosszéria, tömitetlenség, stb.) már soha nem orvosolhatók.
    Szakmai becsülettel ebből a megközelítésből kell a témát megközelíteni. Hogy miért? Mert ez az igazság.

    V.G.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy untattam Önöket. Elolvastam a cikket, felment az agyvizem és írtam. Utólag láttam, hogy számtalan kommentár már leírta mindazt, amit én is. Viszont ezek után én is csatlakozom az előttem szólókhoz:
    Kedves Katona Úr,
    annyi pénzt azért csak nem tudtak fizetni a Ford Fort-osok, meg a Gépjárműkereskedők Szövetsége, hogy megérje,ilyen diletáns cikkel lejáratni magát?
    Egyébként ez még öngól is, mert valóban, aki a képeket látja, hogy mit tettek (valaki találóan azt írta, kettévágták) a jobb sorsra érdemes Focust, az még a környékét is kerülni fogja a márkaszervízeknek. Tehát csak gratulálni tudok, a cikk épp az ellenkezőjét éri el, mint ami az Önök szándéka volt.
    V.G.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Gábor,

    Engedjen meg egy észrevételt: saját zsebből nyilván sokan keresnének alternatív megoldást. Viszont ha egy flottás autónál, amilyen ez is volt, van biztosítás, a gyári garancia megtartása a márkaszervizes javítást írja elő, akkor nincs más megoldás, mint ennek a választása. Tegyük hozzá, hogy a munka 6 munkanap alatt elkészült, a szerviz mindent intézett.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Idáig nagy érdeklődéssel olvastam Katona úr cikkeit, feltétlenül bízva értékitéletében. Ez a márkaszervízek/biztosítók lobbystájaként írt cikk azonban nem maradhat kommentár nélkül. A 750.000,- Ft-os lehúzást még casco mellett sem vállaltam volna be, mert a hátsó sárvédő lebontása és az üveg kivétele egyáltalán nem áll arányban a kis horpadással. Az indoklás, miszerint az üregvédelem sérült, műszakilag nem indokolja az autó ilyen mértékű szétbombázását. Az üregvédelmet azon a helyen egy kis lyukon keresztül is pótolni lehet, akár az üreg teljes kifújásával is, majd egy kis műanyag dugóval történő lezárással. Viszont kíváncsi lennék, hogy a hegesztéseknél ugyanezt hogyan lehetne utólag megoldani. Elárulom, hogy sehogy. A rohadás sokkal hamarabb bekövetkezik, mint az állítólag oly nagy kárt szenvedett üregvédelem. Egyébként az is köztudott, hogy ma már létezik olyan technológia, valószínűleg az autonavigator.hu-n is olvashattunk róla – én a gyakorlatban is találkoztam vele-, amellyel bontás nélkül is olyan mértékben kihúzható a horpadás, hogy csak szórógittelés szükséges. Ezen a ponton már durván kilóg a lóláb és az ordas félrevezető szándék, mert mindezt Katona úrnak kell a legjobban tudnia. Végül egy konkrét példa: kb. 10 évvel ezelőtt egy akkor 5 éves Fordom bal hátulját durvá összetörték. Miután a biztosító fizette, én is márkaszervízbe vittem, a Szentendrei úti Ford Fort-ba. 2 hónapig csinálták, a biztosító 1.150.000,- Ft-ot fizetett ki nekik, (ha azt előre tudom, odaadtam volna nekik a kocsit annyiért) és annál ócskább, szemetebb munkával sok évtized alatt sem előtte, sem azóta nem találkoztam, pedig elég hivatalos és nem hivatalos karosszériással volt dolgom. A sufni tuning negyedáron jobban rendbe hozta volna. Persze tudjuk, a márkakereskedők nem a gépkocsieladásból, hanem a teljesen irreális gyári alkatrészárakból és a szervízdíjakból tartják fenn magukat. Ehhez jön az elképesztő összefonódás a biztosítókkal, akik a márkaszervízekben szemrebbenés nélkül kifizetik a csillagászati árakat, de ha magad akarod megcsináltatni, a töredékéért is küzdeni kell.
    Veress Gábor

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Tisztelt Kiss Sándor!
    Engedje meg, hogy hozzászóljak a témához.
    Én hobbi szinten, itthon, időnként csinálok 1-2 lakatos munkát autókon co-géppel. Semmi közöm a szakmához, igazából autószerelőként/ technikusként végeztem. Szakmámban sosem dolgoztam. Targoncákat szervizelek. A család 20 éves F-Astra-ján 3 éve cseréltem a tanksapka környéki lemezt. A belső sárvédőn a betöltő-nyìlás domborulatának még a nyomai sem látszottak. 1mm-es lemez, sok kalapálás, nem kevés hegesztés…. új külső lemez. Sok cink-spray, hézag-tömìtő, filler, házi spray-s festés… és a mai napig rozsdamentes. Hátsó rugó-tartó környékén 10 éve megjelent egy kis rozsda.. Vasig visszacsiszol, cink-spray, buda-primer, alvázvédő….. 20 évesen rozsdamentes. Maximálisan egyetértek Önnel a technológiai problémákat illetően. Ha az én autómat megláttam volna így szétvágva, én biztos, hogy valakinek a vérét vettem volna. Megjegyezném egy 4 éve vásárolt, ma már lassan 16 éves twingonk, szokásos első-sárvédő csere, és küszöb-foltozás után is rozsda-mentes. Ez a márka-szervizes javítás, egy igaz kókler munka volt. Egyébként egész olcsón lehet pont-hegesztőt bérelni, de nyílvàn ilyen javitási összeg mellett már nem lett volna rentábilis.
    Révész László

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Mátyás!
    Gratulálok e cikkéhez. Innen látszik hányan olvassák. Nem nagyon találtam egyik eddigi írásnál sem ennyi hozzászólást.
    Szerintem nem szabad szakszervizről többet írni, még ha fizetnek is érte. És ez csak egy teljesen egyszerű kis kár volt.
    A többi szakszervizes javítás? Amit lehet elrontanak, vagy a szakértelem hiánya, vagy direkt. Mindezt milliókért.
    Sándor szívemből beszélt és remélem megszakad a munkában mert Ő alapos szaki. Az ilyen emberek kellenének többen akár a márkaszervizbe is. Mindent munkát úgy kell elvégezni másoknak a legjobb szaktudás szerint, mint ha magunknak készítenénk. Na ez megy a privát szférában de nem a márkaszervizben.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Uram!

    Köszönöm, hogy válaszolt!

    Igazán nincs mit! Örülök, hogy esetleg segíthetek néhány autótulajdonosnak egy későbbi döntésében! Mondjuk, hogy hova ne vigye az autóját javíttatni…

    Dolgoztam már mindkét oldalon, tehát van tapasztalatom “innen és onnan” is – mindkettőnek megvannak a maga “sajátosságai” – egyik kutya, másik eb! Pont ezért nem “fényezném” egyik oldalt sem, szerintem ez nagy hiba volt – az eddigi hozzászólásokat olvasva pedig főleg.

    Nem kellett ott lennie, én a képekből megmondom Önnek, hogy pl. nem lett lekezelve, tehát a javítás nem a technológiai előírások szerint történt. Egy márkaszerviznek ezeket kutya kötelessége (lenne) betartani, nyílván ezért van kint az emblémája! És honnan veszem ezt? Mivel le szoktam kezelni a felületet ponthegesztés előtt, ez kívülről meglátszik a vágások mellett (a megmaradt oldalakon), ugyanis a külső részeket nem maszkolom ki – és senki sem, aki ezt így csinálja – csak a belső részekre szoktam odafigyelni, hogy ne fújjak össze semmit. A külső részt úgyis átdörzsöli utánam a fényező kolléga. 🙂

    És miért nem ponthegesztővel lett felhegesztve a sárvédő? Ez a kérdés még mindig lóg a levegőben. De egyébként, ha bármilyen spray-vel is kezelte volna le a hegesztendő felületet a “mesterük”, a védőgázas hegesztéssel úgy leégette volna, mint ahogy ez a cikk az ajnározott szakszervizt. Mert ugye nem mindegy, hogy mivel és mennyi igeig melegítem azt a lemezt, hogy összeolvadjon. Továbbá a szént se égessem ki belőle nagyon, mert attól is jobban korrodálódik ugye, blabla…

    Erre a munkára garanciát adni?! Ne haragudjon Uram, erre csak kapugarancia jár… Lehet, hogy ettől még néhány sufni műhelyben is különb munkát végeznek! 🙂 Valamint annak lejárta után gondolom itt is széttárják a karjukat, úgyhogy ezt hagyjuk… Szerintem egy ügyfél inkább olyan helyre vinné szívesen az autóját, ahol elsőre megjavítják rendesen és utána nem kell minden rozsdapöttynél visszavinnie – vagy rosszul gondolom?

    Üdvözlettel:
    Kiss Sándor

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Sándor!

    Köszönöm, hogy megosztotta velünk és az olvasókkal a véleményét. Minden lépésnél nem tudtam jelen lenni a szervizben, ezért lehetséges, hogy a munka számos mozzanata nem látható a képeken. Nem kétlem, hogy más megoldás is lehetett volna a javításra,ha viszont a vevő meg kívánja őrizni a gyári rozsdagaranciát, akkor a szakszervizt kell/érdemes választani.

    Üdvözlettel,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Katona Mátyás!

    Szeretném én is leírni a véleményem.

    Ebből a témából csak akkor lehetett volna 100%-ig hiteles cikket írni, ha dolgozik egy keveset(?) a szakmában. Én ezt teszem 1993 óta, úgyhogy „tudom mitől döglik a légy”. Sokszor azon gondolkozom, hogy milyen jó könyvet lehetne írni ebből, valamint milyen jó pereskedések lennének néhány szakszervizzel, ha napvilágra hoznám az undorító dolgaikat. Voltak és még vannak is érdekes dolgok…

    Szakmailag végiggörgetve a dolgot, kezdésnek „Annyit elárulok, hogy csak az ajtó cseréjével” pont szakszerű lenne a munka, mivel egy ekkora sérülésnél még nem szokták szétbarmolni az autót, csak az olyan profit orientált szervizekben, ahol a teljesítmény, és ezáltal a minél nagyobb bevétel a lényeg. Nem biztos, hogy az Ön által „sufnisnak” nevezett műhelyekben kizárólag erre hajtanának – ugyanis nekik nincsenek flottáik, ahol a használó az elkészült autót úgy venné át, mint a sajátját, e helyett csak bevágódik az autóba, padlógázzal elhajt, majd a harmadik sarkon felmászik a villanyoszlopra, és azután „üveges, leszarom, nem az enyém” tekintettel ismét leül a munkafelvevő elé – ők inkább az ügyfelek elégedettségéből élnek.

    Jó a reklám, de a sok hozzászólásból kiderül, hogy negatív.

