Négy generációnyi Fiat 500 feszült egymásnak a versenypályán

Gyorsulási versenyen keretében mérhette össze tudását a négyfajta Fiat 500. A három benzines verzió legöregebbje az 1957 és 1975 között készült legelső generáció egyik képviselője, aminek kéthengeres farmotorja 18 lóerő leadására képes. Korban utána egy olyan modell következik, amit nem feltétlenül szoktak az 500-asok közé sorolni, pedig benne van a nevében. A kisautó nem más, mint a Fiat Cinquecento, ami lényegében ugyanúgy 500-as, csak nem számmal, hanem betűvel írták a típusnevet. Az 1991 és 1998 között készült apróságból a Sporting névre hallgató verzió állt a rajtvonalhoz, ami a Cinquecentók csúcsa, itt 1,1 literes motor állít csatasorba 54 lóerőt. A legifjabb benzines modellt a 2007 óta futó modern 500-as egyik tagja képviseli, ami a leggyengébb konfigurációban érkezett a pályára, ez 1,2 liternyi lökettérfogatot és 69 lóerőt jelent. A legújabb modell teljesen új fejezetet nyitott a kis Fiat történetében. A tizenhárom évvel ezelőtt bemutatkozott 500-as formája még mindig annyira friss és vonzó, hogy a legújabb kivitel esetén sem mertek ettől eltérni. Itt az érdekesség a hajtásláncban van, ahol már elektronokból nyert energia hajtja a kerekeket. Az 500e nyomatékos villanymotorja könnyen győzelemhez juttatta az elektromos kisautót, a többieknek esélye sem volt az első helyre. A dobogó második és harmadik fokán már nem volt ilyen egyértelmű a helyzet. A még ma is kapható modell nem tudott meglépni a Cinquecento elől, ami végig ott loholt a nyomában, végül csak egy picivel maradt le a kilencvenes évek apró Fiatja. Az olasz motorizáció egyik legfontosabb típusa jól prezentálja a fejlődést, hogy a zajos és lassú, de igen stílusos törpeautó mekkora utat járt be az elmúlt hatvan év alatt, a leszármazottai pedig még mindig képesek tömegével elrabolni a vásárlók szívét.