Négyen fedél nélkül, a legnagyobb kényelemben: Mercedes S kabrió

A Mercedes-Benz megmutatta az S-osztály kabrióját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyedül a Mercedes-Benz kínál luxuskategóriás kabriót. Az S-osztály kínálata vele már hattagú.


Némi tudatos szivárogtatás és információcsöpögtetés után végre itt van. Azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy a Rolls-Royce Phantom Drophead Coupén innen ma a Mercedes-Benz S-osztályának kabriója a legfejedelmibb nyitható tetős jármű. Azért is nagy kunszt a bemutatása, mert ebben a méretben, azaz a luxusautók szintjén utoljára 1971-ben, a töklámpás W111-es sorozat 280 SE 3.5 modelljéből kínáltak ilyen bódét. Ebben a méretben alap a négyüléses kialakítás, így az S is továbbvitte ezt a hagyományt, kétülésesnek meg ott a sportosabb SL roadster.
Hirdetés


Az S kabrió formája nagyon közel áll a kupéhoz. Az is nagyon egységes és arányos, most pedig a tető ledobása sem tett rosszat neki. Ezen a szinten már elvárható, hogy úgy is jól mutasson, ha fent van a vászon. Nos, az S kabrió esetében ez a kitétel is teljesült. A vászontető elektromos mozgatású, háromrétegű és négyféle színben kérhető: fekete, sötétkék, bézs és sötét vörös is lehet. A kialakítás garancia a kategóriához méltó akusztikai komfortra és a nagy méret ellenére a nyitás is elég gyors, 20 másodperc kell hozzá. A nyitási ceremónia ráadásul egészen 60 km/órás sebességig elvégezhető.

A beltér is a kupéváltozatéhoz áll a legközelebb. A Thermotronic automata klímaberendezést itt persze úgy programozták, hogy a nyitott tetős használathoz is passzoljon. A komfort nem csak melegben, de hidegben is garantált, ha a kedves vevő megrendeli a fűtött ülések mellé a fűtött könyöklőt és a fűtött kormányt is. Az Air-Balance nevű opcionális rendszer képes kiszűrni a kabin komfortját rontó, kívülről érkező kellemetlen szagokat, az Aircap egy légterelő a szélvédő felső élén, amivel a beltéri huzat csökkenthető, az Airscarf meg a már hagyományos tarkófűtés.

A belépőmodell sem valami ócska csettegő. Az S 500 kabriót egy 4.7-es V8-as, duplaturbós motor hajtja. Ereje 455 lóerő, nyomatéka 700 Nm. Aki többre vágyik, annak ott az S 63 AMG kabrió és ennek 4Matic összkerékhajtással szerelt változata is. Ezekben is duplaturbós V8-as dolgozik, 5,5 literből 585 lóerős teljesítményt és 900 Nm nyomatékot kihozva. Az összkerekes AMG S kabrió gyorsulása a legjobb, annak elég 3,9 másodperc elérni a 100 km/órát. Németországban már decembertől rendelhető lesz a modell, így karácsonyi ajándéknak sem utolsó. Élvezni persze leginkább csak jövő nyáron lehet majd, a kiszállítások tavasszal kezdődnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?