    Egy – maradjunk a „korrekt szervizben” kifejezésnél – inkább felajánlják, hogy a sárvédőt meg is lehet javítani, ugyanis egy ekkora sérülésnél felesleges szétszabdalni a szeretett kedvencet, a döntést rábízzák inkább az ügyfélre – természetesen miután mindkét javítás előnyeit és hátrányait felsorolták.

    Ez tetszett: „A hegesztéssel gyengül, vékonyodik a lemez, ne áltassuk magunkat, hogy a gyárival azonos minőséget kapnánk. Hiába van újbóli üregvédelem, a gyári fürdő nem ismételhető meg.”
    De azért rögtön „vágjunk bele”, mint ahogy egy lelkes sebész tenné. Érdemes odafigyelni a részletekre!

    Ahogy én javítanám: a kerékjáratnál szépen(!) szét lehet bontani a sárvédőt és a doblemezt, egy úgynevezett kanálvassal pedig vissza lehet dolgozni az ívet. Ha ezzel végeztünk, mielőtt visszazárjuk az üreget, kifújjuk alapozó (cink, vagy galva) spray-vel, tehát a korróziót megelőzzük! Ezt a folyamatot a cserénél nehezebb, vagy egyáltalán nem lehet elvégezni. A munkafolyamat végét pedig még egy kis üregvédővel is „meg kell fűszerezni”, ezzel pótoljuk a megsértett réteget, viszont ezt mindenképp csak fényezés után kell megtenni, mert szétugrik az elemen a festék! Nyílván ez technológiai sorrend, nincs mese, be kell tartani! Nem! – hiába a szilikon eltávolító, mielőtt valakinek ez jutna eszébe…

    Mellékesen megjegyzem, hogy a fényképek között nem láttam a hegesztés előtti cink spray-s, vagy galva spray-s kezelést – ami igencsak meghosszabbíthathatta volna a már feleslegesen szétszabdalt autó életét – valamint a mostani autóknál a biztonsági utascella miatt ezeket a folyamatokat (a hegesztett elemek cseréjére gondolok) már csak ponthegesztéssel lehet(ne) végezni. Viszont a hőn áhított szakszervizében nem hogy ponthegesztő, hanem még az előbb felsorolt spray-k egyike sem található meg! Most akkor mi is van – itt konkrétan – a Ford gyári előírásával…?! Erről nem tájékoztatta az „öreg motoros”? Talán még nem elég öreg… De nem baj, jó pap holtig tanul!

    És akkor ez most ki szerint gyári minőség?! És vajon mitől?! Attól, hogy drágább a javítás? Vagy attól, hogy indokolatlanul szétvágták az autót? Vagy esetleg attól, hogy így hamarabb szétrohad?! Gyomorforgató!

    Egy szó, mint száz – ezeket a képeket látva borítékolom(!!!), hogy még a „sufnis kedvenc eszközével kezelve” is később rohadna le az elem egy autóról, mint a kedvenc szakszervize kontár felhegesztésével, úgyhogy ezek után mindenki döntse el maga, hogy milyen javítóműhelyt választ kis kedvence javíttatására, ha már megtörtént a baj!

    Üdvözlettel:
    Kiss Sándor (karosszéria lakatos)

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    3 éves Berlingó személyautót vettem (2002.ben). Gyorsításkor 2-3 fokozatban kerékcsapágy hang jött az autóból. Egyenletes tempóban, gurításnál, motorféknél nem volt hangja! Bevittem egy márkaszervizbe, ott csak láttak már hasonlót. Az első reakció “Vissza van tekerve az óra, itt is, ott is sérült”! Nem náluk vettem, és a “hibát ” igy hozták a tudtomra! Elkezdődött a hiba feltárás: próbaút a szervizvezetővel majd a szerelővel, csápos emelő, majd nyúzás kézifékkel az udvaron. “Nem találjuk a hibát ha jobban kijön a hang jöjjön vissza!” Irány a márkafüggetlen haverom, rövid próbaút, és diagnózis: “Ugye ebbe kereszten van a motor? Persze. Nem középen van a difi, az egyik féltengely hosszabb, az meg van csapágyazva, olyat vegyél! Megvettem. A szétszedés első két percében világos lett hogy a JÓ a diagnózis. Csapágycsere után meg szűnt a hang.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Úgy látom a cikk írót mem nagyon érdekli az olvasók véleménye mert reakciója nem sok a 110 hozzászólásra. Ezek szerint tényleg fizettek a cikkért. Kár, hogy fordíva sült el. A célja talán az volt, hogy a sok oktondi Nehogy a kis sufniba vigye a vasakat, inkább válassza a jó zsíros összegekkel dolgozó márkaszervizt. Bár ez neki akár az autója értékének akár a felébe is kerülhet miközben egy értéktelenebb autót kap vissza amit jól szétbombáztak feleslegesen.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Ja!
    Egyszerű a válasz. A márkaszervizben sokan dolgoznak és van rá tanú ezért nem tehetem (persze nem is teszem mert van félteni valóm). A privát szervizekben általában egy-két ember dolgozik :). De nem ez a megfelelő hozzáállás. A privát szektorban számít minden elégedett ügyfél és nagyon sokat ront egy elégedetlen megrendelő. Ők a mindennapi megélhetésért dolgoznak olajban, sárban, hidegben. Azzal egyet értek, hogy a felkészületlen kontárok sokan vannak és sajnos ők rontják az egyébként nagyon is értékelendő jó szerelők nimbuszát. Én is találkoztam a privátok között átverős, lehúzós tetvekkel. És a baj itt van. Nekem van némi műszaki rálátásom a gépjárművekre de nem nyúlok hozzá mert nem az én szakmám. Viszont az orvos házastárs barátomékat mocsokul lehúzták évekig amíg nem beszélgettünk erről a témáról. Engem nehezebb átverni.Sok évig tart míg megtalálsz egy jó kasztnist vagy egy alapos diagnosztát . Regényt tudnék írni az elmúlt 30 év 1,5 millió kilóméteréről és ez alatt megtalált jó szakikról. Velük egy a baj. Várni kell rájuk mert sok a munkájuk, és azt alaposan végzik. Ha már náluk a kocsi akkor ugyanannyi idő alatt elkészül mint a márkaszervizben csak oda kell jutni. Legutóbb 2 hónapot vártam egy váltó cserére. Elment volna a vas még 20ezret de engem zavart a difi csapágy halk morajlása. A cikkben látott mutatványtól viszont kifordultam.Említette itt valaki, hogy nagyobb kárt okoztak mint hasznot. Egyetértek. Nagyságrendekkel nagyobbat.Az egészet számlásan korrektül meg lehetett volna javítani 180 ezerből tokkal vonóval, garanciával haszonnal 5 nap alatt új ajtóval.És itt nem mutyi munkáról beszélek.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Egyet kell értsek veled!
    De azért azt nem értem: ” A privát szervizbe visszamegyek és szétcsapom az arcukat ha nem jól dolgoztak. Ezekkel csak pereskedhetek. ” Ha ezt megteszed az egyik helyen, akkor miért is nem teszed meg a másik helyen! A Márkaszervizesnek miért nem csapod szét? Ugyan olyan ember mint a sufnis! Talán a Márka specifikus embertől félsz, a másiktól meg nem? 😀
    De a fékre visszatérve. Az időszakos szemle tartalmazza a teljes biztonsági ÁTV-t . Tehát át kellett volna nézni minden esetben a féket! Azonnal jelezni kell a tulajdonos felé ha bármilyen rendellenességet, kopást észlelnek. Ez mindenkire vonatkozik! Mindegy milyen szerviz! Független, vagy márkaszerviz.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Erről egy filmklasszikus jut eszembe:

    “Elnök úr. Ön tényleg elhitte,hogy 20.000 dollárba kerül egy kalapács és 30.000-be egy rohadt WC deszka?”

    Aki szerint ez a javítás ebben az esetben jogos és reális volt, az vagy szintén hasonló lehúzásokból és átverésekből tengeti a tyúxaros életét, vagy akkora seggfej, hogy szabad szemmel is látják a ISS -ről.

    A gyegébbeknek segítek: ennyi pénzért a Lajtán túl sem javíttatják meg a kocsit ahol kissé magasabb az életszínvonal*- inkább eladják értékcsökentett áron (amire aztán lecsapnak a keurópai nepperek…)

    *aki ezt is vitatná annak javaslom menjen ki egy benzinkútra, vegyen 2 liter 95-ös -most úgyis olcsóbb-, öntse le és gyújtsa fel magát a g**ibe 🙂

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Még valamit a márkaszervizről és remélem itt a vége.
    9 éves Avensis újonnan vásárolt családi autó 60 ezer kilcsis szerviz. Az autó garázsos mindig 2db 80 kilós emberrel járt csak országúton 50-90 km/h között.Budapestet hírből sem látta. Szerviz mondja: fékolaj csere dukál. Ám legyen. Két hét múlva defektet kaptam bal hátul. Kerék le.Meglepetés!!!! 1mm-es fékpofa husi. Mi van? Jobb le. Gyári, 1 mm-es kopással. Fék szar? Tárcsán semmi, fék zsírban úszva tökéletes. Hová lett a fékpofa? Nekem ez a (márka szerviz) 40 rongyomba került + az új pofagarnitúra 27 papír. Kérdések sora: Ha fékolajat cserél, nem kell légteleníteni? Akkor nem látja, hogy kopott a betét? Ha látja, miért nem szól? Nem mondtam, hogy ne nézze át a 60 ezres szerviznél sőt kértem. Ezek alapján még lelopják azt is amit nem kéne. Pont a fék az egyik sarkalatos pont egy autónál. Agy húgy követ kapok ezektől a csill mill Ft/óra, lehúzós szemét “kapitalisták”-tól. A családomat viszem vele. Gyilkosok. A privát szervizbe visszamegyek és szétcsapom az arcukat ha nem jól dolgoztak. Ezekkel csak pereskedhetek. Mire is jutok? Pont semmire, a kocsimat elszarták.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Elég sok.Ugyanis a cikkben szerepelnek ilyen kijelentések:…hogy érdemesebb a számlát nem adó szürkegazdaságbeli sufniműhelyek helyett a márkaszervizeket választani. Nem csak kötelező karbantartás, hanem karosszériajavítás esetén is….. És itt jön be a márkaszerviz egyik óriási előnye. Tudják, hogy a javításhoz mire van szükség, pillanatok alatt el is érik az alkatrészeket. Ami nincs itthon, az a rendelést követő második munkanapra a németországi központi raktárból is hazaér, de azért egy Focushoz jellemzően itthon is megvannak a kurrens alkatrészek − főként az Autó Fortnál, amely alkatrész-nagykereskedő is….
    Nem kell a szerelőknek azon agyalniuk, hogy melyik patentet miként tudják oldani. Ha esetleg olyan autót szerelnek, amivel még nem találkoztak (a Focus II nyilván nem ilyen), akkor a teljes gyári adatbázis rendelkezésükre áll − részletes ábrákkal és leírásokkal. …
    Bár a cikk maga épp karosszéria javításról szól,de tudtommal gyári ábrák nem csak ahhoz vannak,mint ahogy technológiai leírás sem,hogy mit hogyan vár el a gyártó.Tudtommal egy motorcseréhez nem kell atomfizikusnak lenni,a Ford Hoványnak mint hivatalos Ford szervíz talán el kellene egy ilyennel boldogulni.A motorcsere utáni környezetvédelmi vizsgálat+papírozás meg ne okozzon már nehézséget egy szakszarvíznek.Az meg nem tudom kit minősít,hogy egy autó motorjához azért nem értenek mert még sose láttak éppen olyat.Akkor ennyi erővel kiírhatják a logójukra,hogy Ford Hovány és egy felsorolás milyen Ford típusokhoz “értenek”…Könyörgöm,egy Haynes manual bárki számára elérhető.És akkor az még nem egy hivatalos gyári leírás…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Komoly vihar van itt úgy látom. Néhány adat márkaszerviz vs magán műhely. Előző autóm 300 ezer km alatt 8X volt törve mind kgfb-re javítva mert volt, hogy benne sem ültem. Persze márkaszervizben. Elkövetett hibák: javítás utáni 7. hónapban ugyanolyan törésnél az előzőleg cserélt első zárhíd rohadt. Nem rozsdás volt, rohadt.Biztosító avultat. Mutatom a papírt az előző javításról. Pingvin effektus a márkaszervizben és bocsánatkérés után nincs avultatás. Csere után átvételnél kifli alakú légkondi hűtő. Mivel a hűtőt cserélték és a légkondi hűtő csere is szerepelt a lapon ezért pislogtam. 2 hónap után nincs gáz a légkondiban. Feltöltik, majd újra elszusszan. Persze, hogy törött volt a műanyag és nem cserélték légkondi hűtőt. Reklamáció után csere. Jobb ajtó valahogy nem került a helyére befagy az asszony oldala. Reklamáció után még egy hét autó nélkül és még rosszabb lett. Az ablak is zörgött és az ablakemelő is darabos lett. Hátsó ajtó gyárilag cupp csukódott. Ezt nem tudták elérni soha többet. Feleségem autóján hátsó lökhárító, csere után sehogy sem passzolt 4X próbálkoztak sikertelenül. Új autómon motoros karcolta az első lökhárítót+ pici nyom az ajtón. Max polírozni kellett volna. Nos itt jött a szép. Lökös csere+ ajtó fény. Karcmentes új autó volt. Ajtót nézem átvételkor, csupa hullám. Bocsánatkérés+ egy hét múlva ugyanolyan hullámos+ még egy hét és elült a “szél a vízen” de más színű az ajtó+ egy hét és már a hátsó ajtó is ugyanolyan színű. De a 0.143 helyett a rétegvastagság több mint 2 mm. Az ablak üvegbe belepolíroztak ez a mai napig látszik és az “elefántfül” ablakának rögzítését is eltörték, a belső kárpitot rosszul rakták fel, zörgött és az ajtó huzatos lett.
    Most elég volt: Nekem jött egy rakodó Olaszországban. Nem a hátsó ajtónak, mint a cikkben, hanem a tank nyílás és a hátsó lámpa közé. Csúnya benyomódás. Márkaszerviz ugyanilyen mérvű javítási ajánlattal állt elő mint a Fordnál a cikkben. Itt vág-ott vág egész jobb hátulja csere. 489 ezer forint 10 évvel ezelőtt. Viszem Attilához. 65 ezer. Persze, hogy kalapáljuk. Sajna nem tudtam azóta sem új autót venni de az autón semmi nyoma nincs azóta a javításnak. Belülről is levédte a gumis üregelővel és érdekes mód, bárhol mérem a rétegvastagság nem éri el a 0.250-et. Sajna ráfordultam egy fű fedte kiálló betondarabra a küszöbbel. Ezt 9 éve javította a “sufni”. Nyoma sincs. Mi van ezekkel a lehúzós trehány márkaszervizekkel? Oda? Soha.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Katona Mátyás! ( A cikk írója)
    Sikerült,gondolom az eddigi pályafutásod legnagyobb hülyeségét megírnod! Ezért a cikkért sok pénzt kaptál az Autó Fort-tól?
    Te sem gondolhatod komolyan,hogy a sárvédő íven lévő kb.15 cm hosszúságú horpadásért ki kell cserélni az egész sárvédőt! Ott,ahol szétvágták,majd össze hegesztik (3 helyen) és a többi helyen,ahol össze pont hegesztik,szerinted lesz belülről megfelelő üregvédelem? Majd én megmondom: NEM LESZ! Gyönyörűen és szakszerűen ki lehetett volna egyengetni a horpadt részt és a belső oldalon tökéletesen meg lehetett volna oldani a felület védelmet és közel sem csinálunk akkora kárt,mint a cikkben említett “szakszervíz” Én ezt szakbarbárkodásnak nevezném!!!!! Majd az a szerencsétlen vevő fog szopni,aki megveszi ezt az autót 3 év múlva és nem is tudja,hogy mitől rohad a hátsó sárvédő több helyen is! Ez az igazi kóklerség és úgy van beállítva,hogy ezt így kell,mert csak így a jó!. Átb@szás,pénzlehúzás……. 🙁

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kedves Hozzászólók, Sajnos a magyar autóstársadalom (is) javítás szempontjából nehéz helyzetben van, mert nincs pénze az embereknek. Egy kicsit lendületbe jöttek a válság után a függetlenek, mert ugye a bank vitte a drága Suzukit, Opelt, Renault-ot, Audit, és jött az import használt B Corsa, stb. Az embereknek járniuk kell valamivel, az élet nem állhat meg, a használt, öreg autókat még olcsóbban akarják javíttatni. Szívja ennek hatását márka/független szerviz is egyaránt. Addig örüljünk amíg nem kerülnek be a magyar kereskedelembe ezek a szépségek [url=http://chinaautoweb.com/chinese-brands] mert akkor bizony sírni fog márkaszerviz és független egyaránt 🙂

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    A Casco-t ne keverjük össze a kötelező biztosítással szerintem. A közelező biztosítás (még) nem elviselhetetlenül drága. a baj a csalókkal van, meg az ilyenek miatt.

    Nekem egszer összetörték az autómat hátulról. Megkarcolódott a lökhárító, – alsó felső rész-, behorpadt a csomagtérajtóm. 11 éves régi swift. 270 ezer forint lett az árajánlat 🙂 Minden csere, mégha csak karcolás is volt rajta… Kemény azért. A végeredmény az lett, hogy vettem egy bontott hibátlan csomagtérajtót, gyári fényezéssel, az lett felrakva. Legalább nem fog rozsdásodni, és a szín sem üt el. A lökhárítót meg úgy fényezték újra, hogy a gumi védőket le se vették!!! Körbefényezték őket! Szakszerviz, Suzuki Vitai 🙂 Mechanikus dolgokhoz értenek, és egyébként nem drágák (kivéve ha biztosító van a dologban, akkor ×3), de a kasztnisuk, fényezőjük semmirekellő.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    A kocsi külső sérüléseiről készültek fotók, amikből a belsejére lehetett következtetni. Így annak megnézése nélkül is lehet tudni, hogy mivel találkozhatunk ha a kocsit kettévágjuk. Ezek ketté is vágták. Éltesse őket! Vigye oda a kocsiját: Megcsinálják…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    25 éve karosszérialakatos és fényező vagyok ekkora sérülésért teljesen felesleges hátsó sárvédőt cserélni sokkal több rozsda lesz az új sárvédő felheggesztési pontjainál mint a sérülés miatt csere nélkül lenne , azonkívül kárt okoznak a kaszni merevségében is. Az autó értékcsökkenéséről ne is beszéljünk. kiváncsi lennék rá,hogy a cikk írójának ha a zsebéből kellene fizetni a felesleges sárvádőcserét akkor is így istenítené -e azokat a nagyonokos szakszervizeket? És szólná e le a kissebb műhelyeket?
    Azonkívül az üregvédő hasonló a viaszhoz és teljesen rugalmas nem tud megtörni,ez sem indokolja a sárvédő cseréjét. Mint ahogy itt erre hivatkoznak.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    “A biztosított kb biztosan egy cég vagy flottakezelő, akinek nem zsebbe ment a kiló, hanem megkapta a javításból neki járó 10-20% jutalékot.”
    “De ez pl. az itteni okoskodók közül érdekes, hogy senkit nem zavar. Miért nem csodálkozom rajta?”
    Ezen se csodálkozzunk? Ez így jó és természetes? Nem pont ez miatt drága a biztosítás? 20% jutalék? Mire? Mit tett a flottakezelő a 20%-ért? Túlszámlázott, ELMUTYIZTA. Drága ostoba Kempelen, hát nem azért drága a biztosítás, mert a 250 ezer Ft-os kár miatt kifizetnek nekem 170 ezret 3 évben egyszer, hanem azért mert nagyüzemi a mutyizás.
    És most a bölcsességeddel zárom soraimat “Nem járt jól mindenki, mert a veszélyközösség többi tagja kimondottan rosszul járt. ” Na ez a tipikus esete hogy mindenki rosszul járt, kivéve a mutyizós flottást aki elrakta a 20%-ot pont nulla befektetéssel 😉

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    “Ezért a javításért is, meg a te zsebedbe értelmetlenül beletömött 170 ezerért is olyan drága a biztosítás.”
    Nem az pont nem volt felesleges. Kár ért, megtérítették. Miért kellett volna 250 ért új kereket vennem?
    Te tényleg ennyire ostoba vagy, vagy csak trollkodsz?
    “170 ezerért is olyan drága a biztosítás.”
    Nem, a biztosítás azért drága mert szarok az utak. Tudod azért van a sok kátyu. A kátyut ki kell javítani, mert ha nem akkor belemegyek és kész a kár. Ha ostoba a kárszakértő akkor fizessen a biztosító 😉
    Én benne lennék olyanba is hogy elviszi a felnit, addig felszerel egy ugyanolyan felnit, megjavíttatja, az én felnimet, és visszahozza, majd kicseréli, és nem ad egy fillért sem
    De Ő ezzel nem jár jól, ezért fizeti ki inkább a 170 ezret, mert egy ilyen egyszerű és korrekt megoldáshoz a biztosító túl ostoba. Ha pedig nekem megy rá 4-5 órám a megoldásra akkor ennyi az ára 😉
    A biztosító sem tudja megoldani olcsóbban ugye? Ennyi. Én kérek elnézést hogy hülye a biztosító, a kártérítés meg JÁR!
    Nehogy már az áldozatot hibáztasd mert belemegy a szar úton a kátyuba, melyet az adójából kéne rendbe tartani. Vicc vagy B+

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    …vagy a hasonlatoddal élve “Minek eszel, úgyis kisz…od. ”
    Szóval a 90%-át tényleg kiszarom, de pont ezért nem eszek szart, mert akkor tényleg felesleges lenne enni.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Béla, lehet, hogy ez a javítás felesleges volt, de az is lehet, hogy nem.
    Ráadásul a biztosító fizette. A biztosított kb biztosan egy cég vagy flottakezelő, akinek nem zsebbe ment a kiló, hanem megkapta a javításból neki járó 10-20% jutalékot.

    Teljesen értelmetlenül aggódtok, vergődtök, ráadásul egyikőtök sem látta sem a kocsit, sem a javítást. Fogalmatok sincs, hogy hogyan működik ez a flotta piacon?

    Ezért a javításért is, meg a te zsebedbe értelmetlenül beletömött 170 ezerért is olyan drága a biztosítás. Nem járt jól mindenki, mert a veszélyközösség többi tagja kimondottan rosszul járt.
    De ez pl. az itteni okoskodók közül érdekes, hogy senkit nem zavar. Miért nem csodálkozom rajta?

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Egy csomó étellel vagyok így, amiket nem is eszek meg.
    Látod olyan ez is mint az autójavítás, felesleges chipset enni, nem is eszek, mert annak kb semmi értelme ezért meghagyom a fajtádnak.
    ….de félretéve a tréfát, ez egy tök felesleges javítás volt. Mindenki jobban járt volna ha aszt mondja a biztosított, hogy adjanak 4 kilót zsebbe aztán egy százasért megjavíttatom. ugyanezt kapom, csak kevesebb gányolással, kevesebb rozsdagóccal. A kocsi így is, úgy is rohadni fog, csak eddig ezt egy helyen lehetett volna varitykolni, ezután 4-5 helyen lesz rozsdagóc -ha nem több helyen. mindenki jól járt.
    Gratula a pancsermunkához.
    Nekem a mindent tudó biztosító kifizette egy kátyukár után a felnimet zsebbe 180ezret, kigörgőzték 8-ért, aztán jöhet a következő kátyu.
    Nem vagyok hülye, hogy vegyek rá 250 ezerért új felnit, pedig azt is fizették volna. Így megmaradt 172 ezer aztán mindenki jól járt. Vagy látsz olyat aki ebben az esetben rosszul járt?
    Jah, aki eladta volna a 20e Ft-os felnit 250 ezerért, de az meg szimlán csak nem járt jól 😉

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    “Rozsdásodás esetén ki tudja, hogy utolérhető lenne-e egyáltalán később a kókányolást végző “mester”, tenne-e bármit karjainak széttárásán túl. ”
    Nincs kétségem affelől hogy itt sem lesz gazdája a rohadásnak:)

    Ki lehetett volna cserélni az ajtó egy bontottra, behúzni kittel a sárvédőt azt had eridjen, egy százasból meg lett volna minden aztán el lehetett volna adni 5 év múlva 400ezerrel olcsóbban, oszt mindenki jól járt. Lehet hogy jövőhéten kiflibe hajtják azt akkor mi van. Ment 600 ezer a levesbe.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ez egy kicsit dragara sikerult meg tul is lottek a celon. Ha mar a belso rozsdatol feltunk, ki kellet volna furni az

    elemet belulrol, es kifujni alvazvedovel vagy habbal. Igy most egy csomo melo es penz ment bele, az elemet

    sok ev mulva ha rozsdasodik is lehetne cserelni. Miert a belso festek megpattanastol feltunk, ha megpattant

    egyaltalan. Tipikus agyuval verebet loni eset egy kalap penzert, na hozzajuk nem fogok menni az biztos.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Gyula, én azért nem beszélgetek magával tovább, mert maga pont úgy alkot véleményt, ahogy azok az orvosok teszik, akik a beteg bal térdét műtik meg a jobb helyett. “Látatlanba”. MAga “látatlanba” diagnosztizál és állítja föl a terápiát. Isteni szerencse, hogy sem az autómmal, sem a vakbelemmel nem kell magához fordulnom soha. Egy Ft is nagyobb pazarlás lenne magára, mint ami a cikkben van.
    Mondom ezt már nem “látatlanba”, mert alapképet kaptam a maga hozzáértéséről.

    Vállal lakatolást látatlanba is? Úgy, hogy el sem kell vinni az autót, mert maga telepatikusan megjavítja?
    El ne mondja.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ez külön szopóálarc minden márkánál, sok a tipus, a szoftver, az eltérő alkatrészek felszereléstől és gyártásidőtől függően. Egyszerűen nem tudják magukat követni alvázszám alapján sem, ezt hozta nekünk az a gyártói törekvés, hogy ne tudjanak szerelni otthon, csak márkaszervizben. Igazából már ők sem tudnak de ez minden márkánál megvan és egyre durvább lesz. Szoftverfrissítésre nincs garancia, legtöbb helyen szólnak is előre.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ha elmegyek orvoshoz, hogy fáj a torkom, akkor az is tudja, anélkül, hogy látná a vírust, hogy vírusos torokgyulladásom van. Látatlanba. Mert képzett, tapasztalt szakember. Ekkor nem szeretném ha felvágná a hasamat és úgy kezelné ki a bajomat, csak azért, hogy hasűri műtét árát kérhesse el, akkor sem ha utána mindent frankón visszavarr.
    Számla, folyton ezen lovagol. Gondolom nem szokott adni. Azért ez a vesszőparipája. Hülyeségekre ne is írjon semmit! De inkább semmire se!

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Sajnos én is belefutottam a márkaszerviz “precíz” munkájába, azóta hordom maszekhoz, és azóta megbízható az autóm. Viszont az egyik ismerősöm pont most harcol éppen egy Ford márkaszervizzel. A mondeojában porlasztókat kellett cserélni, ezzel egy időben szoftvert frissítettek a vezérlő elektronikán, mondván, hogy “ez jobb lesz”. Nem lett az.
    Aztán a sokadik sikertelen javítási próbálkozás után hoztak egy donorautót ami színre, szagra megegyezik az ismerősöm autójával. Az összes beállítást lekoppintották, de a gép ezek után sem akarta az igazságot. Most mintegy hat hónap után ott tart a móka, hogy motorvezérlő elektronikát, turbót, és újra egy garnitúra porlasztót kellet cserélni az autóban. A szekér most sem jó, és a reklamációra tanácstalanul széttárták a kezüket a szakik. A nem éppen barátságos számonkérésre a vezérszaki kikérte magának, hogy: -” itt mesterszerelők dolgoznak, és különben is azért rángat a motor egyenletes ötvenes tempónál, mert rosszak az első lengéscsillapítók”-. ?????? Most a történet Kb 600.000 Ft-nál jár és még nincs eredmény. Hát csak ennyit szerettem volna a márkaszervizekről dióhéjban.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Japán autóban váltócsere? Észnél vagy????? Az nem fordulhat elő.

    A szervizt meg nyomd föl a vezérképviseletnél. Nem vicc. Ilyen slendrián munkát nem végezhetnek. Pláne egy örökéletmegegynap japán márkánál. Levél, fénykép, jegyzőkönyv, nyomás!

    A haverod nyilván számla nélkül csinálta volna ezt a melót, azt is tedd hozzá kérlek. Ez ugyebár 27% ÁFA, meg a munkadíj adó és járulékterhei. HA mindezt hozzáadod, a haverodról kiderül, hogy egy elképesztően drága, rabló maszek.
    Számolj.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Egy ekkora blamázs meló.Hát persze nyomni kell a szervizeket.Történet röviden:anyós oldali ablakom betört.Irány a márkaszerviz.”Látlelet” majd közlik,hogy két nap múlva lesz ablak.Visszamegyek a megbeszélt időre nézem az ablakot,hoppá ez nem jó mivel az én ablakaim gyárilag impregnál víz lepergetősek.
    Emberünk mélán áll,és kérdi honnan tudom.Mondom neki az ablakon lévő számok adják a megfejtést.Megint kép nap van üveg.Beszerelik,de amit lehet rádió,ülés stb azt mindent elállítanak.Nem értem miért?Majd megkapom az autót és tele van üveg szilánkkal és a kárpitok is zörögnek.Említem az emberünknek,mire ő flegmán csak annyit mond ez itt nem takarító szolgálat.Mind ezt 57900Ft-ért.Sajnos a maszek haverom a vállát varratta vissza ebben az időben így ő nem tudott segíteni,de utólag az eredeti számlát nem ismerve ezt a melót 27-30között csinálta volna szintén biztosítós alapon.Ja és takarít is.
    Ma futottam bele az autó szerelőmnél egy érdekes esetbe.Az autó márkája “X”,de japán.Hat hónapja váltót cseréltek az autóban,szervizben.Most kuplungot kellett cserélni,de az autó megemelésekor derült ki,hogy számos helyre motor és váltó kapcsolatnál nem tettek csavarokat vagy ha tettek akkor nem az eredetiket.Az is szembetűnő volt,hogy a féltengely gumi harangjai mindkét oldalon szakadtak voltak ami nem az elmúlt egy -két hónap termése.ha már a szervizben váltót cserélnek akkor miért nem hívják fel a tulajt,hogy a kuplungja is oda van nem beszélve a gumiharangokról.Ha tehetem kerülöm a márka szervizeket.Drága nem ad minőségibb munkát.Persze mindkét oldalon vannak jó é rossz kivételek.Én maradok a házi szerelőmnél.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Gyula!
    Maga “látatlanba” jelent ki dolgokat. Ennyi. Ahogy “látatlanba” azt is kijelentette, hogy bárki, bárkit véd. Magának ez a “látatlanba” kijelentések nagyon mennek.
    Bezzeg ha más jelent ki valamit “látatlanba”, akkor meg tetszik sértődni.

    Na, akkor ezen gondolkodjon Gyula!

    A többi hülyeségére inkább nem is írok semmit. Nem azért, mert ne lehetne úgy, hanem mert ez a cikk nem erről szól.
    Gyula.

    Számlát meg mindig adjon, mert ha nem ad, akkor lop. Ha már függetlenedett a cikktől.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Fusd végig a párbeszédet. Aztán csacsogjunk szerintem.

    Fene személyeskedik, de hát “ne…szamármegakutya”, azért látatlanba ne mondjon már semmit egy szerencsétlen se.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Gratulálok a munkát végzőnek! Komoly anyagi kárt okozott! Egy ekkora sérülés miatt,ha valaki le akarná cserélni a hátsó sárvédőt az autómról eltörném a kezét! Most akkor hány helyen fog megkezdődni a rozsdásodás?

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Aki látott már sok ilyet, az már látatlanból tudja, hogy mi van belül egy ilyen sérülés után. Én láttam sokat, tudom, igen, ez kikezdhetetlen. Számla van vagy nincs, ebben a történetben irreleváns. Én nem csinálok másnak sokszázezres kárt csak azért, hogy pár tízezerrel beljebb legyek. A kormányunk viszont csinál kárt rendesen, tömik a zsebüket a korrupciós jattokból, miközben százszoros kárt okoznak a köznek, magasztos dolgokkal takaróznak hazug módon.
    Zsíros meló???? Nem! Ez csak másodlagos szempont lehet ebben az esetben. Nem beszéltem a javítás áráról, bár irgalmatlan drága volt. Egyszerűen szakmaiatlan, indokolatlan, hibás és kártékony volt. Az előttem szólók szinte mindegyike hasonló véleményen van. És van pár hozzászóló aki elkezd személyeskedni és a szarháziskodók védelmébe áll. Az nem válasz, nem felmentés, hogy ebben a helyzetben én is megcsinálnám. Nem!!! Én nem csinálnám! Szerencsére vagyunk így páran.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Fényező vagyok, a fiam karosszéria lakatos.
    Megnéztem a javítás előtti fényképeket és megsaccoltam,
    mennyiért lehet ezt megcsinálni.
    200,250 ezerre gondoltam, – persze nem ekkora marhaságokkal és
    legalább ilyen minőségben. Na de félmillióval drágábban !
    S ráadásul ezt a munkát dicsérni – elképesztő! A cikkírónál elgurult
    a gyógyszer !!! (Kempelen pedig valószínűleg biztosítási ügynök.)

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ebben az esetben maradjunk abban, hogy fogalma sincs mi van belül.
    Maga bezzeg ért hozzá, és mindig becsületese, hiszen számlát, ad, adózik, ilyenek. :-DDD

    Véleményem szerint ez egy jó zsíros meló volt, amit maga pont így megcsinált volna. Természetesen számla nélkül 4 kilóért.
    Értjük. :-DDD

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Nem csinálok endoszkópos vizsgálatot a hibás rész belsejének megtekintésére, soha nem is fogok. Ha viszont ekkora a tétje, beszereznék egyet és csinálnék ha ez a szakmám. Nem is drága, 20 ezerért árulnak már egyszerűbbeket. A felháborító az egészben az, hogy nem átallják szétvágni, összehegesztgetni más autóját, miközben hamis szakmaiság mögé bújnak. Amit csináltak az vérlázító. Sajnos ennek a kocsinak nem volt valódi tulaja aki szétrúgta volna a seggüket érte, A biztosító sem javasolta a sokkal olcsóbb, célravezetőbb, kevesebb roncsolással, műtéti heggel járó szakszerű javítást. Kontármunka. Aki erre mást mond, az egy kicsit sem ért hozzá, vagy szintén az ilyenfajta lehúzásból él.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Nagyon csalódtam a cikk írójában. Ekkora maffia mögé beállni….azonosulni… nem szép dolog. Az elkövetkező cikkeket is másképpen fogadom ezután.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Markaszerviz? Gyari eloirasok? Ne nevettessel mar.
    A markaszervizben en mutattam meg a szakinak, hogy kell kiszedni az ablakemelokapcsolot, meg szethuzni a stekkert, mert az se ment neki.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Gratulalok. Ennyibol komplett autot lehet venni. De legalabb otvarul dolgoztak. Jo, hogy kozelrol van fotozva a hegesztes. Kontar munka.
    Raadasul egy kis serulesbol csinaltak meg egy meternyi flexelest. Hogy meg tobb helyen rohadjon. A sarvedo siman javithato lett volna.
    Ahhoz meg kulon gratula, hogy ezt bezzeg fizeti a biztosito. Nekem egy belemtolatas eredmenye egy fenyserult lokharito, egy torott hatso lampa, egy elenel megnyomott csomagterajto (ez utobbit nem lehet javitani), es egy eltunt tolatoradarszenzor (gyari).
    A biztosito valasza: a lampat fizeti, a csomagterajto cserejet nem, a hatso lokharito csak kis karcolas, ad ra 10e-t, a tolatoradarra meg semmit nem ad, mert ugyan kaphato 4-es csomagban csak a szenzor 5e-ert, de univerzalis tolatoradart lehet betenni 15e-ert, vegyek bele azt.

    Meg regebben: gyari kodlampat nem fizeti ki, mert nem tud hozza cikkszamot mondani, es ebben az autoban amugy sem volt gyarilag. (mellesleg 10e-ert lehet bontott lampat kapni)

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Még ekkora marhaságot!!!Aki látott már autót életében közelről,az most a hasát fogja a röhögéstől.Íme,hogyan veszik hülyére a tulajdonost,vagy a biztosítót a “márkaszervizek”,akik mellesleg többnyire képzetlenek,lassúak,és drágák.A képen egy kb 4éves Focus,aminek piaci értéke kb.1650000 és 2200000Ft közötti.Erre sikerült egy horpadt hátsó ajtó miatt kifizettetni több,mint 700000Ft javítási költséget.Korrózió?Csavarodás,karosszéria merevítések?A 700ezerből vehetnek egy spottert,hogy legközelebb legyen mivel dolgozniuk,ne kelljen miszlikbe vágni a verdát…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Elolvastam az eddigi hozzászólásokat. A legtöbbjével teljesen egyetértek. Az én autóm is hasonlóan volt sérülve és a márkaszervizben szintén azt ajánlották, hogy teljes elemcsere. Persze, mivel ez az egész a pénzről szól! Ezt kell észrevenni! feher_gyulaírta már le is írta ezt. Amint megtudják, hogy a biztosító fizet, egyből cserélni akarják majd az egész autót. De nem csak a márkaszerviz ilyen. Aki megtudja egyből nagy munkát lát benne és mindent cserélni akar. Aztán megpróbálnak majd lenyugtatni azzal, hogy neked nem kerül egy filléredbe úgysem, mert a biztosító fizet mindent. Aztán a sok ilyen miatt szép lassan minden biztosítás ára kúszik felfelé.
    Igaza van azoknak akik szerint simán javítható lett volna a hátsó ív elemcsere nélkül. Mondom, nekem is cserélni akarták, de végül egy ismerős kasznis gyönyörűen kiegyengette a hátsó lámpa üregén keresztül. Még a festő is megdicsérte, hogy szépen ki lett egyengetve. És az enyém kicsivel nagyobb sérülés volt, igaz feljebb volt.
    Tehát pénzről szól ez, nem arról, hogy neked jobb legyen. Pláne nem arról, hogy gyári technológia…
    Amúgy az én autómat nem is a helyszínen javították volna hanem elvitték volna valami szerződött partner lakatos műhelybe. Persze gyári alkatrészek mentek volna bele, ez ok. De a márkaszerviz járt volna a legjobban az tuti. 220.000-ért csinálták volna meg, úgy szétvágva mint a cikkben szereplőt (ugyan az a hátsó elem kellett volna, az ajtóm nem sérült). De végül 50.000-ből kijött és nem lett szétvágva a kocsim. Meg nem gazdagodott meg belőle a szerviz. Na jó, inkább nem lett extra haszna és jó nagy, pénzes munkája.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Na,úgy látom megint éltetni kell a márkaszervizeket….én beestem a szegedi Ford Hoványhoz kettő darab mondeoval.Az első egy 1993-as 1.8 benzines volt.Semmi csicsa,sima motorcsere.1.a kutya hozzám nem szólt mijafrancnak mentem be hozzájuk.Felhívtam őket telefeonon,kapcsolgattak ide-oda mire valami palival tudtam beszélni.Igencsak meglepődött amikor mondtam,hogy ott állok az ügyféltérben….motorcsere nem lett mert elmondása szerint ők azt nem tudják papírozni.Okosba megcsinálta a maszek kettő üveg whiskeyért.Vizsgával,munkával,papírral együtt.Másik autó 1998-as 2.5 v/6-os mondeo.Hengerfejezés.Kb. úgy akartak hozzálátni mint kezdő sebész a seggen át történő vakbélműtéthez.Első csoda,hogy v6.Mert ilyet még nem vittek hozzájuk.A másik meglepetés,hogy nincs hozzá dokumentáció (hát persze,98 olyan régen volt,hogy az ott dolgozó szerelők akkor még lepkefingot kergettek…)a harmadik az,hogy ilyet még nem csináltak,vigyem máshová.Na,ennyi elég volt a márka és sza(k)gszervízből.Azóta is maszek javítja az autóimat ezeknek meg soha többet a közelébe egyiknek se…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Tisztelt Katona Úr!

    Ugye maga sem gondolja komolyan hogy a sok fúrás-faragás után ez az autó nem fog korrodálni? Ugyanmár… Többet ártottak vele minthahagyják fent a gyári ponthegesztéseket 🙁 Még az ajtócserét meg-meg értem… de ezt hogy így lebontják az autó hátulját… biztos hogy ha sajátom nem engedem!

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Dehogynincs ilyen. Önálló kárfelvételi jog mi szerinted? Flottáéknál így megy ez.
    Szerinted miből van a flottakezelőnek extra bevétele. :-DDD

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ha ha ha ha ez az egész cikk, ekkora sérülésnél még nem találkoztam kárszakértővel 20 év alatt aki engedélyezte volna a cserét .
    “Gyári technológia” ott szoktak ponthegesztő gépet használni előírás de itt úgy látom nem használtak, meg 750 000 Ft -ba belefért volna legalább a D oszlopot le cinezni.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Gyula, maga mindig csinál endoszkópos üregvédelmi vizsgálatot? Mindig meggyőződik róla, hogy mennyire sérült az üregvédelem? Tényleg? Lenne egy kis melóm magának, 50-et fizetek érte, de csak a hiba körül javítgat…..(megsúgom, a rohadás ezzel a megoldással is kis felületre korlátozódhat, csak nem ott, ahol a sérülés volt)

    Maga látatlanból elmondja, én meg csak kérdezem.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    5 ezerből is megúszhatta volna, ha maga keni föl rá a gittet, meg az üvegszövetet és otthon olajfestékkel lepingálja.

    A cikk a legkörültekintőbb, legalaposabb verziót említi. Nem kötelező élni ezzel a lehetőséggel, csak lehet. Érdekes, hogy ilyenkor mindig előkerülnek a spórolóművészek, amikor meg árulja ugyanez a fillérb….ó az autót, akkor még az előélet hamisításától sem retten vissza. Egyik sem írja ki az autója hirdetésébe, hogy jót spóroltam, mikor törve volt és javíttattam….csak csodálkozik, hogy a makulátlan kocsi 1 év múlva rühesedik.

    Valamit, valamiért.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ezt az oltári népámítást!!! Így akarják a független szervizeket eláztatni? Le a kalappal az előttem szólókhoz, pontosan így van, teljesen feleslegesen csináltak az autón ekkora beavatkozást. Ezt a több mint 100e Ft feletti sárvédőcserét simán megúszhatta volna a tulaj kb. 15-25e Ft-ból úgy, hogy a javított terület túléli az autó használati korát gond nélkül. Kicsit visszatérve a cikkben említett ertunkhozza.hu portálra, hát nem semmi az tény. A márkaszervizekben dolgozó “betanított munkás autószerelők” többsége köszönő viszonyban sincsenek az igazi, autójavító szakmában dolgozó komoly szakemberekkel, és hogy miért? Érdekes, hogy pl. a válság idelyén több márkaszerviz kiírta nagy molinókon “Márkafüggetlen gépjárműjavítás”… Micsoda? Suzukis Laci Szerdáról Csütörtökre ért az Audihoz, hogyan lehetséges ez? Abban igazuk van viszont a márkaszervizeknek is, hogy súlyos a helyzet ebben a szakmában, nincs utánpótlás, és a feketéző igazi “sufni” műhelyek, melyeket NE KEVERJÜNK ÖSSZE a márkafüggetlen szervizekkel!! károsítják a szakmát és a tulajdonosokat is. Ennek egyik komoly gátja lehetne, ha szabályozás alá kerülnének a nagy alkatrész kereskedők értékesítési körei. De amíg a UNIX-os, Bárdis és szinte az összes autó ugyanúgy viszi az alktrészeket a márka/független szervizektől két épülettel odébb működő sufnishoz is az alktrészt, nem egyszerű…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Nem csinálták meg jól! Rosszul csinálták! Minden elvégzett hegesztés karosszéria acéllemez és belső korrózióvédelem károsodással jár. Tehát amit feleslegesen csináltak az mind pusztította az autót. A hegesztések környékén a korábbi bevonat megég, a koksz ott marad a felületen, nem tudja letakarítani és új bevonóanyagot rátenni. Ráfújja az üregvédő anyagot a morzsálódó, hámló felület tetejére. Mindezt feleslegesen. Most, a “szakszerű” javítás után újra lebontva a lemezt látszana, hogy mekkora károk keletkeztek. De azt már nem látja senki, csak a hozzáértők tudják. Rohadni fog a kocsi és ez nem csak esetleges, hanem biztos! A helyi javítással ez a rohadás igen kis felületre korlátozódott volna, így a teljes sárvédő összes hegesztése környéke lett a hiba helye. A leszerelt sárvédő belsejét nem mutatták meg, hogy hol van az állítólagos repedés a korábbi üregvédelemben. Miért??? A szemléltetéshez hozzá tartozott volna, hogy nézzék meg, ezért kellett! Nem volt olyan, elmondom látatlanból.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Még valami .Hol van a 2 elemhez a hozzá fényezése a 3. elemnek??Ez gyári követelmény hogy ne üssön el annyira az új fényezés.nagy szak munka.Nehogy már az ügyfelek tehessenek róla , hogy mindenkinek szar véleménye van a márka szervizekről.CSAK ŐK TEHETNEK RÓLA. A munkájuk minősíti őket meg a sok lopás -csalás.
    A szakik fizetéséhez meg annyit.Adhatsz bármennyit ha fakezű lelketlen -szakbarbár.Ennek az ellentéte a génekben van .

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ha történetesen jól is csinálták meg ,mert az újságíró előtt nem fognak simlizni.Amúgy mindenhol,csalnak kezdve az utángyártott elemekkel ,gyári számlázva.40 éve azt mondta pont 1 karosszéria lakatos –a fényezés előtt mindig nézd meg a lakatos munkát.Nekem nem fújták ki az ajtó belsejét de én leszedtem a kárpitot.Vissza mentem .Erre a válasz nem érdekli őket 1000-böl 1 ilyen aki megnézi .
    a fényezés ápol és eltakar!!!!!

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Kicsi dologból csinált jó nagyot. Megbontotta a tetőoszlopot, a hátfalat, mégis elvágta a lemezt a tetőoszlop közepén és a küszöbön. Szerencsére, hogy nem cserélte a teljes oldallemezt szakszerűségre hivatkozva. Egy tenyérnyi hibából csinált egy négyzetmétereset. Ezt a szakszerűség mögé álcázni bűn! Lopás! Meglopta a biztosítót, az ügyfelet, Az ügyfelet azért, mert belebarmolt olyan helyre is a kocsijába ahol semmi szükség nem volt rá, csak azért, hogy el tudja neki adni az alkatrészét, a munkáját, úgy se ő fizeti, hanem a biztosító alapon. Szétégette a javításával az összes belső bevonatot, aminek a visszapótlását bármennyire jó szándékú, nem tudja elvégezni, csak a pénzt veszi fel rá. A megégett felületeken ott marad ugyanis a korábbi bevonatok égett maradványa, amire hiába rakja rá az új üregvédő anyagot… Szar az egész! Isten óvja az autósokat az ilyen cigánykodó, kontár, pénzéhes, rabló, gagyizó, csaló “szakemberektől”! A szörnyű, hogy a szakujságíró ezt nem ismerte fel, mindenféle töréstesztekre, rozsdásodásra hivatkozva cinkosként tereli be a tájékozatlanokat a lehúzás művészeihez. Hányok…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Levonva a konzekvenciát a hozzászólásokból, olybá tűnik, hogy ez a cikk azok között, akik láttak már autót közelről igencsak a visszájára sütötte el azt a bizonyos márkaszervíz vs. “tuning”műhely puskát 😀 És el nem tudjátok képzelni, hogy a társadalom különböző rétegeiben mennyi ember van, aki megeszi ezt a csempézett padlós márkaszervizes hülye maszlagot a tényleges javítási költség 10-20 szorosáért, mintha űrtechnológiával dolgoznának…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    A. Pofám leszakad. Hogy ez mekkora paraszt vakítás. Tehát az aszakszerű javítás,hogy több ponton megvágjuk az autót. Lefúrják a gyári hegesztéseket egy 10cm x 5cm -es sérülés miatt. Mondván megsérült az üregvédelem. Ez lehetséges. De javítható simán. Semmit sem kelettvolna vágni,furni. Ezzel a megoldással sokkal több olyan hozzá nem férhető helyröl leégett a gyári alapozás amit nem tudnak pótolni sehogy. Csak a gyárban a mártás folyamán folyik a két óssze hegesztett lemez közé. Ezzel a munkával azt érték el,hogy sokkal több lett a rzsdásodási pont. Meg azt hogy egy piti sérülésen kaszáljanak. Összegezve: többet ártottak mint amekkora volt a kár. SPOTTER! ÜREGVÉDÉS FÉNYEZÉS (sárvédő ív ködölés) Ez egy sufniban kb 30 ezer forint. És tutira tartósabb mint ez a sok vágás fúrás.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Hát jót röhögtem ezen a cikken, 12 nevű hozzászóló elmondta a lényeget, jó, hogy b oszlop után nem vágták le az egész hátulját és építették újra, értem én, hogy casco meg kutyafasza, de ennyire ferdére hülyített fogyasztói társadalmat nem baszott még ez a világ… Gondolom, ha a belső doblemezre is sikeredett volna egy fél centis horpadás, akkor meg gazdasági totálkár.
    No de nem is baj, mert az ilyen kocsikat tudjaa nepper megvenni pont 5 kilóval olcsóbban, ha a delikvensnek nincs cascoja és meghallja a 750-es jav. költséget. 30-ból helyre van rakva és a piaci árnál egy kilóval olcsóbban eladva is van rajta három-háromötven tisztán.
    Na így működik ez itt minálunk kéremszépen.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Igaz,
    és ezen túl, hogy a szakszervizben 10ezres órabérrel dolgoznak és a lakatos meg keres 100ezret egy hónapban, ez egy kiemelt példa. Ha ez a Focus 6-8 éves, ráírnak egy kis avulást, akkor a tulaj, aki most legyen magánszemély, ezt ki kell csengesse, ami 100ezres nagyságrend lehet. És ha még betétlapot se kapott és cascója sincs, mert ő húzta meg a garázsajtón, akkor még ez a cikk se veszi rá a szakszervizre.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ezt a fogyasztói társadalom termelte ki. Ma már kevés az a szaki, aki értene is komolyabb dolgokhoz. Van egy gyári technológia, azt ennyi. Régen Zsigulis időkben nem volt technológia, meg üregvédelem sem, de megfelelő gondozással 8-10 éves autók voltak rozsdamentesek. Azt a sérült üregvédelmet kb. 1000 Ft anyagköltséggel meg lehetett volna javítani, aztán pár évig fél óra munka és tovább bírta volna mint az eredeti.
    Kíváncsi lennék a ponthegesztéseknél mi a trükk, mert ott is biztos sérül a védelem. Nem mindegy hol javítom ki? A hegesztés is ott van a küszöbnél. Ez az egész a lehúzásról szól.
    Garanciális javításnál vittem az olajszűrőt is. Közölték hozott anyag esetén a szűrő által okozott meghibásodásra nincs garancia. Mutattam a dobozát, azonos márka volt, mint a márkaszerviz használ. A felvevő csak hümmögött, kiderült, ők sem mindig azonos márkát használnak. Amit vittem, arra volt gyári minősítés. Csak én kb. fele árban vettem. Több éves autót nem érdemes márkaszervizbe vinni. Ami még fontos, olyan szervizt kell választani, ahol végig ott lehet lenni, és látod mit csinálnak, ha felszámolnak 5 liter olajat, akkor a maradékot adják is oda. Előszeretettel lenyúlják.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ezt a fogyasztói társadalom termelte ki. Ma már kevés az a szaki, aki értene is komolyabb dolgokhoz. Van egy gyári technológia, azt ennyi. Régen Zsigulis időkben nem volt technológia, meg üregvédelem sem, de megfelelő gondozással 8-10 éves autók voltak rozsdamentesek. Azt a sérült üregvédelmet kb. 1000 Ft anyagköltséggel meg lehetett volna javítani, aztán pár évig fél óra munka és tovább bírta volna mint az eredeti.
    Kíváncsi lennék a ponthegesztéseknél mi a trükk, mert ott is biztos sérül a védelem. Nem mindegy hol javítom ki? A hegesztés is ott van a küszöbnél. Ez az egész a lehúzásról szól.
    Garanciális javításnál vittem az olajszűrőt is. Közölték hozott anyag esetén a szűrő által okozott meghibásodásra nincs garancia. Mutattam a dobozát, azonos márka volt, mint a márkaszerviz használ. A felvevő csak hümmögött, kiderült, ők sem mindig azonos márkát használnak. Amit vittem, arra volt gyári minősítés. Csak én kb. fele árban vettem. Több éves autót nem érdemes márkaszervizbe vinni. Ami még fontos, olyan szervizt kell választani, ahol végig ott lehet lenni, és látod mit csinálnak, ha felszámolnak 5 liter olajat, akkor a maradékot adják is oda. Előszeretettel lenyúlják.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ezt a fogyasztói társadalom termelte ki. Ma már kevés az a szaki, aki értene is komolyabb dolgokhoz. Van egy gyári technológia, azt ennyi. Régen Zsigulis időkben nem volt technológia, meg üregvédelem sem, de megfelelő gondozással 8-10 éves autók voltak rozsdamentesek. Azt a sérült üregvédelmet kb. 1000 Ft anyagköltséggel meg lehetett volna javítani, aztán pár évig fél óra munka és tovább bírta volna mint az eredeti.
    Kíváncsi lennék a ponthegesztéseknél mi a trükk, mert ott is biztos sérül a védelem. Nem mindegy hol javítom ki? A hegesztés is ott van a küszöbnél. Ez az egész a lehúzásról szól.
    Garanciális javításnál vittem az olajszűrőt is. Közölték hozott anyag esetén a szűrő által okozott meghibásodásra nincs garancia. Mutattam a dobozát, azonos márka volt, mint a márkaszerviz használ. A felvevő csak hümmögött, kiderült, ők sem mindig azonos márkát használnak. Amit vittem, arra volt gyári minősítés. Csak én kb. fele árban vettem. Több éves autót nem érdemes márkaszervizbe vinni. Ami még fontos, olyan szervizt kell választani, ahol végig ott lehet lenni, és látod mit csinálnak, ha felszámolnak 5 liter olajat, akkor a maradékot adják is oda. Előszeretettel lenyúlják.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Mindenhol a kuncsaftok alakitjak a mester munkajat!
    Ezt egy oreg lakatos ismerosom mondta.
    Regen akart fejleszteni,volt Nemetorszagi,Francia,Olasz muhelyekben.
    De a kuncsaftok mindig olcsobb gyorsabb munkat vartak el.Ugyhogy maradt a kalapacs…
    Viszont ha elszaladt a cerna nala es megfizettek ugy megcsinalta hogy a profik sem tudtak megmondani
    hol vagta,huzta.kalapalta.Draga felszerelesek nelkul.
    Haverom Cordobaja borult,kb 7-8eve csunyan rogyott a teto meg ami kellett ott.(Par eves volt)
    Az oreg csinalta meg,igaz mondta hogy be kell szerezni egy donort hozza.Uregvedelmet is o csinalta meg ami igaz hogy huzos volt(vmi nemet cucc)Par eve megint volt balesete az autonak,s a karszakerto sem vette eszre hogy ujja volt epitve az egesz.Es nem is rohadt sehol sem meg.Sarvedo,ajtok belsejen meg kicsit puha volt az urgvedelem…
    Sajna mar nincs koztunk az oreg.
    Ujjab autokat tuti nem tudott volna megcsinalni de a regieket nagyon.
    Ezert rossz olyat olvasni hogy sufnis melo rossz.Vannak jo es rossz muhelyek,szakik.
    Mindenhol!A exFocusom kuszobet mikor csereltek itt Angliaban hat az egy betyar munka volt
    a szakit kerdeztem hogy ezt ingyen csinalta nekem.(elso sarvedo alatt nem hegesztett,a hatuljat csak probalta rasimitani kalapaccsal,az olvadekot nem vagtak le csak behajtottak hogy ne latszodjon)
    Es a legjobb hogy marka szerviz ajanlotta hogy milyen jol melozik!
    Ha ez a Focus az enyem lett volna csak ajtot,uregvedelmet es kivulrol kis festest kapott volna.
    Hive vagyok annak hogyha nem kell akkor ne vagni,mert a gyari uregvedelmet nem eri utol szinte semmi.
    (ami utol eri vagy meghaladja az draga) De olykor az egyik gond hozza a masikat.
    En csak akkor mennek bele ekkora meloba ha huzna valamit a tores,de akkor inkabb keresnek olyat akit ajanlanak.
    Ami lehet markaszerviz vagy kis muhely.
    A garancia meg smafu,mindent ki tudnak magyarazni.Ha ne adj isten nem akkor a birosagon nekik adnak igazat…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Suzuki swift vízpumpa. Aisin gyártmány. Aisin néven 9000 forint, gyáriban 33 000. Volt a kezemben mindkettő, hidd el, ugyanaz volt minden szempontból. Ugyanabban a gyárban készül, ugyanazokkal a gépekkel. Van egy specifikáció, ha megfelel, akkor megy a dobozba. A “GYÁRI” vízpumpába nem kerül kevesebb acél, nem gyengébb benne a csapágy, stb.

    Nem csúsztatok. Ezt az arrogáns stílust meg tedd félre valaki másnak.

    Másik dolog: még egyszer leírom: utcai autón aluminium kasztnielemet szinte kizártnak tartom, hogy találsz. ACÉLt használnak 99 %ban. VASból nem készül kasztnielem (még utángyártott se.) Gyurmából se készül.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    hát ez mind szép és jó. De a mai M.o-n ahogy kiejtik a szájukon a szervízben, hogy 750ezer, 100ból 99ember megköszöni a tájékoztatást és vagy úgy hagyja ahogy van, vagy kóklerhez viszi 😀 amúgy meg ez csak egy f.stalicska focus, ami elvisz a-ból b-be…..az egy nagy s.gg, aki erre 750ezret költ…….Mert egy új porsche cayenne-re megértem……de erre az átlag hulladékra………ugyan…..gitt+festék, gurul az még ==> JÓVANAZÚGY!!!! XD XD XD

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Bocsánat, nem okoskodni akarok, de: A számlaadás miben javítja a munka minőségét? Mert ha nem jó az a munka sajnos a fogyasztóvédelem sem számlánál sem számla nélkül nem sokat tud tenni, marad a polgári per. A másik ez a mai világban mindenki szájából hallható garancia szó: nem szedi szét senki a kocsiját egy javítás után, a rozsda pedig hónapokkal/ évekkel később jön át, akkor hogyan is érvényesítem, ha egy év múlva rozsdásodik? Visszamegyek, meglóbálom a számlámat,ránéznek, elhajtanak, hogy már más is javította szakszerűtlenül! Megnyerhetetlen történet lesz belőle! Vannak az ajánlás útján terjedő szerelők, akit több ember ajánl, esetleg megmutatja mit csinált az ő autóján, akik mondjuk egy ilyen sérülésnél a sárvédőt spotterrel kihúzza és rendbe teszi, nem bontja szét a fél kocsit! Ez a fizetős ügyfélnél érvényesül jobban, vagy olyannál,ahol a biztosító cigánykodik és nem fizet rendesen!
    Úgyhogy sajnos e két dolog semmiben nem befolyásolja a sérült kocsi rendbehozatalát! 🙁 …magyarországon!

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Igen, ez természetesen így van. Márkafüggetlen szervizek közül is vannak jók, de adjon számlát, vállaljon garanciát, ismerje a gyári javítási előírásokat. Maradjon meg a garancia, ne azzal teljen az idő, hogy mi lesz jó a biztosítónak. És igen, nyilván vannak nem annyira jó márkaszervizek is. Jó hír (már akinek), hogy a válság azért eléggé megtisztította a piacot.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Nem az elkeseredés szól belőlem mert hála istennek abba hagytam a szakmát időben . Nagyon szívesen megmutatom neked hogy inkább lennék irodában mint te a FÉNYEZŐ műhelyben . Soroljam ? Egész nap hord a védő felszerelést 50 fokos kabinban , használj egész nap gumi kesztyűt mert előírás és még sorolhatnám . Jah a ha tovább tanulók jobb lenne ? Nem hiszem túl sok az irodista és kevés a szakember . Másrészt beszélhetünk a fizetésekről is AV ? Mond valamit ? Amikor kiszámolják hogy ezért a munkáért ennyi jár , szintén úgy hogy az író asztal mögül aki éltében nem járt műhelyben vagy nem dolgozott műhelyben eldönti hogy márpedig meg lehet oldani ennyi idő alatt . Meséljek még ?? Hasonlítsd össze egy irodista pénzét egy szakmai dolgozóéval és nem azért sok a rezsi óra bére egy műhelynek mert a műhelyben dolgozok jól dolgoznak mert ők csak a HANGYÁK akik össze hordják és mérgezik magukat . Nagyon szívesen mesélek neked még ha gondolod másrészt különböztessük már meg a SUFNI műhely fogalmát ha lehet . Pista bácsi aki lakatos és le is fényezi az autót 15 nm-en az lehet hogy sufni , de a korrekt kisebb maszek cégek ugyan úgy meg tudják csinálni csak jóval olcsóbban mert kisebb a rezsi órabér …

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    esztelen kempelen

    Ismét nem értetted meg a lényeget. 🙂
    Nem feltétlenül az összegszerűséggel van itt a gond, hanem a javítás módjával és a szakszerűséggel, ami igen csak kérdéses a felvázolt esetben. Itt szétvágtak és újra hegesztettek egy tökéletes küszöböt a sárvédő valószínűsíthető hibája miatt. Sokkal több bizonytalansági tényezőt vittek bele, mit a javítás előtt volt.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Te is tudod, hogy csúsztatsz. 🙂 Ne nézz hülének cimbora.
    Teljesen nyilvánvaló, hogy a Beru, vagy a Textar, a Brembo stb. gyári beszállítóként más minőség ellenőrzési folyamaton engedi keresztül a termékeit, mint ha a saját márkásként forgalmazza. Ezen ne vitatkozzunk. Pontosabban nem vitatkozom veled. Igazán nagy baj valóban nem ezekkel a gyártókkal van, hanem számos másikkal. Tapasztalatom teljesen személyes és eléggé megalapozott is, nem tölt el örömmel, kérlek ne bagatellizáld el.

    Arról se vitatkozzunk, hogy amelyik autón a gépházfedél alumínium gyárilag, arra a vaslemezből készült nem ugyanaz. Nem, nem csak a méretpontosságot lehet beszívni, hanem a felületkezelés hiányosságait, a durva többletsúlyt stb. stb.

    És a gyárilag rosszat se keverd ide kérlek, mert a cikk nem erről szól, s jómagam sem ezekről beszéltem.

    Dumcsizzunk, de kérlek, ne csúsztass.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Féktárcsa: A [u][i][b]“gyári”[/b][/i][/u] féktárcsákat is gyárjta ám valaki. Ha van egy ford-od, az sem FORD által gyártott féktárcsa, hanem valami gyár, brembo,textar akármilyen gyártó terméke. Sőt. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a gyárinál pont fékeknél lehet jobbat venni?

    Ez az egyik.

    A másik: alumínium helyett [b]VAS[/b]lemez motorháztető? Az utcai autók 99 %-án acélból van a legtöbb kasztnielem (a műanyagot szeretik még pl. az első sárvédőknél). A gyári és utángyártott is acélból van. Amit beszophat az ember, az a méretpontosság 🙂 Lásd suzuki swift, és az indiában előállított csúcskivitelű “GYÁRI” kasztnielemek 🙂

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    [b]Szóval szerintem itt nem a márkaszerviz/nem márkaszerviz jelenti a törésvonalat, hanem a korrekt szerviz/ nem korrekt szerviz.[/b]

    Ez a lényeg, és ez a törésvonal valóban!

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Hölgyeim! Ezt a javítást kifizette a biztosító. Tessék kötni cascot és akkor majd nem itt kell okoskodni, hogy mi az olcsóbb. Ez a javítás a -gondolom- flottát üzemeltetőnek került 70 párezer Ft, önrészébe. A javítás végösszegéből még visszakapott 10-15% jutalékot is, és az autót használó munkatársnak nem kellett csak egy hétre pool autót adni. Ennyi. Az idő pénz lányok, erről szól ez a cikk. A képen egy 3 éves autó látható (kb.), ezt ökörség sufniba vinni javíttatni.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Elég sok márkaszervizt ismerek. Ilyen nagyon kevés van. Régebben talán több volt, de 2008 óta aligha. Viszont baráti körben van, aki saját vállalkozásaként üzemeltet márkaszervizt.
    Egyszer érdemes lenne leülnötök egy ilyen emberrel is beszélgetni hőbörgés helyett. Érdekes dolgokat tudna mesélni.

    Egyébként valóban nem a márkaszerviz/nem márkaszerviz a törésvonal, ahogy lentebb írta valaki. Egyetértek vele. Jó szerviz és rossz szerviz a vízválasztó. Viszont tényként érdemes elfogadni, hogy sajnos az utángyártott alkatrészek általános minősége rosszabb a gyárinál. Így: ROSSZABB.
    Egyikőtök sem fogja itt beismerni, amikor 10 ezret futott féktárcsája eldeformálódik, amikor egy éves hűtője kilyukad, amikor alumínium helyett vaslemezből rothadozó gépházfedelet tesznek a törött autójára. Ezt egyik okostojás sem fogja itt beismerni nagy plénum előtt.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Szomorú, amit írsz. Gondolom szívesen könyvelnél számlákat, vagy győzködnél embereket, hogy vegyenek valamit. Fogadd el, hogy rájuk jó esetben éppen annyi szükség van, mint a szerelőre.
    Én még emlékszem olyan időkre, amikor toronymagasan az értékesítés tartotta el a kereskedéseket, most persze más idők járnak, de nem is mutogatni kellene egymásra, hanem melózni.

    Ha leírta volna a cikk, hogy mostanában a szervizek mennek jobban, akkor mi lett volna?
    A szellemi dolgozók nélkül te pl. nem kaptál volna fizetést, nem világított volna a lámpa és nem lett volna munkásruhád sem.

    Meg kellene tanulnod tisztelni a többieket is, kevésbé lennél elkeseredett.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ez a cikk tényleg bántóan lealacsonyító! A márkaszervizekről annyit, hogy (nem nevezem nevén a Ford Szeleczkit) bontott alkatrészekből tákolta a bevitt kocsit és nem a “központi raktárból” ritkította a készletet az 5 éves kocsimhoz! Később egy vidéki szakemberhez mentem,aki négyzetesen szebben és minőségibben dolgozott a “márkaszerviznél”! Hozzáteszem a részletekre erősen figyelve. Van szakműhely,ahol jól dolgoznak és vannak sufni műhelyek is, de a rosszból mindkettő több helyen is megtalálható! A felelősségbiztosításra javított autót (főleg,ha KÖBE, K&H a károkozó biztosítója) a profitorientált biztosító minimál kifizetése miatt biztos hogy csökkentett értékráfordítással oldják meg az ilyen szakműhelyek is! És ettől kezdve már csökken a minőség, nem lesz polcról leszedett sárvédő. Sajnos ezt tényként kell kezelni a pénztől nem szétvetett országunkban! 🙁 Ez a cikk egy német autós lapban biztos megállná a helyét, de itt sajnos senki nincs rommá fizetve, többek közt a márkaszervizek “szakemberei” se, ezáltal nem mindig van 100%-os munka!

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Na ez volt a legszerencsétlenebb cikk az autónavigátor létezése óta! A sufni munka nem jelent automatikusan gagyi munkát! Igenis vannak nagyon jó sufni karosszériások és fényezők! Sőt a márkaszervizes szakik is szoktak pluszba munkaidőn kívül dolgozni.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Fejtegetésedből az a veszteséges kereskedelmi hálózat ugrik be, ahol átvilágítás után kiderült, a cég 12 igazgatója annyi jövedelmet vág zsebre, mint a többi 600 dolgozó együttvéve. 🙂 Vannak torzulások…

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Egy márkaszervizben van tulajdonos, ügyvezető igazgató, gazdasági igazgató, kereskedelmi igazgató, műszaki igazgató, raktárvezető, szervizvezető, munkafelvevő, recepciós, pénztáros és Sanyi a lakatos. Mindnek van családja, sőt sokuknak szolgálati autója, telefonja, laptopja stb, stb……….. Ez mind pénzbe kerül.
    Egy sufniban van Sanyi a lakatos. Nem ritka esetben ugyanaz a Sanyi aki a márkaszervizben dolgozik, de otthon is van egy jól felszerelt garázsa……………………..

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ez bontott ajtócseréével (lehet szín azonos is) a sárvédő ív kihokizva,minimális festéssel,nem ez a tortúra amit itt leírtak max egy 100-as 🙂 Szégyen …………

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    A márkaszerviz a garanciáig jó, meg aki garanciaidő után 1 max 2 évvel később eldja az autóját mint márkaszevizbe hordottat. Ha törés van és casco, naná hogy én is ilyen helyen javítatnám gyári-nak mondott technológiával, casco nélkül semmiképp mert akkor úgyis legolcsóbban türhetően aztán eldnám, vagy ha nem akarnám eladni olcsó helyen ahol tudom hogy jól dolgoznak és odafigyelnék a javításra. így én sem cserélnék egész elemet sok pénzért.
    A márkaszervizt nyugati fizetéshez találták ki, ha az lenne, én is odavinném és hozzá sem nyúlnék, csak az észt osztanám a műhelybe- :))))))

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ezzel a javítással szerintem is több kárt okoztak mint hasznot. Szomorúnak tartom, hogy ezt nevezik igazi korrekt munkának, amire jár a gyári garancia.
    A szerviz viszont jó járt -a tulajjal ellentétben- és ez sem elhanyagolható szempont. 🙂

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ok, hogy PR cikk, de ez már mégiscsak túlzás.Ettől mindenki, aki járatos használtautós körökben a hátán fetreng a röhögéstől.Ez a történet itt a gyarmatokon,az únió szegényházában, a nyugati árak és kínai bérek világában még évtizedekig nem lesz realitás.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Hát szerintem azért a 10-15 centis sérülésért nagy kár volt lecserélni a sárvédőt. Az a cserélt sárvédő még ha momentán teljesen új is soha nem lesz olyan mint a gyári volt. A baleset után volt az autón egy 15 centis felület ahol a rozsdára fokozottan kell vigyázni, most hogy szétflexelték az egész hátulját lett 2.5m. Sokkal több kárt tettek benne. Átlapolt felületek százait sértették így most meg, ahol soha az életben nem lesz már olyan felületvédelem mint előtte volt. A hegesztések mentén sehol nem lehet utólagosan tökéletesen visszaállítani az eredeti gyári felületvédelmet, főleg nem az olyan komplex helyeken mint a küszöb, ahol egymáson van 3-4 lemez. Azt ne mondja nekem senki, hogy ha ott kijavítják azt a 15 centis sérülést, (létezik rengeteg olyan módszer már amivel még sok esetben a fényezés sem sérül) akkor ott nagyobb eséllyel fog később rozsdásodni mint akörül a rengeteg hegesztés körül amit a sárvédő lecserélésével csináltak. Ki kellett volna húzni óvatosan a horpadást, egy tisztességes utólagos üregvédelemmel ellátni a sérült területet és az ég világon semmi baj nem lett volna vele. Véleményem szerint mindig a lehető legkisebb felületen kell beavatkozni, és a lehető legtöbbet megmenteni a gyári részekből. (És amit leírtam abszolút nem azt jelenti, hogy telibe kellett volna gittelni, mert az tényleg gányolás.) Persze akkor a szervíz nem dolgozhatott volna 7 napot rajta….. Illetve egy kicsit gondolkodni is kellett volna, így meg csak követték a gyári előírást az ilyen esetre vonatkozóan. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen költséges javítás sokszor a gazdasági totálkárba löki az autót.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Végre nem csak egy vélemény ahol a másik oldal is megszólal , 17 éves szakmai múltammal annyit írnék hogy ez az amit elhallgatnak hogy van önrész . Másik a szín eltérés , szakmai követelmény amennyiben van eltérés “árnyalatban” általában gyöngyházas színeknél akkor szinhozá fújás van a mellette levő elemeken amit a biztosító kifizet . Semmi köze a hőkamráshoz mert az csak annyit jelent hogy fújás beállított hőmérsékleten van és nem kerül szennyezés illetve a fényezett elemekre és a fényezés befejeztével rá lehet melegíteni magyarul a szakmai felhasználás amit elöirnak a gyártók hogy Pl 60 Celsius fokon 30 perc alatt szárad meg annyira a fényezés hogy össze szerelhető állapotba legyen vagyis a lakatos amikor szereli össze nem ragad bele mint légy a légypapírba 😀

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    [i]“Amúgy meg kissé csálé is lett az új rész.”[/i]
    Ez sajnos a sérülésekkel együtt járó jelenség. Kisebb sérüléseknél is, ha csak egy csavarozható borítólemezt kell cserélni, a tartó elemeknél még az esetben is milliméternyi deformációk előfordulhatnak, és máris megvan a “csálé”, ha sietősebben dolgozik a karosszériás, és nem korrigálja a tartóelemek eldeformálódott millimétereit.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Nekem egy egészen hasonló sérülés volt az autómon és márkaszervizben javították.
    Eleve azzal kezdődött az egész, hogy a biztosító közölte, max. 500 ezret fizetnek a javításra, egy fillérrel sem többet. A szerviz erre közölte, hogy ennyiből nem jön ki a javítás, így lett az elvileg 50 ezer forintos önrészemből gyakorlatilag 150 ezres…
    Javítás: baromi színeltéréses lett a javított elem. Nem csak olyan szinten, hogy szakember észreveszi, hanem úgy, hogy ordít az adott elemről, hogy javítva van. Valószínűsítem, hogy az enyémnél nem volt ilyen hőkamrás dolog, hanem egyszerűen színkód alapján lefújták az elemet, vagy nem tudom.
    Amúgy meg kissé csálé is lett az új rész.
    Szóval szerintem itt nem a márkaszerviz/nem márkaszerviz jelenti a törésvonalat, hanem a korrekt szerviz/ nem korrekt szerviz.

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    És ezt még el is hiszik páran , szívesen beszélgetnék a cikk írójával pl mi számít nála sufni műhelynek ??? Dolgoztam NAGY márkaszervizben tudnék mesélni … Talán ha nem 20.000 ft / rezsi óradíjjal dolgoznának több munka lenne . Jah hogy a műhely tartja el a szellemi dolgozókat ??? Ezt miért nem írják le ???

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    És ezt még el is hiszik páran , szívesen beszélgetnék a cikk írójával pl mi számít nála sufni műhelynek ??? Dolgoztam NAGY márkaszervizben tudnék mesélni … Talán ha nem 20.000 ft / rezsi óradíjjal dolgoznának több munka lenne . Jah hogy a műhely tartja el a szellemi dolgozókat ??? Ezt miért nem írják le ???

  • 2017.10.29. at 00:07
    Permalink

    Ha sikerül düllőre jutni a biztosítóval akkor valóban ilyen egyszerű. Nekem augusztus óta nem sikerült düllőre jutnom velük, igy már most a cascom pereskedik velük. Jelzem november 8.-án volt egy éves az autóm.

Vélemény, hozzászólás?